Asztalitenisz: budaörsiek Tokióban

0
479

Olimpia és utánpótlás Európa-bajnokság után, Bajnokok Ligája előtt

Továbbra is a nemzetközi élsporthoz tartozik a budaörsi asztalitenisz

A magyar női asztalitenisz válogatott a sportág története során először vett részt csapatban az Olimpián.

A tokiói kvalifikáció kiharcolásánál a Budaörsi Sport Club három játékosa vállalt szerepet, az olimpián pedig Póta Georgina és Fazekas Mária képviselte egyesületünket” – tájékoztatott a BSC. Az olimpia a versenysport csúcsa, ott szerepelni kiemelkedő eredménynek számít. A magyar válogatottnak nem volt szerencséje a sorsolásnál, a második helyen kiemelt házigazda Japán ellen kellett megvívni a kieséses rendszer nyolcad döntőjét, ahol a papírformának megfelelően az ázsiai csapat jutott tovább.  A csapatmérkőzés első összecsapása a páros volt, ahol a budaörsi Fazekas Mária a korábban szintén budaörsi Pergel Szandra oldalán igyekezett megnehezíteni az ellenfél dolgát. Marcsi története szenzációs, hiszen 2004 után, 17 év elteltével, szerepelt újra az Olimpián. Póta Georgina a csapatmérkőzésen sérülése miatt nem vett részt, ő egyéniben lépett asztalhoz, ahol egy svájci ellenféltől szenvedett vereséget. Sportolóinkat a helyszínen fizioterapeutaként segítette a szakosztályvezető Szvitán Krisztina. Versenysport egyesületként mindhármuk teljesítményére nagyon büszkék vagyunk” – áll a sajtóközleményben.

A közelmúltban az olimpia mellett még egy rangos nemzetközi megmérettetésen vett részt budaörsi pingpongos: Dari Helga a Magyar Ifjúsági Válogatott tagjaként ott lehetett a horvátországi Varasdon megrendezett utánpótlás Európa-bajnokságon. A csapatverseny során igazi vezéregyénisége volt a válogatottnak, az együttes végül a kiemelési helyénél előrébb végezve az 5. helyet szerezte meg a kontinenstornán. „A szakosztály kiemelten kezeli a következő szezonban Helga fejlődésének elősegítését, ennek érdekében állandó játéklehetőséget szeretnénk biztosítani számára a magyar Extraligában és a nemzetközi kupában is.”

Az ötszörös magyar bajnok, Bajnokok Ligája döntős, Európa Kupa döntős, és ETTU Kupa bronzérmes SH-ITB Budaörsi Sport Club megszakítás nélkül 19. alkalommal vesz részt az Európai Asztalitenisz Szövetség által kiírt kupasorozatban. Az elmúlt évek eredményessége okán a csapatot a 8. legjobb európai női klubcsapatként tartja számon az Európai Szövetség. Ez alapján a Póta Georgina, Fazekas Mária, Dari Helga összeállítású együttes a Bajnokok Ligájában kezdheti meg a 2021-2022-es szezont. Már kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportjait, az aktuális magyar bajnok Budaörs a címvédő német Berlin, a francia Lille, és a portugál Jouncal csapatai társaságában, az „A” csoportba került.

A budaörsi asztalitenisz az elmúlt 15 évet nézve Magyarország legjobb klubcsapatává vált, e mellett a nemzetközi elit tagja. A 2021-2022-es sportszezonnak a csapatnál történt szükséges változások és a hazai és nemzetközi konkurencia jelentős erősödése miatt az utóbbi évekhez képest szerényebb célokat megfogalmazva vág neki a szakosztály.

Korábbi cikkeink a budaörsi női asztaliteniszről  ITT.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here