Budaörsiek a mexikói követségen díjazott spanyolul tanulók között

0
51

Több mint 30 középiskolás spanyolul tanuló diák kapta meg szeptember 4-én a Mexikói Nagykövetség Kiválóság díját, közülük hárman a Budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba járnak: Lakatos Dóri, Tőcsér Evelin, Varga Lilla. Tanáruk, Torma Rita kísérte el őket az ünnepségre. “Külön öröm számunkra, hogy az ünnepségen két másik illyéses fogadta a csapatot, Kovács Panni és Csótai Zsófi ugyanis éppen a követségen dolgoznak, mint gyakornokok” – adta közre az iskola a közösségi oldalán.

A díjakat Mexikó magyarországi nagykövete, David Nájera és az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, dr. Lőrinczi Zoltán adta át. A nagykövet beszédében elismerte a fiatalok erőfeszítéseit, valamint tanáraik elhivatottságát, melyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a spanyol, mint idegen nyelv tanulásának és tanításának folyamatában. Hangsúlyozta továbbá, hogy a spanyol nyelv a kulturális ismereteken túl, gazdasági értéket jelent, számos szakmai és üzleti lehetőséget is kínál, hiszen több mint 500 millió ember beszél spanyolul a világban.

Több mint 2000 spanyolul tanuló középiskolai diák közül a díjazottakat saját oktatási intézményeik jelölték. A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium mellett többek között a Miskolci Herman Ottó Gimnázium, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, a Veszprémi Vetési Albert Gimnázium. A diákok érmet és kétnyelvű oklevelet kaptak.

A „Mexikói Érmet’’ az EMMI és a Mexikói Nagykövetség 2018 óta közösen adja át a magyar fiatalok erőfeszítéseit elismerő kezdeményezés támogatására aláírt megállapodásnak köszönhetően. Ugyanakkor, ez az oktatási és kulturális projekt a Mexikói Kulturális Diplomácia „A világ, melyben spanyolul beszélünk” programjának része, melyet a Mexikói Külügyminisztérium, és a Mexikói Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Ügynökség támogat.