Dr. Bencsik András: “Ismernek, mert nálam szültek, esetleg születtek”

0
22

“A szülészetet imádom, de a mai napig a műtőben érzem igazán otthon magam”

Negyven éve él Budaörsön, szakmai tevékenysége sokszorosan kapcsolódik a városhoz, áprilistól nőgyógyászati szakrendelést is indít a Budaörsi Egészségügyi Központban dr. Bencsik András.  A beszélgetésben a szovjet orvosképzés sajátosságaitól indultunk el, és olyan aktuális témákra is kitértünk, mint a várandósok Covid-oltása vagy a hálapénz betiltása.

Önéletrajzában orosz nyelvtudást tüntet fel; ez a szokványostól eltérő pályakezdést sejtet.

Középiskolás koromban, nagyszülői javaslatra döntöttem el, hogy orvos leszek. Az angyalföldi Kilián György – ma Németh László – Gimnáziumban volt egy ragyogó biológiatanárom, dr. Kiss Mária. Ha valaki korábban nem szerette a biológiát és a kémiát, nála ő is megkedvelte. Az orosztudás onnan van, hogy édesapám, aki villamosmérnöki és mérnök-közgazdász diplomával rendelkezett, az orvosi műszereket gyártó Medicor Műveknél dolgozott fejlesztőmérnökként. Az ott készült gyengeáramú orvosi műszerek nagy része a Szovjetunió területére ment ki. A vállalat úgy döntött, az értékesítés és a tesztelés irányítására kihelyezik édesapámat Moszkvába. Követte őt a családunk is, így Moszkvában érettségiztem, majd ott végeztem el az orvosi egyetemet. 23 évesen diplomáztam 1977-ben.

Milyen volt a szovjetunióbeli orvosképzés?

Ragyogó. Itthon nagyon jó volt az elméleti oktatás, de én diplomaszerzéskor sokkal több gyakorlati tapasztalattal rendelkeztem. Ott úgy volt, hogy az ötödik évben megmondták, a hatodik évben ki hova fog kerülni a Szovjetunió területén belül. Választhat három szakma közül: belgyógyászat, sebészet vagy szülészet. Szóval elkerülsz egy kórházba, a legközelebbi hatszáz kilométerre van. És abban a kórházban van rajtad kívül három ember, egy fiatal és két idősebb doktor. Én a hatodik év végére praktikusan mindent láttam, amit egy általános sebészetben lehetséges. Operáltam is, egy velem egykorú hatodikos altatta a beteget. A sebészet, ahol dolgoztam, 900 ágyas volt. Nem a kórház, a sebészet! Mások a nagyságrendek. Nem úgy volt tehát, hogy „majd valamikor” megtanulod a szakmát. Manuálisan biztosan képzettebb voltam, mint a korosztályom.

Ma a nyugat-európai orvosképzéssel összevetve ugyanez szokott felmerülni. Mármint hogy itthon kisebb súly esik a gyakorlatra.

Pedig egy sebésznek meg kell tanulnia csomózni, meg kell tanulni öltést betenni, meg kell tanulni a tűfogó használatát. Nekünk odakint volt úgynevezett operatív sebészet, ott meg kellett tanulnunk varratokat csinálni. Mert megvannak a szabályai, hogyan kell varrni például egy belet. Ma már jó bélvarró gépek vannak, de akkor kaptál egy darab belet, abból kellett csinálni bélanasztomózist. Háromféle van, mind a hármat meg kellett varrni. Ha készen voltál, jelentetted az csoportvezetőnek, aki odajött, és megkérdezte: „Biztos vagy benne, hogy működni fog?” Akkor megfogta a belet, teleengedte vízzel, lefogta a másik oldalát is, és a tenyerével rácsapott. Ha eresztett, nem jól varrtad meg, kezdhetted elölről.

A másik dolog, ami miatt a fiatal sebészek nehezen szereznek gyakorlatot – mondjuk ki! – a paraszolvencia rendszere, ami a Szovjetunióban és nyugaton is ismeretlen volt. Ez most január 1-jétől végre itthon is megváltozik. Én rengeteget jártam Belgiumban és Németországban a gyakorlataim miatt. Ott nem számít, hogy kinek a betegét operálod. Nincs is olyan, hogy „kinek a betege”. Teljesen mindegy. Odaáll melléd a műtéthez a professzor. Elkezdi csinálni, aztán mondja, hogy csináld te. Ha kell, vezeti a kezedet. Ha jól csinálod, csinálhatod. Szerintem a magyar oktatás nagyon jó, de most még jobb lesz, mert a fiatalok „szakmát is fognak tanulni”, könnyebben hozzá fognak férni a műtétekhez.

A szülészet-nőgyógyászat kezdettől foglalkoztatta?

Eredetileg szívsebész akartam lenni, de Ratkó-gyerek vagyok (Ratkó Anna egészségügyi miniszter nevével fémjelzett, az 1950-es évek elején született népes korosztály – a szerk.), akkoriban nem lehetett válogatni a munkahelyek és a szakmák között, nem úgy volt, hogy lemegyek vidékre, valamikor majd szakvizsgázom, aztán visszajövök – dönteni kellett. Én „vörös diplomával”, vagyis summa cum laude végeztem, így lehetőségem volt, hogy ha nem is szívsebészként, de szülész-nőgyógyászként helyezkedjem el, ami ugyancsak vonzott. Szűk terület, mégis sok szakmai lehetőség van benne. Ráadásul az egészséges babák születése irgalmatlanul sok pozitív energiát ad az embernek. A moszkvai egyetemet elvégezve hazajöttem, és a Tétényi úti Kórházban (jelenleg Szent Imre Kórház) kezdtem el dolgozni – ennek lassan 44 éve.

Kezdetben segédorvos voltam, később adjunktus, majd főorvos lettem, jelenleg osztályvezető-helyettes vagyok. Az első főnököm tehát érzékelte, hogy a manuális tudásom megvan. A második főnököm, Rákóczi István professzor ezt aztán ki is használta rendesen, sőt a világon mindenhova elküldött tanulni, konferenciákra, egyebekre. Bejártam Ázsiát mint az Ázsiai Laparoszkópos Társaság tagja. Van pár műtét, amit én hoztam haza, én csináltam először Magyarországon, aztán a kollégáimmal tökéletesítettem és oktattam szerte az országban. A szülészetet imádom, de a mai napig a műtőben érzem igazán otthon magam.

  • Az Egészségügyi Központban április 1-jétől indított szakrendelést, budaörsi kötődése azonban jóval régebbi.

1981 óta lakom Budaörsön. A város a Tétényi úti kórházhoz tartozott, Budaörsnek akkoriban nem volt nőgyógyászati szakrendelése és terhesrendelése sem. Utóbbira a budakeszi háziorvos járt át, de hát ő idősebb is volt, nem is nagyon foglalkozott terhesekkel, ami aztán nálunk csapódott le bent a kórházban. Úgyhogy lett egy megállapodás a városi tanáccsal, aminek eredményeként úgynevezett mozgó szakorvosi szolgálatot indítottunk. Mivel én voltam a budaörsi, én lettem a „rendelés”. „Andriskám, szépen menjél ki, heti egy alkalom” – mondta a főnököm. Az Egészségház alsó szintjén volt a rendelő, Márkus György gyermekorvos szomszédságában dolgoztam. Több mint tíz évig tartottam terhesrendelést, egészen addig, amíg Budaörs a Kútvölgyi Kórházhoz nem került. Ez volt az első felvonás.

A második akkor kezdődött, amikor 2003-ban a budaörsi egynapos sebészet beindult. Háttérintézményként mi kaptunk felkérést a laparoszkópos nőgyógyászati beavatkozások szakmai felügyeletére, Rákóczi professzor pedig egyre többször engem küldött. Tehát én Budaörsön nagyon régóta jelen vagyok, de a járóbeteg-ellátásban csak a kezdetek kezdetén rendeltem, az utóbbi években pedig az egynapos sebészeten operáltam.

A Szent Imre Kórházban egyébként továbbra is teljes állásban dolgozom, emellett magánrendelőm van. Több intézménybe jártok operálni és szakrendelést tartani, ezek között mostantól Budaörs élvez előnyt. Szeretem a várost, szeretek itt dolgozni. Nagyon jó dolog, amikor rám köszönnek. A feleségem Budaörsön tanít 1982 óta, tehát vagy őt ismerik az emberek, mert tanította őket, vagy engem ismernek, mert nálam szültek, esetleg születtek.

  • Az egynapos sebészeten milyen tevei vannak?

Továbbra is lesznek közfinanszírozott nőgyógyászati műtétek az ellátási területen élők számára, és lesznek térítéses műtétek is, olyanok, amelyekre nem terjed ki az egészségbiztosítási finanszírozás. Egyelőre főleg laparoszkópos műtéteket végzünk, emellett kisműtétek és plasztikai beavatkozások bevezetését tervezzük. Számos korszerű operáció lenne még végezhető egynapos sebészetben, de ezek közül nem mindegyik kapott még engedélyt, és sok múlik a központi finanszírozáson is, ami a nőgyógyászati műtétek esetében nem optimális.

Említhető, hogy tervben van egy harmadik műtő kialakítása is az intézményben. Ha ez megvalósul, engedélyt kaphatunk nagyműtétekre is, amelyek után fektetés szükséges. Sebészetünk így az onkológiai műtétek kivételével gyakorlatilag minden nőgyógyászati műtétre alkalmassá válhat.

  • Aktuális kérdés a várandósok Covid-oltása. Mi ezzel kapcsolatban a szakmai álláspontja?

A kezdetektől figyelem azokat az országokat, ahol korai eredmények születtek. Mindenhol leírják: a terheseket oltani kell! Magyarországon is egyből hosszú sorok alakultak ki, amikor meghirdették a lehetőséget, vagyis a kismamák tudják: nemcsak saját maguk, hanem a magzat érdekében is célszerű oltást kérni. A köldökzsinórban nagyon magas antitestszintet tud produkálni az a várandós nő, aki megkapta az oltást. Ha bárki megkérdez, az a véleményem, hogy a második-harmadik trimeszterben, a 20. héttől körülbelül a terhesség végéig oltani lehet, oltani kell. A terhesség immundeprimált állapot, a H1N1-járvány is megmutatta pár éve, hogy a várandósok fokozott veszélyben vannak. Pillanatnyilag a két mRNS-technológiával működő vakcinát, a Pfizer és a Moderna oltását kaphatják meg, a többi még nincs engedélyezve.

  • Az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése körüli vitában a szülész-nőgyógyászok kereszttűzbe kerültek. Miközben privát páciensét az orvos nem viheti be az állami ellátóhelyre, a nők többsége ragaszkodna a saját orvoshoz, beleértve a szülés levezetését. Hogyan oldható fel ez az ellentmondás?

Nem igazán oldható fel – az élet fogja megoldani. Amikor egy évvel ezelőtt kezdődött a vírus okozta karantén, két és fél hónapig speciális munkabeosztásban dolgoztunk. Négyen tartózkodhattak bent egész nap az osztályon, hogy ha bárki megkapja a fertőzést, csak őket kelljen kiemelni, és mások léphessenek a helyükre. Ezt megértették, tolerálták a betegek, látták, hogy semmiféle negatív következménnyel nem kell számolniuk.

Tőlünk nyugatra ilyen jellegű orvosválasztás nincs is, az a természetes, hogy a közellátásban a szülést az ügyeletben lévő team vezeti le. A felemás rendszer Magyarországon is csak a Rákosi-korban kezdődött, amikor az orvosok bérét alacsonyan tartották, cserébe viszont engedték a paraszolvenciát.

Tiszta helyzetet teremt, hogy ma már sem az orvos nem fogadhat el, sem a beteg nem adhat pénzt a kórházi ellátásért. Ez helyre fogja tenni a dolgot. Én a pácienseimnek, akik eljönnek a magánrendelőmbe, elmondom az elején, hogy nagyon szívesen gondozom a terhességüket, de a szülést nem tudom vállalni. Megértik, és nagyon sokan kérik a gondozást így is.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here