András napján a különféle varázslatok időszaka kezdődik

0
53

Az első gyertyát András napja körüli vasárnap gyújtjuk meg, Budaörsön, ki tudja miért, ez évek óta szombaton zajlik, így idén is december 1-jén 18 órakor kerül rá sor a Templom téren. (Az adventi programok ITT.) Ez veszi kezdetét az „Adventus Domini”, vagyis az Úr érkezésének. Majd négy vasárnapon keresztül felgyullad egy újabb gyertya és e gyarapodó fénnyel válik a karácsonyhoz vezető út egyre rövidebbé.

András napján, november 30-án a különféle varázslatok időszaka is megkezdődik, hiszen aki egy férfi ruhadarabot tesz a párnája alá, megálmodja, ki lesz a párja. Illetve ilyenkor például megrugdosták a disznóólat, és ahányat röffentett a disznó, annyi év múlva megy férjhez a lány. Szintén a lányok szokása volt a gombócfőzés András-napján. Kilenc fiúnevet papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták. Forrásban lévő vízbe ejtették azokat, s amelyik legelőször a felszínre jött, azt kikapták, és a néphagyomány szerint olyan nevű fiú lesz a lány jövendőbelije.Emellett a dombról azt figyelték, honnan hallatszik a kutyaugatás, mert abból az irányból érkezik majd a jövendőbeli. Az időjárással kapcsolatos megfigyelés szerint, ha ekkor esik az eső vagy a hó, úgy közel 40 napig csapadékos lesz az idő. És  általában ilyenkor fordult olyan hűvösre az idő, hogy el lehetett kezdeni a disznóöléseket. E naptól kezdve egészen farsangig mindig akadt egy ház, ahol disznó sivítása verte fel a csendet.

Az erdélyiek ilyen tájt nem csupán a hideg, hanem a hajnali misére harangozástól megzavarodott boszorkányok ellen is úgy védekeztek, hogy napnyugtától reggelig sem ajtót, se ablakot ki nem nyitottak.

Ki volt Szent András? András is a 12 tanítvány közé tartozott, ő lett először Jézus követője, s csak később csatlakozott hozzájuk testvére Simon Péter, “a kőszikla”. Amikor a tanítványok megkezdték térítő tevékenységüket, András Kis-Ázsiába ment. A hagyomány jóságos természetűnek és kedvesnek mutatja be Andrást. Vélhetően a szeretettel végzett missziós tevékenységnek tudható be, hogy a világon elsőként itt, Örményországban lett államvallás a kereszténység. András egyébként még a titokzatosnak és félelmetesnek tartott kelet-európai szkíta (magyar megnevezéssel szittya) népcsoportot is sikeresen térítette meg. Később Görögországban folytatta munkáját, itt viszont hitvitába keveredett Nero császár helytartójával, aki előbb börtönbe vetette, majd keresztre feszíttette, az azóta Andráskeresztnek nevezett, X-alakú kereszten.

(A karácsonyi népszokásokról bővebben olvashatnak a Karácsonyi tippek külön számunkban, amit ingyenesen elvehetnek Budaörsön a közösségi helyeken vagy virtuálisan belelapozhatnak ITT is.)