Budaörsi előadással indul az idei Városmajori Szabadtéri Színpad

0
360

A Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom című produkciójával indul az idei Városmajori Szabadtéri Színpad, amely fennállásának 100. évfordulóját ünnepli mintegy nyolcvan produkcióval, ősbemutatókkal, koncertekkel, filmvetítésekkel, fotókiállítással, sétákkal június 1-jétől szeptember 11-ig.

Benkő Nóra igazgató a színház keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a centenárium fő eseménye a színház saját produkciója, Nyáry Krisztián és Horváth János Antal erre az alkalomra írt darabja, a Száz év major, avagy az eszméimet nem cserélem című „titkos irodalmi mulatság és kesergés”, amelyet július végén mutatnak be.
Elmondta: a budai játszóhely programjában nagy hangsúlyt kapnak a színházi programok, zenés és prózai előadások, táncprodukciók, operett, színházi szemle és a Szabadtéri Színházak Találkozója is szerepel a műsoron, emellett koncertek, filmvetítések, gyerekprogramok és a Margó Irodalmi Fesztivál is megtalálható a kínálatban.
Mint mondta, az évadot a Szabadtéri Színházak Szövetségének találkozója nyitja meg, amelyen a szervezet tagjainak előadásai közül kilenc produkció látható június 1. és 8. között.
 Pócza Zoltán, a szövetség elnöke, a Kőszegi Várszínház igazgatója elmondta: a szervezet 25 éves jubileumát ünneplik meg az idén először megszervezett találkozóval, amelyre nagyszínpadi és kamaraprodukciók érkeznek Kőszegről, Gyuláról, Szentendréről és a balatoni Kultkikötőből is.
Benkő Nóra kiemelte: az idén június 9. és 12. között rendezik meg Margó Irodalmi Fesztivált, amely irodalmi és zenei programokkal várja az érdeklődőket.
A színházi programokról szólva elmondta: az idén budapesti kőszínházak is bemutatkoznak szabadtéren, a Radnóti Miklós Színház az Egy csepp méz, a Katona József Színház a Poppea megkoronázása című előadással vendégszerepel a Városmajorban.
Mint sorolta, az Orlai Produkciós Irodától az idén is látható lesz a Válaszfalak, de új produkcióik, a Balkon kilátással és A szív hídjai is bekerültek a repertoárba. Szerepel a programban a Szentendrei Teátrum és a Manna Produkciós Iroda produkciója, az Árvák, továbbá Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című előadása.
Az igazgató kiemelte a táncprodukciókat: az idén visszatér a Győri Balett társulata, emellett a Szegedi Kortárs Balettől a Carmina Burana című előadást is műsorra tűzik és Román Sándor társulata is helyet kapott a programban.
Beszélt arról, hogy újra látható lesz A tizennégy karátos autó című darab, emellett a TRIP Hajó 80 nap alatt a Föld körül címmel koncertszínházi ősbemutatót tart.
Kiemelte: az Armel Operafesztivál a Városmajorban nyitja meg programsorozatát egy új produkcióval, a Mulat a Monarchia – karanténbalettel Szabó Máté rendezésében. A tatabányai Jászai Mari Színház az Illatszertárt, a Miskolci Nemzeti Színház a Tartuffe és A revizor című darabot mutatja be. A Dumaszínház idén négy előadással vendégszerepel.
Elmondta: az augusztus végén kezdődő Városmajori Színházi Szemle versenyprogramján hét produkció kapott helyet, Peremartoni Krisztina művészeti tanácsadó válogatásában.
A szemle a Budaörsi Latinovits Színház Szentivánéji álom című produkciójával indul. Látható lesz a Miskolci Nemzeti Színház A revizor című előadása mellett a Szegedi Pinceszínház és az Aradi Kamaraszínház produkciója, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak. Helyet kapott a programban két Csehov-mű, a Három nővér, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka, és a Szolnoki Szigligeti Színház Sirály című előadása. A Gyulai Várszínház és a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című produkcióját is műsorra tűzik, valamint látható lesz egy fővárosi előadás, a Frivol című kortárs néptáncprodukció, amely az Átriumból érkezik a Városmajorba.
A színház 100 éves múltját és a park történetét kültéri fotókiállításon mutatják be, és a Budasteppel sétákat indítanak.
A színházi programok mellett a közönséget komoly- és könnyűzenei, dzsessz-, indie-, tradicionális, crossover és világzenei koncertekkel várják. Színpadra lép többek között Palya Bea, a Benkó Dixieland Band, Horgas Eszter, Falusi Mariann és Kálloy Molnár Péter. Kern András Lövölde tér című produkciójának dalai Hernádi Judit vendégszereplésével hallhatók.
Először ad koncertet a városmajori színpadon a Honeybeast, valamint Bangó Margit, akit a Swing á la Django kísér. Beck Zoltán zenekarával, a 30Y-nal tér vissza, az akusztikus Resti-koncerten Mucsi Zoltán színművész is fellép.
A Szabó Balázs Bandája Csöndkabát címmel ad koncertet. A Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar Leonard Cohen emléke előtt tiszteleg legemlékezetesebb dalaival. Kaddis címmel koncerttel állítanak emléket az 1944 decemberében és 1945 januárjában kivégzett városmajori áldozatoknak.
Szombat és vasárnap délelőttönként a gyerekeket várják programokkal. Június 12-én Halász Judit műsora nyitja a koncertek sorát, majd a nyár folyamán fellép az Alma Együttes, a Rutkai Bori Banda, a sorozatot Szalóki Ági műsora zárja augusztus 6-án.
Folytatódnak a kertmozis vetítések kedd esténként, az idén kilenc film látható az idei fellépők ajánlásával, és egy premier előtti vetítést is tartanak, A jó főnök címmel.
Mint elhangzott, az idén 100 éves intézmény a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Kristály Színtér néven új kulturális és közösségi helyet nyitott a Margitszigeten, a volt ásványvíz-palackozó üzem épületében.

Forrás: MTI

Kritikánk a Szentivánéji álomról a budaörsi bemutató után ITT olvasható.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here