Budaörsön is köszöntötték ma az időseket

0
1057

„Az ember akkor öregszik meg, amikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta” – idézte Wittinghoff Tamás polgármester Móra Ferencet, az Idősek világnapja alkalmából rendezett ünnepségen tartott köszöntőjében, ma délelőtt a Jókai Mór Művelődési Központban. Az eseményt október első napján évről-évre megszervezi Budaörs Város Önkormányzata. Az ajándékként átnyújtott műsor idén operettrészletekből állt és a program kis állófogadással zárt.

„Nemrég betöltöttem a hatodik x-et, így egyre erősödő empátiával tudok viszonyulni ahhoz a problémához, hogy az idő, amely során az ember üzemképessé válik reggelente, az egyre hosszabb” – kezdte beszédét Wittinghoff Tamás, amit ovációval fogadtak a mai idősek napi ünnepségre egybegyűltek a művelődési házban. Majd statisztikával mutatott rá, hogy az idősek aránya nőni fog a jövőben, egyrészt a magasabb átlagéletkor, másrészt a csökkenő születésszám miatt. Budaörsi viszonylatban pedig az életkilátások jobbak, mint az országos átlag, köszönhetően a színvonalas egészségügyi ellátásnak és a város szociális gondoskodásának köszönhetően. Hiszen, ahogy Müller Péter is mondta – idézte az írót a polgármester – „ősi kultúrákban az öregeket nem azért tisztelték, mert fáradságos életükkel kiérdemelték, nem is abból a józan előrelátásból, hogy egyszer én is megöregszem, s milyen jó lesz, ha nem hajítanak majd a szemétre, hanem azért, mert tudták, az öregember nem teher, hanem felbecsülhetetlen érték. Nem azt nézték, hogy milyen mulandó a teste, hanem hogy ki lakik benne. Ezt vallja a budaörsi városvezetés is – tette hozzá Wittinghoff Tamás.  „Megőrzendő értékként tekintünk az idősekre, akiket meg kell óvnunk attól, hogy bármelyikük is méltatlan körülmények közé kerüljön” – mondta. A város szociális ellátása keretében a maximálisan adhatón felül mindig kitalál valamilyen pluszt, így például a rászorulók üdültetését és használható tűzifa juttatását is megoldja. És amit ilyenkor mindig fontos kiemelni, hogy szükség esetén forduljanak a szociális iroda vezetőjéhez Kövesdi Gabriellához, akár saját, akár más rászoruló problémáját észlelik, hiszen a városházán igyekeznek mindenre megoldást találni. Beszédét végül azzal zárta a polgármester, hogy az idősektől megtanulhatjuk, tapasztalataik által mi módon szemlélik a világot, s hogyan dolgozzák fel a problémákat, melyet Móra Ferenc frappánsan így fogalmazott meg: „Az ember akkor öregszik meg, amikor mosolyog azon, amin valaha sírt, és nevet azon, amiért valamikor a fogát csikorgatta.”

Mivel a zene világnapja is október 1-jén van, egyúttal annak is adóztak a „Hungarikum a javából” című, színvonalas zenés műsorral, amelyben az Operettszínház és Madách Színház művészei, Bódi Barbara, Csengeri Attila, Kovács Szilárd, Lukács Anita primadonna szórakoztatták a megjelenteket. Részletek hangzottak el többek között Kálmán Imre operett melódiáiból és népszerű slágerek repítették vissza a hallgatóságot egy kicsit a fiatal éveikre.

Még a műsor előtt a polgármester virágcsokorral köszöntötte a teremben jelen lévő legidősebb polgárt, Érsók Károlynét született Csáki Ilonát, aki 97 éve Gyöngyösön született és napjainkban is szeret kertészkedni, főzni és önálló, aktív életet él.

Egy szál virág és néhány finom falat azonban mindenkinek jutott.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here