Célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

0
352

Aki szja-kedvezményre jogosult, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója mielőbb figyelembe vegye a munkavállalónak járó kedvezményeket. Nyilatkozni online is lehet, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. Változás esetén év közben új nyilatkozatot kell tenni vagy a korábbit vissza kell vonni.

Az adóelőleg-nyilatkozatot a dolgozó tölti ki és adja át munkáltatójának, kifizetőjének. Aki már a januári fizetésében érvényesítené a kedvezményeket, annak az első bérszámfejtés előtt nyilatkoznia kell. Az adóelőleg-nyilatkozatokkal év közben érvényesített kedvezmények automatikusan bekerülnek a NAV által készített adóbevallási tervezetbe.

A legegyszerűbb megoldás az adóelőleg-nyilatkozat online benyújtása a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA). Használatához mindössze KAÜ-azonosítás (például ügyfélkapus hozzáférés) szükséges. A webes felület a kitöltésben is segít, mivel megjeleníti a NAV nyilvántartásaiban és a korábbi nyilatkozatokban szereplő adatokat. Az online beküldött dokumentumot a NAV automatikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Továbbra is lehetőség van a kézzel kitöltött nyilatkozatok személyes átadására a munkáltatónak. Ehhez az ajánlott nyilatkozatminták és a kitöltési útmutatók letölthetők a NAV honlapjáról.

2022-től új adóalap-kedvezményt vehetnek igénybe a 25 év alatti fiatalok. Nekik ugyanis nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami 2022-ben 433 700 forint. Ez 65 055 forint adómegtakarítást jelenthet havonta. A kedvezmény érvényesítését a fiatalnak nem kell adóelőleg-nyilatkozattal kérnie, azt a munkáltató, kifizető automatikusan figyelembe veszi, kivéve, ha a fiatal nyilatkozatban kéri annak részleges vagy teljes mellőzését.

A korábbi személyijövedelemadó-kedvezmények (négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, első házasok kedvezménye, gyermekek után járó családi kedvezmény, kormányrendeletben meghatározott betegségek, illetve rokkantsági járadék vagy fogyatékossági támogatás esetén járó személyi kedvezmény) továbbra is elérhetők, jogosultsági feltételeik nem változtak. A személyi kedvezmény mértéke a minimálbér emelkedéséhez igazodva 2022-ben 66 700 forintra nőtt, ami a gyakorlatban havi 10 005 forint adómegtakarítást jelent.

Az érintettek a részletekről a NAV honlapján (https://nav.gov.hu), a 73. számú információs füzetben tájékozódhatnak, illetve bővebb információ kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here