Az 1-es iskola nyerte az V. Urbs Nostra helytörténeti vetélkedőt

0
1043

Tegnap délután volt az ötödik Urbs Nostra helytörténeti vetélkedő a Szent Benedek iskolában. Négy, nyolcadikosokból álló csapat mérte össze egymással képességeit. A végeredmény szerint a bleyeresek sorozatos győzelmének vége szakadt, idén a vándorkupát az 1. Számú iskola egyik csapata nyerte el.

Ötödik alkalommal rendezte meg a Szent Benedek Iskola Budaörsi tagintézménye az Urbs Nostra (Mi Városunk) elnevezésű helytörténeti vetélkedőt, melyet a budaörsi általános iskolák hetedik-nyolcadik osztályos tanulói számára hirdetnek meg évről-évre. Idén az öt budaörsi általános iskola közül három képviseltette magát a versenyen. Összesen négy csapat mérkőzött egymással: a Mindszenty és a Bleyer iskola egy-egy háromfős, míg az 1. Számú iskola két ötfős csapattal nevezett. Az eseményt Ambrus Gergő, a Szent Benedek iskola igazgatója nyitotta meg, sok sikert kívánva a versenyzőknek.

Az öt fordulóból álló verseny első fordulója egy ötperces prezentáció volt, melynek témáját négy lehetőség közül kellett kiválasztani. A csapatok már az előadásra felkészülve érkeztek, hárman a Budaörsi Repülőtér történetét, míg az 1. Számú iskola 2. számú csapata iskolájuk kórusának történetét választotta. (Ezt a kórust városunk díszpolgára, néhai Szakály Mátyás alapította hetven évvel ezelőtt, az akkori „fiú iskolában” – a szerk.) A további feladatok megoldására a helyszínen került sor, jellemzően a fordulók feladatait a zsűri tagjai adták elő. Idén Dr. Gajdos-Frank Katalin, a Jakob Bleyer Heimatmuseum igazgatója, Dr. Mester Edit, Városi Régészeti Kiállítás Budaörs igazgatója,  Csabay Károly, a gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár igazgatója és Dr. Czuczor Gergely, a Szent Benedek Iskola Budaörsi Tagintézményének tanára, volt igazgatója és a verseny szervezője volt a zsűri tagja, akik a verseny végén szóban is értékelték a gyerekek munkáit.

A szoros versenyből végül az 1. Számú iskola 2. csapata nyert, hozzájuk került tehát idén a vándorkupa, ezen kívül impozáns kiadású könyvek közül választhattak. A nyertes csapat tagjai: Csiszár Ádám, Dobos Júlia, Patai Boglárka, Sándor András, Szalai Emma.

A vetélkedő végeredménye:

  1. Budaörsi 1. Számú Általános Iskola 2. számú csapat
  2. Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola
  3. Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola
  4. Budaörsi 1. Számú Általános Iskola 1. számú csapata

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here