Csicsergő, táncoló, vidám családok a Városi Ifjúsági Klubban

0
740

Nehéz dolguk van a szülőknek, hogy melyik gyerekprogramot válasszák ezekben a hetekben Budaörsön, kezdetét vette a hagyományos adventi programsorozat. Azok egészen biztosan nem csalódtak, akik ezen a délelőttön a Városi Ifjúsági Klubban a kicsik táncházát választották.

Idén először invitálta a Csicsergő Óvoda táncházvezetője Haag Csilla óvónő a kisgyermekes családokat világzenei táncházra és koncertre az Orczi Géza vezette Gandharvák együttessel, délelőtt 10 órától. A hagyományteremtő céllal indított zenei, táncos vállalkozásnak, mindössze annyi előzménye van Budaörsön, amiről lapunk 2016 májusi számában a 24.oldalon számolt be, hogy akkor Örömtánc címen az óvoda Somvirág táncgyüttese népi énekes, mondókás, népdaléneklős népviseleti ruhában mintegy másfélórás, lendületes, népi hagyományőrző műsorral varázsolta el a nagyszámú közönséget, mely főként a szülőkből és hozzátartozókból állt.

Most sokkal kevesebben jöttek el, pedig már belépés előtt a Gandharvák kellemes hívogató zenéje – – látványos fény efektekkel és képekkel a hátuk mögött – fogadta a nagyterembe belépőket. Mint említettem a bevezetőben, sokan kézművesfoglalkozásokat, gyermek színházi bemutatókat választottak ezen a délelőttön, tehát ez lehetett az oka. Akik viszont itt voltak, féktelenül jól érezték magukat a közös, önfeledt táncolástól, hancúrozástól, játéktól, zenei élményektől. A Gandharvák együttes már a bemutatkozáskor nagyon viccesen, pajkosan „diskurált a zenenyelvén”. Haag Csilla óvodapedagógus pedig semmi pluszt nem sajnált, hogy a zenei élmények kellemes emlékek maradjanak a gyermekekben, megalapozva ezzel a későbbi hozzáállásukat a népi játékokhoz, népdalénekléshez, néptáncoláshoz. S a dallamok mellett volt, amikor nagy közös rajzolással pihenték ki a gyerekek a táncolást, majd a terem közepére dobott párnákon ülve, fekve, mindenki megsimogatta az előtte ülő hátát. Egy addig inkább visszahúzódó kisfiút ekkor odaszaladt anyukája hátához és azt mondta neki: „rajzoltam a hátadra egy lovacskát.” Egy kislány másfél, kétéves kisöccsét olyan szeretettel simogatta meg, hogy az hangosan felkacagott. Ez a délelőtt tehát a Városi Ifjúsági Klubban a jó kedvről, mókáról, nevetésről szólt.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here