BUM Art  a Budaörs galéria és barátai – meghívó

Áramlat

0
865

A Budaörsi Tavaszi fesztivál egyik programja  ként a  BUM Art  a Budaörs galéria és barátai mutatkoznak be ismét a Zichy majorban egy pazar  kiállítás  keretében .

Mintegy negyven   művész  munkái  töltik meg ez alkalommal  a major termeit . Nem ez az  első  alkalom , az egyesület  ezt a grandiózus kiállítás sorozatát  négy évvel ezelőtt kezdte el. Az első a BUDOÁR a második a METSZÉSPONTOK  a harmadik a RÍTUS című kiállítás  volt,  idén pedig az ÁRAMLAT című  kiállítással jelentkeznek.

Idén  az időpontokban történt változás , ami annyit  jelent  hogy az elmúlt  tárlatok  az év második felében ,novemberben kerültek megrendezésre, idén az egyesület  úgy döntött  hogy   ezen túl   egy évben  kétszer is   bemutatkozik  .

Nem csak  ősszel  hanem tavasszal is.

 Így   a kiállítás  sorozat  kapcsolódni tud  a Tavaszi  fesztivál rendezvényeihez is. Amelyet aztán a novemberi bemutató fog követni .

A kiállítók névsora most is a barátság mentén szövődött, van akit  egy   művésztelepen  ismertek meg, van akikkel együtt állítottak ki  itt a Zichyben vagy másutt,  , van akikhez  több évtizedes  szakmai együttgondolkodás fűzi a  budaörsi művészeket  , van akikkel  együtt végezték  szakmai tanulmányaikat,  vannak aki egy másik  ismerős egyesület tagjai  és még sorolhatnánk .  A lényeg az  hogy  a barátság szálaival  átszőtt csapat állít most ki a majorban.  

Így nem csak  Budaörsről  és a környező településekről hanem  az ország más pontjairól is  megismerhetünk  alkotó művészeket .

A kiállítást    Lakatos  György fagott művész és tanítványai  fogják  megnyitni – ahogy a meghívón is olvasható –  szóval és zenével , párhuzamot vonva, kapcsolatot keresve és találva  a kiállított művek és  az általuk hozott  zeneművek között.

Egy aktuális, jelenlegi keresztmetszetet, ÁRAMLATOT  fogunk látni a Zichyben amelyre  várunk  minden  művészet kedvelő, művészetszerető látogatót.

Molnár Göb Zoltán

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here