Átadták a BULÁKE új rehabilitációs centrumát

0
674
SONY DSC

Péntek délelőtt volt a Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE) új rehabilitációs központjának, a Szem(l)életmód-Metszéspont Rehabilitációs Centrumnak a hivatalos megnyitója. Az új szolgáltatópont Budapesten, a XI. kerületben található a Budafoki út 9-11. szám alatt és itt elsősorban agyi eredetű látássérültekkel és halmozottan sérült személyekkel fognak foglalkozni.

Az újonnan nyílt rehabilitációs centrumban a látássérültek pszichológus segítségét kapják ahhoz, hogy feldolgozzák állapotukat, különböző eszközök használatának megtanulásával pedig önállóságra tehetnek szert. Ez az elemi rehabilitáció, „mely elvezethet egy foglalkoztatási rehabilitációhoz is, melynek során a látássérültek dolgozni is tudnak”- mondta a rehabilitációs centrum megnyitó beszédében Simon Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára. A minisztériumnak nagy szerepe volt abban, hogy 2021. január elsején hatályba lépett a fogyatékos személyek támogatásáról szóló törvénynek az a módosítása, amely immáron rögzíti azt, hogy a látássérült emberek elemi rehabilitációra jogosultak. A helyettes államtitkár továbbá azt is elmondta, hogy „az idei év költségvetésében 600 millió forint állt rendelkezésére az EMMI-nek arra, hogy a jogalkotói szándékot tartalommal is megtöltse.” Ennek célja az volt, hogy teljes legyen a szolgáltatói lefedettség Magyarországon, a regionális központok mellett szolgáltató pontok is létesüljenek, minden megyében legyen legalább egy. Februárban hirdettek erre pályázatot, melyen a BULÁKE is nyert, így létesült a most átadott helyszín. Budapest budai oldalán ez az első ilyen pont, ahova a látássérült emberek fordulhatnak. „A kormány feltett szándéka, hogy minden megváltozott munkaképességű személynek, így a látássérülteknek is, mindenfajta támogatást megadjon annak érdekében, hogy dolgozhassanak, amennyiben szeretnének, és képesnek érzik magukat rá – zárta beszédét Simon Attila.

Ezt követően Nyikes Fatime, a BULÁKE vezetője megköszönte a minisztériumnak, hogy fontosnak tartották, hogy a látássérült emberek is be tudjanak integrálódni a társadalomba, s hogy ehhez lehetővé tették, hogy a megfelelő szolgáltató helyek legyenek annyian, hogy lefedjék az országot. „Ezt olyan fontosnak gondolom, hogy úgy fogalmazok:  történelmet írtunk. Azért beszélhetek erről hitelesen, mert én huszonegynéhány éve kerültem ebbe az élethelyzetbe, és az elemi rehabilitációnak köszönhetem, hogy vezetőként, anyaként, nőként most itt lehetek” – mondta Nyikes Fatime. Továbbá megköszönte a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (NSZI) munkatársainak is közreműködésüket, akik sokat segítettek, hogy a projekt beépüljön a szociális rendszerbe.

Mikola Gyöngyvér a Szem(l)életmód Rehabilitációs Központ szakmai vezetője egy kis visszatekintéssel kezdte, elmondta, hogy az EMMI és a NSZI támogatásával 2017-ben nyitotta meg a BULÁKE a Szem(l)életmód Rehabilitációs Központot Budaörsön, a budapesti és pest megyei, 16. életévüket betöltött látássérült személyek számára, akik térítésmentesen vehetik igénybe a rehabilitációs szolgáltatást. Azóta Zuglóban nyitottak egy régiós központot, most pedig Budán is. Majd néhány statisztikai adattal folytatta: 2017 óta 309 fő vette igénybe a rehabilitációs szolgáltatásokat a BULÁKE keretében. Ebből 151 fő volt, aki teljesen újonnan érkezett az elemi rehabilitációba, korábban sosem, ami jelzi, hogy milyen fontos a területi elhelyezkedés. A teljesítési, illetve szolgáltatási órák száma 2017 óta mintegy 18000. Ez meg azt bizonyítja, hogy nagy igény van erre a szolgáltatásra. (Eleinte négyen végezték a munkát Budaörsön, a bővítéssel jelenleg tizenhárman vannak szakemberek: gyógypedagógusok, rehabilitációs szakemberek, szociális munkások, pszichológusok, informatikusok.) A most átadott, új rehabilitációs központ megnyitását az indokolta, hogy sokan jelentkeztek a már meglévő központoknál olyan személyek, akiknek valamilyen speciális igényük van a célcsoporton belül. Az agyi eredetű látássérültek (trauma, daganat, stroke következtében válnak azzá) ellátásának módszertana speciális. Az elmúlt egy év alatt a rehabilitációs központban az agyi eredetű látássérültek mellett nagy számban jelentek meg olyan személyek is, akik a látássérülés mellett más fogyatékossággal is élnek és az elemi rehabilitációban egyénre szabott, kiegészítő terápiákkal lehet az ő önállóságukat elősegíteni, életüket megkönnyíteni. Az elmúlt egy év során belépő 148 főből 40% volt, aki vagy agyi eredetű látássérüléssel él, vagy a látássérüléséhez csatlakozó fogyatékkal. Ez a nagy arány indokolta, hogy az új szolgáltatópont kifejezetten számukra nyíljék meg.

A Budafoki úti rehabilitációs központban öt helyiségben végzik a terápiákat, ezeket bejáráson mutatta be Mikola Gyöngyvér a látogatóknak. A látásvizsgáló szobában úgynevezett praktikus látásvizsgálatot végeznek speciális eszközök, táblák segítségével, melynek az a lényeg, hogy megállapítsák, hogyan tudnának segítséget nyújtani abban, hogy a látássérült személy a látását hogyan tudja a lehető legoptimálisabb mértékben kihasználni.

Egy egész konyha, az úgynevezett tankonyha áll a látássérültek szolgálatára, ahol megtanulják, hogyan lehet gyorsan, hatékonyan és megfelelő minőségben főzni és konyhai tevékenységeket végezni. De tanítanak a rehabilitációs centrumban egyéb, mindennapos tevékenységeket is, az egyszerű önellátáson túl még manikűrözni, sminkelni is. Férfiaknak a borotválkozást is. Ezen kívül teljes háztartás-vezetést is, takarítást, varrást, mosást. A technikán és az eszközökön múlik, hogy az egyes tevékenységek végzése mennyire hatékonyak, ha látássérült végzi azokat.

Egy nagyobb helyiség a csoportszoba, ahová például idősek klubját szoktak szervezni. Ugyanis fontos, hogy közösséget is építsenek, melynek keretében a tagok megoszthatják egymással tapasztalataikat, illetve segít a gyászfeldolgozási folyamatban a sorstársak közössége, hiszen akár hirtelen következik be a látásromlás, akár lassabb, hosszabb folyamat következménye, egy krízisállapotot jelent, mely gyászfolyamattal jár.

A Braille szobában a mindennapos tevékenységek és a Braille írás-olvasás oktatására szolgál. Ehhez különböző eszközök találhatók itt, a Braille ABC megismeréséhez segédeszközök, illetve Braille írógép és írótábla, de egyéb hasznos tárgyak használatának megtanulására szolgáló speciális tárgyak is vannak, például beszélő vércukormérő.

Egy pici helyiségben lehet a pszichológussal beszélni, illetve van, amikor számítógép használatának oktatására szolgál ugyanaz a helyiség. A pszichológiai szolgáltatás minden, elemi rehabilitációt végző helyen elérhető, hiszen „gyökéreleme az elemi rehabilitációnak – mondta Mikola Gyöngyvér. „Enélkül nagyon sok ember nem tudna csatlakozni a rehabilitációhoz, mert nem jutna el odáig lelki folyamataiban, hogy tanulni, tenni, fejlődni akarjon és tovább akarjon lépni. Ez a pszichológus kollégák nélkül lehetetlen”- közölte. „A szociális munkásoknak is nagyon fontos szerepük van ebben a folyamatban, ők fogják össze a folyamatokat, segítő beszélgetésekkel, a családdal való kapcsolattartással sokat segítenek abban, hogy eredményes legyen a rehabilitáció” – tette hozzá Nyikes Fatime.

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here