XL+16 címmel nyílt tegnap Tamássy Andrea fotóművész kiállítása a Garázs Galériában, a Köz tér 18 Közösségi Alkotótérben. A nagyobbrészt színházi fotókból álló tárlatot Tóth Krisztina, író, költő nyitotta meg, aki a fotókon megörökített halhatatlan pillanatokról s egyúttal azok múlékonyságáról beszélt szépirodalmi nyelven.
Csöndesen, minden felhajtás nélkül volt tegnap délután egy fotókiállítás megnyitója a Köz tér 18 Közösségi Alkotótérben, illetve annak kiállító termében, a Garázs Galériában. A fényképeket Tamássy Andrea készítette, a képek témájuk szerint színházi fotók és gyermekportrék. Az eseményt a fotóművész és az Illyés Művészeti Szakképző Akadémia kerámiaműves képzés, a Kerámia OKJ Köztér 18 Budaörs hozta létre. A kiállítás bejelentkezéssel megtekinthető november 15-ig. Azonban egy-egy ilyen kiállításnak mindig a megnyitó ünnepsége az érdekes. Az alkotó jelenléte, akitől bátran kérdezni lehet. A bensőséges hangulat, ami a művész családtagjai, barátai, ismerősei jelenlétéből adódik. A megnyitó beszéd magvas gondolatai, amelyek a kiállított anyaghoz közelíteni segítenek, s amit ezúttal az ország egyik legjelentősebb kortárs író –költő-műfordítója prezentált.
Tóth Krisztina beszédét egy régi színházi élménybe ágyazva adta elő, hogy mennyire bele tudunk merülni egy-egy pillanatba, „beszippant az akkori jelen idő” és „elfelejtünk számolni a halállal”. Aztán észrevétlenül repülnek el az évek, nem is számoljuk őket, és van, aki egykor például még a színpadon volt, de ma már nincs, ugyanúgy, ahogy életünk többi szereplője… „A jó kép többet tud rólunk” és „nem a pillanatot rögzíti, hanem azt a kétségbeesett vágyat, hogy el ne múljon.”
