Bukhatja az adómentességet, aki nem figyel erre

0
349

Januártól egyszerűsítette a helyi iparűzési adó bevallását a NAV – legalábbis elvben. Ugyanis a központi megoldás nem feltétlen egyszerű és nem veszi figyelembe a helyi adómentességet, így az egyszerűen elveszhet a sorok között – hívja fel a figyelmet a Minősített Könyvelők Egyesülete.

A helyi iparűzési adót (hipa) az egyes önkormányzatok maguk állapítják meg, és a bevallására is egyedi módszereket dolgoztak ki. A nagyobb települések esetében gyakori az online kitöltést biztosító, profi rendszer, de a kisebbeknél sokszor papíralapon, olykor fénymásolt nyomtatványokon zajlik a bevallás, jelentősen megnehezítve a vállalkozók és könyvelőik dolgát.

Január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehetőséget biztosít arra, hogy az adózók elektronikusan, a NAV Általános nyomtatványkitöltő programjával (Ányk.) vallják be állandó jellegű hipa kötelezettségüket, több önkormányzatot érintő adókötelezettség esetén pedig csoportosan is be lehet küldeni a hipa bevallásokat.

A NAV a bevallást tartalmi vizsgálat nélkül továbbítja az illetékes önkormányzati adóhatóságnak. Nem vizsgálja a benyújtási jogosultságot sem, ennek céljából továbbítja a beküldő adóazonosító jelét és nevét az önkormányzathoz. A NAV-hoz határidőben benyújtott adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni.

Egyszerűen bonyolultabb?

Az Ányk-ban található nyomtatvány esetében minden adatot manuálisan kell bevinni, kiszámolni; az ugyanis nem ismeri a helyi szabályozásokat, adómértékeket, nem is beszélve az esetleges kedvezményekről – hívja fel a figyelmet Nagy-Horváth Katalin, a Minősített Könyvelők Egyesületének (MINKE) alelnöke. A Minősített Könyvelők Egyesület célja a könyvelők és könyvelő irodák szolgáltatási minőségének javítása, a szakma társadalmi megítélésének javítása. Ennek érdekében minden tagjukat minősítik. A minősítés ma három elemből áll, melyet a szervezet folyamatosan felülvizsgál és fejleszt. Céljuk, hogy a minősítés a magas minőségű szolgáltatás garanciája legyen. A szervezetnek jelenleg 390 vállalkozás a tagja.

Fontos még egyszer aláhúzni, hogy a helyi szabályok ismerete és a körültekintő számítás nem spórolható meg az egységesített felülettel, valamint azt is elengedhetetlen tudni, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján adómentességet adhatnak azok számára, akiknek az adóalapja 2,5 millió forintnál kevesebb. A helyi adókról szóló törvény azonban úgy rendelkezik, hogy a bevallási nyomtatványt azok vehetik igénybe, akik kedvezményre nem jogosultak, vagy azt nem kívánják igénybe venni.

Ugyan az Ányk. használatára vonatkozó rendelkezések új paragrafusban kerültek be a jogszabályba, a MINKE szakértői úgy vélik, hogy a két bekezdést együttesen kell értelmezni. Vagyis amennyiben a könyvelő nem jár el körültekintően, és figyelmetlenségből vagy kényelemből az Ányk-s megoldás mellett dönt, a vállalkozás elveszítheti adómentességét.

Ezért érdemes jól megfontolni a hipa-bevallás benyújtásának módját, mert ellenkező esetben feleslegesen befizetett adótömeg vándorolhat az önkormányzatok kasszájába – figyelmeztet Nagy-Horváth Katalin.