A BSC karate reménysége: Borbás Botond

0
1431

„Ha nincs parázs, akkor nem tudunk tüzet csinálni” – véli dr. Horváth János, a BSC színeiben versenyző Borbás Botond edzője, akivel a tizennégy éves karatéka idén ősszel megszerezte pályafutásának eddigi legjobb eredményét: az októberi korosztályos világbajnokság ötödik helyezését.

Botond hatéves korában kezdett el karatézni családi indíttatásra, mivel a nővére is ezt a sportágat választotta. „Az fogott meg benne, hogy ez egy küzdőművészet, és szerettem volna megtanulni küzdeni és védekezni is” – mondta kérdéseinkre válaszolva. Jelenleg nyolcadik osztályos az 1. Számú Általános Iskolában, ahol támogatták a versenyekre való felkészülését.

„Heti négy-öt edzés mindenképpen kell, mivel ha nincs parázs, akkor nem tudunk tüzet csinálni” – véli az edzője, dr. Horváth János, akivel tavaly ősz óta dolgoznak együtt. Botond idén nagyszerű eredményeket ért el: a 2017. januári Magyar Bajnokságon második helyezett lett, a Tatami Team nemzetközi versenyén pedig megszerezte az első helyet, amellyel kvalifikálta magát az október végén, Tenerifén megrendezett korosztályos világbajnokságra.

A minden páratlan évben megrendezésre kerülő versenyen 14 és 21 év közötti sportolók, azaz három korosztály (U16, U18 és U21) képviselői indulhatnak a megfelelő súlycsoportokban.

A nagyszabású, öt napon keresztül zajló sporteseményen idén 107 ország mintegy 1700 versenyzője volt jelen. A magyar válogatott tizenhat fővel vett részt, Botond az U16-os, 52 kg-os súlycsoportban indult. Öt meccset vitt végig: megmérkőzött egy kanadai, egy japán, egy francia, egy azerbajdzsáni és végül egy maláj versenyzővel, így lett ötödik. „Ebben a korban még néhány hónap is számít, és Botond éppen csak betöltötte a tizennégyet, így olyanokkal is szembe került, akik már majdnem tizenhat évesek voltak” – emelte ki az edzője.

„A későbbiekben is szeretnék minél több világversenyen részt venni” – mondta Botond. „Valóban ez a cél, de ehhez még több izom kell és súlycsoportváltás. Ám nagy előny, hogy ebben a korcsoportban Botond még két Európa-bajnokságon is részt tud venni, hiszen most ősszel kvalifikálta magát a februári versenyre, és 2019-ben is a saját korosztályában mehet majd” – tette hozzá dr. Horváth János.

A szocsi-i Európa-bajnokság előtt azonban még egy másfajta komoly megmérettetés is vár Botondra: a január 20-ai középiskolai központi felvételi. „Egy sportiskolában, a Csík Ferenc Gimnáziumban szeretnék továbbtanulni, ide jár a nővérem is, és csupa jót mesélt róla. A nyílt napon engem is nagyon megfogott a tanórák hangulata és a közösség.”

A felvételihez és az Európa-bajnoksághoz is sok sikert kívánunk!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here