Adventi nyitóprogram volt Kamaraerdőn is

0
791

Igazi karácsonyi hangulat várta azokat a felnőtteket és gyerekeket – a szervezők szerint több százan voltak – akik a Kamaraerdei Közösségi Házba látogattak november 26-án. 

Az már köztudomású, hogy a gyermekelőadások annyira népszerűek a kamaraerdei közösségi házban, hogy előre kell regisztrálni, hogy mindenkinek legyen helye. Ezúttal is jól választottak a szervezők: a Pódium színház újszerű „Holle anyó” feldolgozása nagy sikert aratott, mind a gyerekek, mind a szülők körében. Mire az előadásnak vége lett, az épület előtt a finom illatok kavalkádja fogadta az embereket. Igaz a fő fogásra még várni kellett este hat óráig – sült kolbász a Hacienda Sörkert jóvoltából –, de addig is lehetett sült gesztenyét kóstolni, amit a hidegben jól kiegészített a finom forralt bor, amiből többször is fogyaszthattak a felnőttek. Természetesen nem maradhat ki a felsorolásból a székelykáposzta, a kenyérsütés és a sült gesztenye sem. A játékokon kívül csillámtetoválással kedveskedtek a gyerekeknek, a felnőttek pedig adventi dekorációt készíthettek, amíg elkezdődött az ünnepi tűztánc show, illetve a gyertyagyújtás. A kisebbek kipróbálhatták az elektromos autópályát és a kisvonatot is. És ne felejtsük el hozzátenni, hogy mindez ingyen volt a lakosoknak, akik egy igazán programdús, mozgalmas szombat délutánon/estén vehettek részt a Kamaraerdei Közösségi Ház és a részönkormányzat szervezése, illetve az önkormányzati támogatás jóvoltából.

{gallery}kamaraadvent{/gallery}

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here