Budaörsi Egészségügyi Központ: Gyorsan változó körülmények között folyamatos ellátás

0
253

Itt a járvány negyedik hulláma

Napi személyzeti kihívások megoldása a járvány idején, lázas munka a nemrég birtokba vett szomszédos épületben: a Budaörsi Egészségügyi Központnak egyszerre kell megbirkóznia a jelen problémáival, és folytatnia a helyi egészségügy modernizálását – mondja a Budaörsi Egészségügyi Központot üzemeltető Jump Consulting vezetője, Zsákai Zoltán.

Fáradt?

Előfordul. Nem panaszkodom.

Beszélgetésünk időpontjában, november első napjaiban Magyarországon fölfutóban van a koronavírus-járvány negyedik hulláma. Mit jelent ez a budaörsi betegek, és mit az Egészségügyi Központ számára?

Ami pácienseinket illeti, továbbra is az érvényes központi járványügyi intézkedések betartatására kell számítaniuk intézményünkben. Örvendetes, hogy sokan beoltatták magukat; ők, ha megfertőződnek is, sokkal kisebb valószínűséggel kerülnek súlyos állapotba. A vírust azonban képesek továbbadni, amit kerülni kell az ismert módokon, elsősorban a kézhigiéné betartásával és maszkviseléssel. Ez persze épületen belül nálunk kötelező, de én arra biztatom a budaörsieket, hogy zárt térben mindenütt tegyék fel a maszkot.

A kérdés másik oldala nem feltétlenül jelenik meg betegeink előtt, vagy ha igen, nem feltétlenül okoz nekik örömet. Intézményünk számára rendkívüli és nehezen kalkulálható megterhelést okoz a járvány, mégpedig elsősorban a humán erőforrások, magyarán az ellátó személyzet biztosítása oldaláról. Gondoljunk bele: a járóbeteg-ellátásban, vagyis a szakrendeléseken dolgozó orvosok zöme kórházaknál van alkalmazásban, és külön engedéllyel, mellékállásban dolgozik nálunk. A járvány fölfutásával ezekre a kollégákra fő munkahelyükön többletkötelezettségek zúdulnak: oltanak, illetve most ismét bevonják őket a COVID-ellátásba, továbbá maguk is megbetegedhetnek, vagy környezetükben megjelenhet a vírus. Ilyen körülmények között intézményünk számára mindennapos küzdelem biztosítani a szakrendelések megtartását, az elmaradók pótlását. Tudom, hogy az egészségügyi személyzet hősies munkájára a negyedik hullámban is számíthatunk, és remélem, éppígy számíthatunk majd pácienseink megértésére és türelmére, ha hosszúak az előjegyzési idők, vagy valamilyen kényszerű változás történik.

Hogyan érinti az intézményt az átlagfinanszírozás fenntartása?

Arról van szó ugyebár, hogy az egészségbiztosító (a NEAK) a járványra való tekintettel nem az aktuálisan elvégzett ellátások után fizet, hanem egy korábbi időszak átlagát biztosítja az ellátóhelyek számára. Úgy volt, hogy szeptembertől visszaáll a teljesítményalapú rendszer, végül meghosszabbították az átlagfinanszírozást. Én ezt indokoltnak tartom, hiszen számos területnek jelent mentőövet, amely területek nem önhibájukból „száradtak ki”, hanem a vázolt erőforrás-kivonás, vagyis végső soron a járvány miatt. A ragály elmúltával, hosszabb távon hátulütője lehet az átlagfinanszírozásnak, hogy megszüntet egy motivációs tényezőt azokon a területen, ahol viszont megvolnának az ellátási kapacitások, és nagy szükség lenne a korábban elmaradt orvos-beteg találkozások, illetve a különféle beavatkozások pótlására.

Ez csak a járóbeteg-ellátásra vonatkozik, vagy az egynapos sebészetre is?

Egynapos részlegünk számára az átlagfinanszírozás aktuálisan azt jelenti, hogy a műtétek 30 százalékát tudjuk közfinanszírozott formában elvégezni, amit maximálisan ki is használunk budaörsi pácienseink érdekében. Gazdasági szempontból bölcs döntésnek bizonyult, hogy orvos igazgatónk, dr. Majzik Ernő irányításával a nagyobb invazivitású ortopédiai és sportsebészeti műtétek felé mozdultunk el. A közelmúltban lezajlott felújítás és bővítés, különösen a harmadik, extrán felszerelt műtő átadása szintén növeli versenyképességünket. Mindennek eredményeképpen büszkén mondhatom, hogy egynapos sebészetünk jó kihasználtsággal működik, és ez a jövőben is így lesz mindaddig, amíg a központi rendelkezések megengedik a munka folytatását, vagyis a járvány nem fenyegeti munkatársaink és pácienseink biztonságát.

Mindenközben a szomszédban folyik az építkezés…

Bár az előbb hosszan részleteztem munkatársaim erőfeszítéseit a járvány körülményei között, ne legyen félreértés: nem a túlélésért küzdünk, hanem a budaörsi önkormányzat szerződött partnereként és újabban a TritonLife Csoport tagjaként víziónk van a jövőről, és folyamatosan dolgozunk a jelen problémáinak megoldásán. A szakrendelő szomszédságában található Kossuth utca 5. épületének átalakítása ütemesen halad, a felnőtt-alapellátások és a labor átköltöztetésével még idén megszűnik a szűkösség a járóbeteg-szakrendeléseken. Pácienseink nagyon várják a mammográfia újraindítását is, erre várhatóan az új épület megnyitása után kerülhet sor, amikor minden szolgáltatás megtalálja a helyét, és telepíteni tudjuk az újonnan vásárolt direkt digitális mammográfot.

Szeretném biztosítani a budaörsieket, hogy a felújítások, az eszközberuházások a jövőben is folytatódni fognak, és a helyben elérhető szakrendelések körét is bővíteni fogjuk. A rendelő üzemeltetését öt éve vettük át vészhelyzetben, 2018-tól pedig tízéves feladatellátási szerződés keretében dolgozunk a helyiek érdekében. Visszatekintve nem volt olyan félév, amikor ne sikerült volna elérni valamilyen jelentős előrelépést, és ebben a járványidőszak sem hozott változást. Ha valamire, erre különösen büszke vagyok.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here