A Szent Márton napi ünnepségsorozat városunkban

0
151

November 10-én, vasárnap volt a városi Szent Márton nap, melyet a hagyományokhoz híven a gyermekek számára kézműves foglalkozással, Márton napi népszokások felelevenítésével, és az esti táncházzal ünnepeltek a budaörsiek. A délutáni lámpás felvonulás a nyirkos időjárás miatt ezúttal elmaradt, illetve csak néhányan indultak útnak a városházától, zenei kíséret nélkül.

Délelőtt a lakótelepi Közösségi Házban a Zöldkör Egyesület tartott gyermekek számára kézműves foglalkozásokat, ahol igazi tökből faragtak töklámpásokat, illetve üvegfestékkel díszítettek kis üvegeket a gyermekek. A zsíros kenyér és sült tök elmaradhatatlan kísérői ennek a programnak.

A Városi Régészeti Kiállítás épületében is elsősorban gyermekeknek szánt programokkal várták az érdeklődőket. A játékos feladványok mellett kukoricamorzsolás, „libatömés” és kézműveskedés keretei között ismerkedhettek a gyermekek Szent Márton történetével és a Márton napi népszokásokkal. A résztvevők libalevest is kóstolhattak. Az újborszentelés az idén elmaradt, a plébános úr más irányú elfoglaltsága miatt. Azonban a Csiki Pihenőkertből származó bor méltó helyet kapott egy római oltáron.

 

Délután elmaradt a felvonulás síppal-dobbal, a nedves időjárás miatt, csak néhányan tettek egy sétát lámpásukkal a Jókai Mór Művelődési Házig, azonban a táncház és a hagyományőrző népi játékok a Szélrózsa Néptáncegyüttes tagjaival és a Mező együttessel nagy érdeklődésre tartott számot. Tündik Tamás pedig elénekelte ezt a kis dalt:

„Szent Mártonnak ünnepén,

égő lámpást viszek én.

Világítson mindig nekünk

ahol járunk, ahol kelünk.”