Meghökkentő kiállítás nyílt tegnap a PostART-on

0
261

Péntek este Németh Melinda Deviant című önálló kiállításának megnyitója volt a PostART kiállító terében. A festmények meghökkentőek, elgondolkoztatók, a jelen, a körülöttünk lévő világ problémáira világítanak rá. A kiállítás október 30-ig tekinthető meg.

Tegnap, október 2-án este Németh Melinda festőművész kiállításának megnyitója volt a PostART-on. A megnyitó beszédet Kabai Zoltán író, költő mondta, s mindjárt azzal kezdte, nem sok köze van ugyan a képzőművészethez, de azért azt tudja, az nem jó kiállítás, amihez nem tud érzelmileg viszonyulni. „Az a jó kép, ami nem csak arról szól, ami rá van festve” – foglalta össze a lényeget egy mondatban. Véleménye szerint a valóság igazi teljességében csak a művészeteken keresztül láttatható.

Németh Melinda így vall a kiállításról honlapján: „Tematikailag az emberiség, a társadalom általános problémái egy egyéni szubjektív megfogalmazásban. A képek néhol steampunk hangvételben szólnak a dekadens jelenkorhoz egy apokaliptikus képi világban. A festmények gondolati középpontjában mindig az ember áll, számtalan vonatkozásban. Talán most először érzem azt, hogy lényegi tartalommal tudom megtölteni a képeim, a világ felé is. Most hiszem, hogy talán sikerül a mai korunkra reflektálva, az emberiség közös problémáira felhívni a figyelmet, mindezt úgy, hogy egyéni sajátosságokat és esztétikai jegyeket mutatok be. Mindennapi tapasztalásaink tanulsága egy olykor meghökkentő emocionális látványban összefoglalva.”

A kiállítás megnyitója után az udvari színpadon fellépett a Napfonat capella kórus, az  öt hölgy különböző nemzetek népdalainak feldolgozását adta elő.