Bíró Gyula 2018-ban leszokik a dohányzásról; megfogadta

0
1326
SONY DSC

Újévi körkérdésünk: tesz(el)-e fogadalmat, mi történt 2017-ben és mit vár(sz) 2018-tól? A második, akitől választ kaptunk Bíró Gyula alpolgármester.

Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, de most mégis megteszem. Közhelyesen hathat, de megkísérlem abbahagyni a dohányzást. Nem állítom, hogy ez január elsejével kezdetét is veszi, de az elhatározás határozott.

A 2017-es év nem volt könnyű a város életében, hiszen nem elég, hogy semmilyen állami támogatásban nem részesültünk, de még az ismert szolidaritási hozzájárulással – ama bizonyos 2,1 milliárd forintos jogtalan elvonással – is szembe kellett nézni. Úgy gondolom, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is sikerült fenntartanunk a város zavartalan működését, a megszokott színvonalon.

És akkor még nem szóltam a szemétszállítás államosításáról és az ebből adódó problémákról, de ezt is sikeresen megoldottuk úgy, hogy mindebből a lakosság semmit nem érzett, hiszen a szolgáltatás színvonala változatlan maradt.

A 2018-as év sem tűnik rózsásabbnak. Nagyon remélem, hogy ebben az évben is marad a zavartalan működés, a megszokott színvonalon. Mi mindent megteszünk, hogy ez így legyen.

Végezetül minden kedves budaörsi lakosnak kívánok sikerekben gazdag, boldog új évet és jó egészséget!

A sorozatot indító St. Martin fogadalma ITT olvasható!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here