Az időseknél is járt a Mikulás, gyerekműsorral

0
802

A gyerekek könnyen csalnak a szépkorúak arcára mosolyt és a szemükbe olykor könnyeket. De mindig kell valaki, aki gondoskodik arról, hogy például Mikulás napkor a kisiskolások műsorai az idős otthonokba is eljussanak.

Nem csak a gyerekek örülhettek ma és holnap a Mikulásnak, hanem az idősek is, akiket éppen a gyerekek köszöntenek ilyenkor egy-egy kis műsorral. Így történt ez december 5-én délelőtt Kamaraerdő mindkét idősek otthonában. Az egyikre, a nagyobb intézménybe a Kamaraerdei út 16.-ba meghívót kaptunk, a másikra pedig, a Zombori utcába, ahova év közben rendszeresen eljuttatjuk a lakóknak a nyomtatott Budaörsi Naplót, véletlenül tévedtünk be, éppen akkor, amikor az 1. Számú Általános Iskola tanulói a produkciójukat előadták. Évről-évre jönnek ide a budaörsi iskolákból így december elején a gyerekek – tudtuk meg -, és csalnak a szépkorúak arcára mosolyt, a szemükbe olykor könnyeket. Ez alkalommal ismert magyar karácsonyi dalokat énekeltek Budaörs legrégebbi iskolájának a tanulói, és a legvégén két angol dalt adtak elő. Meglepetésként saját maguk által készített, névre szóló karácsonyi képeslapokat is hoztak magukkal, amelyeket ebédidőben adtak át a gondozók az időseknek. A budaörsi önkormányzat által épített és fenntartott 48 férőhelyes otthont a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség üzemelteti.

A másik, tehát a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Idősek Otthona már Budapest 11. kerületének dél-nyugati határán, Budaörs szomszédságában található. A múlt század második felében létesített szegényház volt itt egykor, de napjainkban 646, többségükben ápolásra, gondozásra szoruló idős ember él a három nagy tömbben a telephelyen. Hozzájuk a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola 2. c osztályának a tanulói látogattak el a Mikulás műsorral. Nagy sikere volt a 45 perces előadásnak, szem nem maradt szárazon a meghatódottságtól. Talán azért sem, mert az intézmény vezetője szerint – aki három 3 éve került az otthonba – ez az első alkalom, hogy ilyen ajándékot kaptak. „Hagyományteremtő részünkről a kezdeményezés” – mondta lapunknak Radovics Mária, az Openhouse Országos Ingatlan Hálózat Magyarország budaörsi irodájának a vezetője. Az ő cégük szervezte ugyanis az otthon lakóinak a Mikulás napot és szponzorálta azt a három, nagy és tartalmas ajándék kosarat, amit a műsor mellé az idősek kaptak.

Fotók:PE

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here