Csőtörés miatt nincs meleg víz és távfűtés -frissítve!

0
386

Csőtörés miatt leállt a távfűtési és melegvíz-szolgáltatás ma kora délután a budaörsi lakótelepen. A Templom téri csőtörés miatt pedig az óvárosban szinte egész nap nincs hideg víz sem.

Csőtörés miatt leállt a távfűtési és melegvíz-szolgáltatás ma kora délután a budaörsi lakótelepen. A BTG munkatársai illetve a helyszínen dolgozó szerelők szerint legkésőbb estére elhárítják a hibát, a hivatalosabb információ azonban 15 órakor az, hogy még mintegy 50 perc mire a lassan kihűlő radiátorok újra melegedni kezdenek. A csőtörés oka, csakúgy, mint néhány órával a Templom téren, a rendkívüli hideg. Hiszen – ahogy azt a meteorológia előre jelezte – éjszaka mínusz 20 fok körül alakult a hőmérséklet, ami nappalra sem melegedett mínusz 10 fok fölé.

(A hivatalos közlés jött be, mert alig élesítettük ki írásunkat, 15, 44-kor újra folyik a csapból a melegvíz!  – szerk.)

A Templom téri csőtörésről még nem sikerült pontosabb információt szerezni, de az óvárosban a reggel óta tartó vízhiány (van ahol egyáltalán nem folyik a csap, van ahol csak csöpög) még késő délután sem szűnt meg.

(Az önkormányzat koradélutáni közleménye: “Csőtörés miatt szünetel a vízszolgáltatás a Naphegy utcában. A hiba elhárítása folyamatban van, a Fővárosi Vízművek Zrt. tájékoztatása szerint a vízszolgáltatás várhatóan estére helyreállhat.   Vasárnap délelőtt feltehetőleg a rendkívül hideg időjárás miatt eltört egy 300 mm-es főnyomócső a Naphegy utcában. A kiömlő víz nagy területen lefagyott. A BTG azonnal megkezdte a terület síkosságmentesítését, amellyel dél körül végeztek. A Fővárosi Vízművek Zrt. dolgozik a meghibásodás és vele a vízszolgáltatás helyreállításán. Arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy a vízszolgáltatás az utcában szándékaik szerint estére helyreállhat.”

 

„A nagy hideg miatt elfagyott a légtelenítő vezeték és szétnyomta a csövet. A probléma délután 13 óra körül jelentkezett, amikor kiolvadt a jégdugó, és a rendszer magától leállt” – mondta lapunknak másnap Kiss László, a Fűtőmű szolgáltatásvezetője. A helyszínen dolgozó szerelők az észleléstől számított két órán belül elhárították a hibát, így 15 óra körül ismét elindult a fűtés, amelynek hatását egy óra múlva már mindenki érezhette a lakótelepen, hiszen annyi időbe telt a rendszer ismételt felmelegítése. Szerencsére a pár órás távfűtés és melegvíz szolgáltatás-kimaradás inkább kellemetlen, mint komoly probléma volt a távhőszolgáltató üzem által ellátott 2373 lakásban.

 A Fővárosi Vízművek Zrt. munkatársai is késő estig dolgoztak a meghibásodáson, így a vízszolgáltatás a nap végére helyreállt.