Böröndi Bence a budaörsi színház tagja Soós Imre-díjas

0
514

Böröndi Bencének, a Budaörsi Latinovits Színház színművészének ítélték idén az egyik Soós Imre-díjat. Odaítéléséről a MASZK Országos Színészegyesület vezetősége (mint a díj kuratóriuma) február 8-i ülésén döntött. Az elismerést a járványhelyzet alakulásától függően egy későbbi időpontban adják át, rendszerint a Színházi világnapon (március 27.) kerítenek rá sort.

A Soós Imre díjat a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a színészek erkölcsi megbecsülése és a társadalmi rangjának emelése céljából a pályakezdő színészek számára.

Évente két személy kaphatja, idén a Soós Imre-díjat Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház művésze és Böröndi Bence, a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja veheti át.

Rekviem egy álomért Fotó: Budaörsi Latinovits Színház/Borovi Dániel

A Soós Imre „Pályakezdő” díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat. A díjakat a beérkező javaslatokból a MASZK vezetősége, mint kuratórium ítéli oda.

A Budaörsi Latinovits Színház vezetőségének laudációja:

„Böröndi Bence generációjának egyik legsokoldalúbb és legambiciózusabb színésze, aki azonos intenzitással jeleskedik vígjátéki buffóként, romantikus szerelmesként, tragédiákban gyilkosként vagy kortárs dráma hepciás kisembere szerepében.

Böröndi Bence Fotó: Borovi Dániel

Soproni gyermekéveiben két terület vonzotta hasonlóképpen – a futball és a színház. Nehéz döntés volt, de elszántan indult a színészi pálya felé. Vallja: a sportban töltött évek fontos igénnyel vértezték föl: a csapatjáték és az egyéni kiragyogás egyensúlyára való törekvés vágyával. Érettségi után a Keleti István Művészeti Iskolában kezdett, ahol a második, gyakorlati évét az Új Színház stúdiójában töltötte, majd felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Egyetemre. Itt vált oszlopos tagjává az ifj. Vidnyánszky Attila nevével fémjelzett, később Sztalker Csoport néven új és új izgalmas produkciókat létrehozó független csapatnak. Az egyetem gyakorlati évét a Budaörsi Latinovits Színházban töltötte, ahol éppen ekkor egy a Sztalkerrel közös és azóta legendává híresült elementáris erejű előadás, a Liliomfi született, ebben Szellemfi szerepét kapta.

Az egyetem elvégzését követően le is szerződött Budaörsre, ahol azóta is örömmel osztják rá évről évre a legkülönfélébb feladatokat. A teljesség igénye nélkül: Oresztész az Elektrában, Lucky a Godot-ban, Arbegyin az Álarcosbálban, George az Egerek és emberekben, Mikkamakka A Négyszögletű Kerek Erdőben, Michael a Születésnapban, Querubin a Figaro házasságában és Tyrone a Rekviem egy álomért előadásban… Mindeközben nyaranta továbbra is aktív résztvevője a Sztalker Csoport munkáinak, játszik a Woyzeck-ben, a Vízkeresztben és a Míg fekszem kiterítve című produkcióban.

Böröndi Bence szívesen vállal szerepet egyetemisták vizsgafilmjeiben, felolvasásokon vagy osztályterem-színházi produkcióban is. Ha valaki látta már színpadon, alighanem hamarosan visszatér egy másik Böröndi-előadásra is, hogy ismét az önreflexív humor, a szőke sárm vagy akár a végletekig szuggesztív tekintet hatása alá kerülhessen.

A fentiek alapján a Soós Imre-díjra szívből ajánljuk.”

Egerek és emberek Fotó: Budaörsi Latinovits Színház/Borovi Dániel

Böröndi Bence Sopronban született 1989-ben. 2016-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ugyanebben az évben szerződött a budaörsi színházhoz is, de már gyakorlati idejét is itt töltötte. Óvodás kora óta vonzza a színészi pálya. Az általános iskolában ünnepi műsorokat állított össze az osztálynak, és a helyi diákszínjátszó körnek is tagja volt. Gimnazista korában több szavalóversenyen is részt vett, egyszer a Kazinczy Szépkiejtési Versenyt is megnyerte.

Forrás: MTI, Wikipédia, Budaörsi Latinovits Színház, Port.hu

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here