Az év utolsó testületi ülésén történtek

0
941

A szerdai képviselő-testületi ülésen a meghívón szereplő 39 napirendi ponton kívül még három sürgősségi indítvánnyal egészült ki a döntésre váró ügyek sora. A testület tagjai közül tizennégyen voltak jelen, Premecz Enikő (Jobbik) előre jelezte távollétét. A kamaraerdei telekügyről szóló új határozat  a lakosok igényeit is figyelembe vette. Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) ezúttal is igyekezett ellenpontozni, a hulladékszállítással kapcsolatban pedig megtudtuk, hogy az érdi szolgáltató igyekszik felnőni a feladathoz.

Napirend előtti felszólalásában Löfler Dávid megjegyezte, hogy a novemberi beszámolót az átruházott hatáskörben hozott döntésekről csak az ülés előtt néhány órában tudta elérni, ami elég késői időpont. Ezen kívül felhívta a figyelmet arra, hogy a lakosságot érintő döntések meghozatala előtt ki kell kérni azok véleményét, és ő maga  hiába jelezte például a múlt alkalommal, hogy olyan döntéseket, mint kamaraerdei Kolozsvári utca értékesítése, nem lehet meghozni a lakosság megkérdezése nélkül. Bár azóta történt egyeztetés, kéri a testületet, hogy máskor ezt a lépést ne hagyják ki. Erre Wittinghoff Tamás polgármester azt válaszolta, hogy a fideszes képviselő az egyes esetekben különbözőképpen értelmezi a lakosság igényeit, másképpen a lőtér ügyében, illetve a Levendula utcai beruházás kapcsán sem a többi lakó számított, hanem csak a polgármestert támadták ez ügyben, és máshogyan a Kolozsvári utca esetében. A képviselő kérdésére Dr. Bocsi István jegyző is reagált: a beszámolót a szabályoknak megfelelően készítik el és teszik elérhetővé.

Bakó Krisztina (BFE) – bár a meghívóban szerepelt, hogy hulladékgazdálkodási ügyekről is szó esik az ülésen – a rend kedvéért és jegyzőkönyvbe vételéért lakossági észrevételeket tolmácsolt a késve elszállított szemét ügyében, illetve köszönetét fejezte ki a BTG-nek, hogy felszámolják az egyre szaporodó illegális szemétlerakatokat.

Hauser Péter (BFE) nem először jelezte a műszaki ügyosztály felé, hogy a Farkasréti utca – Fém utca kereszteződéséből eltűnt a tükör, és ez így nagyon balesetveszélyes, továbbá az Alma utcában lakók kérik, hogy létesüljön járda az utcájukba. Ezen kívül a Farkasréti út két szakaszon történő főút státuszának megszüntetéséről kérdőíveket bocsátottak a lakosság felé, érdeklődött, hogy ennek mi lett az eredménye, ez ügyben kért tájékoztatást. Lőrincz Mihály a műszaki ügyosztály vezetője válaszában elmondta, hogy a tükröt természetesen pótolni fogják, az Alma utcával kapcsolatban éppen ma délután lesz megbeszélés, a Farkasréti út forgalomcsökkentésével kapcsolatban pedig éppen a képviselők vállalták, hogy egyeztetnek a lakókkal.

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) az októberben felszámolt kutyafuttatót helyettesítő új terület bekerítésének időpontjáról érdeklődött, ezen kívül a 240-es és a 88-as busz járatsűrűségével kapcsolatos lakossági kérést – este nyolc óra után ezek a buszok már nagyon ritkán járnak. Lőrincz Mihály tájékoztatott, hogy a kutyafuttató esetében éppen ma tűzték ki a kerítés nyomvonalát és „holnap lesz az a nap”, amikor elkezdik megépíteni a kijelölt terület bekerítését. Arról pedig külön személyes konzultációt fognak tartani az érdekeltekkel, hogy az esőbeállót, a padokat és a többi berendezést a használók hogyan kívánják elhelyezni. A buszjárat sűrűségi igényt pedig majd tolmácsolják a Volánbusz Zrt.-nek.

A polgármester ezt követően beszámolt a két ülés közti időszak nagyobb eseményeiről, melyek során szót emelt a budaörsi színház támadása ellen is. Korábban egy másik helyi lapban megjelent írás kritizálta a román szerzőtől származó Karnebál című darab (lapunk kritikája ITT olvasható) bemutatójának időpontját, mert az véletlenül ugyanarra a napra esett, mint Erdély 1918-as elcsatolása. Erre Wittinghoff Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is mutatta már be a darabot, melyről ezt írták az ottaniak: „A Karnebál című komédia változatos szerelmi bonyodalmak, csalások és félreértés szülte helyzetek sokasága által rántja le a leplet a XIX. század végi Bukarest lepukkant külvárosi világában. A helyszín egy borbélyüzlet, később egy külvárosi bálterem. A szereplők pedig jellegzetes példái annak a népségnek, mely franciásan affektál ugyan, de a civilizációból semmi más nem ragad rá, csak az olcsó parfüm, amivel bárdolatlanságát igyekszik leplezni.” Ehhez még hozzátette, hogy az is bárdolatlan, aki a budaörsi színházat azért becsmérli, mert bemutatott egy olyan darabot, amit Erdély egyik legnevesebb magyar színháza is bemutatott már, mely ráadásul az egyik legnagyobb arányban magyarok lakta város színháza. Új információ, hogy november 28-án volt „a város történetének talán legfeketébb napja”, akkor tartotta a Kúria az ülését a perrel kapcsolatban, melyet Budaörs a jogtalan szolidaritási adó miatt indított. A Kúria elutasító döntést hozott, s azzal indokolta, hogy bár az államnak van kártérítési kötelezettsége, ha törvénysértéssel kárt okoz, azonban azt csak az Alkotmánybíróság ítélheti meg, hogy adott törvény sérül-e és az okoz-e kárt. Az Alkotmánybírósághoz viszont Budaörs közvetlenül nem fordulhat…

Az első két napirendi pontot fennakadás nélkül, egyöntetűen elfogadták a képviselők.

Budaörs Város Önkormányzat 2019. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló rendeletének megalkotása

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 58/2013. (XII.21.) rendelet módosítása

A harmadik pontban a Kamaraerdei Közösségi Ház környékén kialakult problémák kezelése érdekében terjesztik ki a tárcsás módszert, amely P+R parkolók kialakítása nélkül szab határt az autók várakozási idejének. Löfler Dávid közölte észrevételét, miszerint a tárcsás módszerrel csak arrébb tolódik a probléma, a hosszabb időn át tartó parkoló autók a közeli kis utcákat lepik el. A végleges megoldást valódi P+R parkolók létesítésében látja, ahonnan tömegközlekedéssel lehetne tovább menni a főváros felé. Wittinghoff Tamás erre azt válaszolta, hogy ennek nincsenek meg a feltételei, hiszen sem az ígért kötöttpályás elővárosi közlekedés nem valósult meg, így nincs realitása a P+R parkolónak sem, és az M0-ás autópálya építését sem folytatják Budaörstől, kivették a programból, így Budaörs hiába tervezne ezekre alapozva. Löfler Dávidnak más ajtón kell kopogtatnia ezügyben a polgármester szerint. Ezek megoldásához nem elég az önkormányzat, mert ez regionális mértékű feladat, a főváros és az agglomeráció egészét érinti. (Erről ITT írtunk.)

A negyedik napirendi pont elé tették be az egyik sürgősségi indítványt: Tájékoztatás a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás jelenlegi helyzetéről, amelyhez meghívták az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Pató Simont, aki útközben dugóba került, ezért késve érkezett. A tájékoztatás kérését az indokolja, hogy egyre sűrűbben érkeznek a panaszok az ügyfélszolgálathoz, melyet a BTG lát el, ősszel még inkább, amikor a zöldhulladékot is rendszeresen késve viszik el. „Fontos, hogy a lakosság is és a képviselő testület is tisztában legyen azzal, hogy a hulladékszállítás központosítása hova vezetett” – mondta a polgármester. Ráadásul a számlákat is sokára küldik ki, és hónapokra visszamenőleg kell azokat befizetni. Tamás Ervin, a BTG ügyvezetője emelkedett szólásra, hogy eloszlassa a félreértéseket, bár az ÉTH még tartozik a BTG-nek mintegy 121 millió forinttal, nincsenek rossz viszonyban. A BTG minden segítséget megadott az ÉTH-nak az átálláshoz, de valószínűleg az ÉTH nem fogadott meg minden tanácsot, azért vannak fennakadások, de igyekeznek pótolni az elmaradásokat és egyeztetésekkel a BTG is segít ebben nekik.

Ennél a napirendnél ismét Löfler Dávid kért szót, és azt mondta, Wittinghoff Tamás azért nem kap számlát, mert korábban előterjesztette, hogy a BTG ne adjon ki adatokat a számlázáshoz, továbbá a testület döntött arról, hogy ne a BTG végezze többé a hulladékszállítást Budaörsön, hanem bízza meg az ÉTH-t, amivel a város pénzt is spórol. A polgármester ennek hallatára megkérdezte, hogy ülhet itt a testületben ilyen morális hozzáállással a fideszes képviselő hogy ülhet abban a teremben. „Én kérek elnézést azért a hazugságáradatért, amit itt Löfler Dávid elmondott. Arcpirító az a pimaszság, hogy a kormány által tönkretett szolgáltatás kapcsán valaki ilyet fogalmazzon meg” – mondta, majd megkérdezte Tamás Ervint, minden szükséges adatot átadtak-e, amire igen választ kapott. Majd a jegyzőt is megkérdezte, valóban volt-e ilyen előterjesztés az adatok visszatartásával kapcsolatban, és dr. Bocsi István azt válaszolta, nem emlékszik, és senki más sem tudott ilyesmiről. (Bár az ülésen Löfler Dávid sem forszírozta tovább, sőt, a közjáték ellenére a testület Fidesz-KDNP-s tagjai is igennel szavaztak a tájékoztatóra, lapunk az EZT a linket küldte át a határozatok tárából. Ha megnézzük a dátumát, ez még az hulladékkezelés központosítása előtt volt, amikor csak a médiából lehetett hallani, hogy ezt tervezi a kormány és Budaörs már akkor aggódott a lehetséges következmények miatt  – a szerk.)

Budaörs Város Önkormányzat 2019. évi költségvetési koncepciója volt a negyedik napirendi pont, melyre a Fidesz-KDNP-s képviselők nemmel szavaztak, a többi képviselő azonban igennel.

A következőt azonban 11 igennel és a fideszes képviselők tartózkodásával fogadták el: Budaörs Város Önkormányzat 2018. évi költségvetésének I-III. negyedéves végrehajtásáról szóló beszámoló

Helyi Esélyegyenlőségi szószóló beszámolója 2018. évi tevékenységérőlcsak Löfler Dávid és Gáspár Béla tartózkodott, Sokolowski Márk az elfogadók közt volt. (Erről részletes cikkünk: ITT található.)  Azonban a következőt, Budaörs Város Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Programjának elfogadására napirendnél szintén a Fidesz-KDNP képviselői szavaztak tartózkodással, míg

Budaörs Város Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatára napirendnél Sokolowski ismét igennel szavazott.

A következő három napirendet a képviselők 14 egybehangzó igennel fogadták el:

Ellátási szerződés megkötése családok átmeneti otthona szolgáltatás biztosítására

Az Egyesített Bölcsődei Intézmények 2019. évi nyári nyitvatartási rendjének elfogadása

Döntés a Templom tér 12. sz. alatti, 110/6 helyrajzi számú ingatlan egy részének használatba adására vonatkozó szerződés meghosszabbításáról (PostART)

Viszont a régi uradalmi épület elülső felében működő BABtér bérletére vonatkozóan a fideszesek tartózkodtak.

Döntés a Templom tér 12. sz. alatti ingatlan egy részére vonatkozó használatba adási szerződés meghosszabbításáról (BABtér)

Majd a következő kilenc napirendet ismét egyhangúlag fogadta el a jelen lévő tizennégy képviselő:

A Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár státuszainak módosítása

A Városi Sportcsarnok 2019. évi használatára vonatkozó pályázatok elbírálása

Magyar Drámáért Alapítvány támogatási kérelme

Együttműködési megállapodás megkötése az Egészségesebb Óvodás Gyermekekért Alapítvánnyal

Az Önkormányzat fenntartásában működő költségvetési intézmények év végi jutalmazásához pótelőirányzat biztosítása

Porsche Ingatlankezelő Kft. terület és környéke, a 098/4 hrsz., 098/5 hrsz., MÁV vasúti terület (097 hrsz.), 4071/8, 4071/6, 4071/1, 0107 hrsz. és az autópálya által határolt tömbre vonatkozó településrendezési eszközök módosítására elkészült Tervdokumentáció véleményezési szakaszra való megküldése, valamint a 4073 ingatlan értékesítésével kapcsolatos szándéknyilatkozat

Helyi értékvédelmi támogatás – 2018.

Budaörsi Teniszcentrum (BTC) bérleti díj

Budaörsi Teniszcentrum (BTC), a BTC Zrt. támogatása a Magyar Teniszszövetség által

Míg a huszonkettedik napirendről szóló szavazásnál a három Fidesz-KDNP-s képviselő megintcsak tartózkodott: Budaörs Város Önkormányzatának energiapolitikája

Ezekről a napirendi pontoknál egyetértés volt a képviselők szavazatában, mindannyian megszavazták:

Beszámoló Budaörs Város környezeti állapotáról

Közszolgáltatási keretszerződés IX. számú módosítása

Döntés a BTG Nonprofit Kft. alapító okiratának módosításáról

Budaörs, Lévai u. 17-27. szám alatti Társasház támogatási szerződés meghosszabbítására vonatkozó kérelme

Döntés a Budaörs, Beregszászi utca, 4003/3 és 4003/4 helyrajzi számú ingatlan egy részének értékesítéséről

Döntés a Budaörs, 7400/45 helyrajzi számú, természetben a Hóvirág utcában található 161 m² és a Budaörs, 7637 helyrajzi számú Hóvirág utca területéből használt cca. 37 m² terület értékesítéséről

Tizenegy igennel és három tartózkodással (Fidesz-KDNP) fogadták el a következő két napirendet:

Döntés a Budaörs, Budapesti út 90/a szám alatti, 3078 helyrajzi számú ingatlan kerítésére vonatkozóan

Döntés a Budaörs, Ibolya utca 80. szám alatti, 7920/3 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről

Egyhangúlag elfogadták a harmincegyedik napirendi pontot:

A Budaörs, Puskás T. u. 55. 1. emelet 3. szám alatti lakás piaci alapú bérbeadás útján történő hasznosítására beérkezett pályázatok elbírálása, javaslat ismételt pályázat kiírására

Majd tizenkét igen és két tartózkodással (Löfler Dávid, Gáspár Béla) fogadták el a következőt:

Törsvíz Kft. „v.a.”székhelyén  (2045 Törökbálint, Raktárvárosi út 1.) lévő épülettartozékok megvásárlása

A következő három napirendi pontról történő szavazásnál Sokolowski Márk elhagyta a helyiséget, tizenegy igen és két tartózkodással (Löfler Dávid, Gáspár Béla) fogadták el:

Előminősített cégek listájának módosítása (2018/2.)

Közbeszerzési szakjogi szolgáltatás igénybe vétele

Közbeszerzési szakértői szolgáltatás igénybe vétele

Sokolowski Márkkal kiegészülve tizenegy igennel és a Fidesz-KDNP képviselőinek tartózkodásával elfogadták:

Budaörs Város Önkormányzat 2019. évi Éves Ellenőrzési Munkaterve

A polgármester II. félévi jutalmát a képviselő testület tizenegy igen, két nem (Löfler Dávid, Sokolowski Márk) és egy tartózkodással (Gáspár Béla) elfogadta.

Három tartózkodás (Fidesz-KDNP) mellett elfogadták a részönkormányzatok beszámolóit:

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének Kamaraerdei Részönkormányzata beszámolója a 2018. évben végzett munkájáról

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének Frankhegyi Részönkormányzata beszámolója a 2018. évben végzett munkájáról

A végén tárgyalták a másik két sürgősségi indítványt, mindkettőt egyhangúlag elfogadták. A kamaraerdei Kolozsvári utcában lévő 4002/63-70 és 4002/75-76 hrsz-ú ingatlanok értékesítéséről szóló 198/2018 (XI. 14.) ÖKT. számú határozat végrehajtásának felfüggesztése helyett végül a polgármester és Kisfalvi Péter, a Kamaraerdei Részönkormányzat elnöke által benyújtott módosító javaslatot fogadták el, mely szerint a múlt havi testületi ülésen elfogadott határozatot visszavonja és felkéri a polgármestert, hogy vizsgálja meg az ingatlanok önállóan történő értékesítésének lehetőségét. (Bővebben ITT írtunk róla.).

És önkormányzati ASP rendszer szolgáltatási (interfészes csatlakozási) szerződés jóváhagyását.

Zárt ülésen tárgyalták a díszpolgári címre tett javaslatokat.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here