Csendes volt a szombati kamaraerdei családi nap

0
945

A Kamaraerdei Részönkormányzat és a Kamaraerdei Közösségi Ház mai közös nyárbúcsúztató rendezvényén fontos szerepet kapott a sport.

A focibajnokságra ugyan csak egyetlen csapat nevezett, így hivatalosan el is maradt, de azért versenyen kívül voltak, akik rúgták a bőrt. Viszont újdonság volt a szárazföldi úszóbajnokság, vagyis sávokban kellett a gyerekeknek az úszáshoz hasonló mozdulatokkal haladni és tréfás ügyességi feladatokat végrehajtani, illetve a szárazföldön kis, műanyag kenukban evezni. S míg délelőtt Almási Misi „Manó” és Endrődi Ági színművész még csak néhány családot táncoltathatott meg, dél felé egyre többen jöttek ki a patak melletti tisztásra és próbálhatta ki az íjászatot majd mozoghatott a Wing Tsun Kung Fu bemutatóját nézve és még inkább mozoghatott Kondor Klaudiával a ZONA edzésen. Lovagolni is lehetett és persze a kicsiknek ott volt még az energiáik levezetéséhez az ugráló vár. Az alkotó sátrakban agyagozás, gyöngyfűzés, varrás és festészet várta a kamaraerdeieket, illetve a budaörsieket.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here