Cserbenhagyás: szemtanúkat keresnek a budaörsi rendőrök

0
1950

A Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat eljárást 13010/369/2018. bűnügyi számon cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2018. február 20-án 13 óra 30 perckor a 10-es számú főút 28. kilométerszelvényében egy Jaguár típusú személygépkocsi közlekedett Piliscsaba irányából Pilisjászfalu irányába. Haladása során egy balra ívelő útkanyarulatban kisodródott, majd a vízelvezető árokba hajtott.

Az eljárás adatai szerint a balesetet egy szemből érkező, ismeretlen teherautó okozta azzal, hogy áttért a baloldali sávba, így irányváltoztatásra kényszerítette a Jaguár vezetőjét. A baleset okozása után a teherautó sofőrje megállt a helyszíntől nem messze, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott.

A balesetet követően egy tehergépkocsi, valamint egy Volkswagen Passat típusú személygépkocsi a helyszínen megállt, de a rendőrök kiérkezése előtt onnan eltávoztak.

A Budaörsi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy annak a két gépkocsinak a vezetője, akik a helyszínen megálltak, illetve aki a balesetet látta, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Budaörsi Rendőrkapitányságon (2040 Budaörs, Szabadság út 160. szám), vagy hívja a 06 23 505-400-as telefonszámot, továbbá a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Forrás: sajtóközlemény (police.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here