Egészségvédelmi szűrőnap volt az uszodánál

0
311

A BENU Családi Életmód Napok szervezésében tegnap Budaörsön egész nap egészségügyi szűréseket végeztek a Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogram keretein belül, melynek célja a népegészségügyi prevenció, azaz a megelőzés – például különböző vizsgálatokkal sok betegségnek már a hajlamosító tényezők feltárásával és az azokra adott jó válaszokkal elejét lehet venni.

Augusztus 24-én Budaörs adott helyszínt Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának a Budaörs Városi Uszoda, Sportcsarnok és Strand parkolójában. A komplex állapotfelmérésen az előzetesen regisztrált lakosok vehettek részt, de a meg nem jelentek helyére bárki beugorhatott, aki arra járt. A BENU Magyarország Zrt. Budaörs Város Önkormányzattal együttműködve ingyenesen biztosította a programot a lakosság számára.

A szűrővizsgálatok személyenként nagyjából fél órát vettek igénybe. Egy kérdőív kitöltését követően a mozgó rendelőben öt állomást végigjárva az egészségügyi szakemberek a látogatóknak EKG-t csináltak, vérnyomást mértek, testösszetétel analízist végeztek – melyből többek között kiderült, a testsúlyból mennyi a zsír és mennyi az izom tömege -, vérből vércukrot és húgysavat mértek, továbbá szemvizsgálaton a komputeres látásvizsgálaton kívül szemnyomást is mértek, valamint hallásvizsgálat és tüdőkapacitás mérés is volt.

Végül az eredményeket kiértékelték és minden résztvevőnek felhívták a figyelmét a normál tartományon kívül eső értékeik esetleges jelentésére, melyeknek további kivizsgálását javasolták. A program részeként mikroszkópos fejbőr vizsgálatot is igénybe lehetett venni, ezen kívül tájékoztató-felvilágosító információkkal szolgáltak például a dohányzást kiváltó kevésbé egészségkárosító alternatívákról, s egy szerencsekerék megforgatásával még egy kis ajándékra is szert lehetett tenni.

A programhoz csatlakozott támogatóként a Hungária Med-M Kft., az ő sátrukban ingyenes vérvételt biztosítottak, az általános vérkép vizsgálat szintén ingyenesen, speciálisabb vizsgálatokat díjfizetés ellenében lehetett igénybe venni.

Alávetette magát a szűrővizsgálatoknak Budaörs egyik ismert közéleti személyisége, Boros György is, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Ha már így alakult, megkérdeztük, ő miért döntött úgy, hogy igénybe veszi a lehetőséget. Elmondta, hogy bár évente, rendszeresen jár ellenőrzésekre, úgy véli, nem árt megismerni más, akár korszerűbb mérőműszerek eredményeit, illetve a gyógyszeripar újabb, esetleg jobb, a jelenlegiket kiváltó gyógyszereit. Egyébiránt pedig úgy tartja, legfontosabb az egészségmegőrzés szempontjából a mozgás, bármilyen formában, mindenkinek lehetőségeihez mérten.

Készítette: Bácsi-Tóth Adrián és Borhegyi Éva

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here