Az ingázók helyzetét mérik fel

0
24

Naponta ingázik a munkahelyére? Szeretné, ha a kutatók az ön véleményét is megismernék e télmában? Akkor töltse ki a kérdőívüket 2017. február 10-ig!

A KTI Nonprofit Kft. 2012-ben és 2014-ben egy-egy országos foglalkoztatói felmérés keretein belül feltérképezte, hogy mely településekről hova és milyen eszközzel járnak dolgozni a munkavállalók. Ezt a kutatást ismétlik meg idén, amelyhez a budaörsi vállalkozások, intézmények segítségét kérik, a csatolt adatlap 2017. február 10-éig történő visszaküldésével.

Az országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatásokért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatósága végzi a közforgalmú közösségi közlekedés szervezését, társadalmi egyeztetését. 

A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény a közösségi közlekedés társadalmi és gazdasági elsőbbségének érvényre jutását tűzi ki célul, a szolgáltatás színvonalának – a közlekedésszervező irodahálózat tevékenységen keresztüli – folyamatos javítása mellett. A személyszállítási közszolgáltatás minél szélesebb körű igénybevétele, valamint a szolgáltatásokkal való társadalmi elégedettség érdekében szükség van az ellátásért felelős, valamint a szolgáltatással érintett önkormányzatok, foglalkoztatók és oktatási intézmények együttműködésére.

A KTI Nonprofit Kft. 2012-ben és 2014-ben egy-egy országos foglalkoztatói felmérés keretein belül feltérképezte, hogy mely településekről hova és milyen eszközzel járnak dolgozni a munkavállalók. A rendelkezésre bocsátott kimutatás nagyban hozzájárult az akkori vasúti és autóbusz menetrendek felülvizsgálatához, valamint a térségi és országos szintű utazási igények összehangolásához. A foglalkoztatási vonzáskörzetek és a munkaerő térbeli mobilitásának jobb kiszolgálása érdekében az idei évben célszerű az adatok frissítése annak érdekében, hogy még jobban a munkavállalók igényeihez alkalmazkodó vasúti és autóbuszos menetrend kerüljön kialakításra.

Azzal a kéréssel fordulunk a budaörsi vállalkozásokhoz, intézményekhez, hogy a mellékletben csatolt adatlapot, mely tartalmazza a foglalkoztatottak teljes létszámát, a munkarendjüket, a bejárók számát települési bontásban, valamint a munkába járáshoz választott közlekedési eszközt, Igazgatóságunk részére 2017. február 10-ig megküldeni szíveskedjen!

Az adatszolgáltatás megkönnyítése érdekében egy kitöltött minta adatlapot is mellékelünk. Felmerülő kérdés esetén a 06-1/371-5897telefonszámon vagy a tarr.adrienn@kti.hu e-mail címen készséggel áll rendelkezésre Tarr Adrienn önkormányzati és társadalmi kapcsolatok referens.

Az adatok felhasználása kizárólag statisztikai céllal történik, harmadik fél részére nem kerül kiadásra!

Ezúton is köszönjük együttműködésüket és segítségüket, amellyel hozzájárulnak a közösségi közlekedés utazói igényekhez alakításához, a színvonalas eljutási kapcsolatok kialakításához.

Közlekedés Tudományi Intézet (KTI)

Kapcsolódó dokumentumok: