A BKTV már a Telekom előfizetőinél is fogható

0
725

A UPC 504 után néhány napja a Telekom 193-as csatornahelyén is fogható a Buda Környéki Televízió (BKTV) műsora, amely elsősorban Budaörs és a környék lakosságának életét, kultúráját, programjait mutatja be – tudatta lapunkkal Balczó Kornélia főszerkesztő, a tévé tulajdonosa. 

“Három évig tartó tárgyalássorozat eredménye ez a szolgáltatóval, mert különböző technikai követelményeknek kellett megfelelnünk. Így többször ellenőrizték például a jeltovábbító eszközeinket és az, hogy végül megállapodjunk, több beruházást igényelt részünkről. A célom természetesen az, hogy minél több nézőhöz eljussunk és így a szerződött partnereink, amelyek elsősorban a települési önkormányzatok, elégedettebbek legyenek a munkánkkal” – mondta Kornélia. A 12 település: Budaörs, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Herceghalom, Telki, Törökbálint, Páty, Tinnye, Perbál, Remeteszőlős és Piliscsaba.

Érdeklődtünk a Budaörsi Városi Televíziónál (BVTV) is, hogy ők vajon mikor lesznek elérhetőek a Telekom előfizetők otthonában, de Kállai Lajos főszerkesztő semmi jóval nem biztatott. Amikor a digitális átállás megtörtént ők is hosszas egyeztetésbe kezdtek a UPC-vel és a Telekommal, és míg a UPC-vel hamar megállapodtak, a Telekommal bírósági per lett az egyeztetések vége, mert a szolgáltató ragaszkodott ahhoz, hogy ők nem hagyományos kábelszolgáltatók, így nem kötelezhetők a korábban ezen a módon már elérhető televíziók műsorának a továbbítására. Ezt a pert akkor a budaörsi tévé elveszítette, és azóta lekerült a napirendről a kérdés – tájékoztatott bennünket Kállai. Lehet, hogy érdemes lenne újra felvenni a kapcsolatot a Telekommal?

Az átalakult televíziózási szokások miatt egyre többen vannak azok, akik nem komplett adásokat néznek meg élőben, hanem inkább egy-egy riportot, interjút keresnek vissza később, már az interneten. A BKTV ezért is teszi “feldarabolva” az interneten elérhetővé a műsorait, és településenként válogatva a riportjait. Továbbá az élő tévéműsorok nagy része is követhető már a számítógépeken. Ennek ellenére egyes becslések szerint akár 20-30 százalékkal növelheti a BKTV nézettségét ez a mostani fejlesztés.