Budaörsi Napló Tenisz Kupa

0
1334

A Budaörsi Napló Tenisz Kupa vegyespáros győztese Straub Katalin és Gyalus József lett ma, igen szoros körmérkőzésben. A második csoportban „vigaszágon” pedig Lengyel Mónika és Fehér István bizonyult a legjobbnak. A fő eredmény azonban a jó hangulat volt.

A Budaörsi Napló Kupa 2017. évi tavaszi fordulóját az időjárás miatt nyárra csúsztattuk, így ma, azaz június 18-án zajlott ÚjBudán, a Tóváros teniszcentrumban. Amatőr, felnőtt teniszezők kaptak rá meghívást, a negyvenes-ötvenesen korosztálytól a hetvenes éveikben járó  „fiatalokig”, de az utóbbiak látva a népes mezőnyt, inkább versenyen kívül ütögettek, de kemény három órán át. A verseny keretében mindenki legalább négy meccset harcolt végig, ki a győzelemért, ki pedig azért, hogy legalább egy pontot csináljon a nála jobb ellenféllel szemben, mivel az első meccs után, a győztesek és a vigaszágra kerülő párok már csoportokban, körbejátszottak egymással. Gratulálunk a győzteseknek: Straub Katalinnak és Gyalus Józsefnek, a második helyezett Sinkó Mártának és dr. Bourgla Ossamah-nak, illetve a harmadik helyen végzett Pálfalvi Mártának és Búza Lászlónak. A második csoportban pedig Lengyel Mónika és Fehér István bizonyult a legjobbnak, akik így összességében egyetlen egy meccset veszítettek, pechjükre a legelsőt.

A női és férfi párosokra egy hét múlva kerül sor!

Csapatunk egész évben tartó, heti két alkalmas játékaira itt lehet jelentezni: bnaplo@t-online.hu A feltétel: biztos labdatartás és adogatás, ne legyél aktív versenyző sehol és persze a jókedv. nyertesek

Balról jobbra: Sinkó Márta, Bourgla Ossamah, Straub Katalin, Gyalus József, Lengyel Monika és Fehér István.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here