A Jakob Bleyer Heimatmuseum „A hit közösséget teremt” elnevezésű projektjének őszi programja keretében 2022. szeptember 8-án „Papok, nemzetiségek, közösségek” címmel délelőtt konferenciát tartottak a múzeumban, délután pedig az intézmény hátsó kertjében az újonnan létesített elűzetési tanösvény ünnepélyes megnyitója volt.
A konferencia megnyitóján a múzeum igazgatóján, Gajdos-Frank Katalinon kívül beszédet tartott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Ritter Imre, a Német nemzetiségi parlamenti képviselő és Gugán Iván, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke is.
Mindegyikőjük hangsúlyozta, hogy a történelem viharaiban, különösen a XX. század során kifejezetten a nemzetiségeket sújtott Malenkij-robot és a kitelepítésben érintett családok számoltak be arról, hogy szenvedéseiket az istenhit enyhítette. „Az istenbe vetett hit, az imádság és a közösség ereje a legnehezebb helyzetben is segít” – mondta Soltész Miklós, miután a kormány egyháztámogató programjáról beszélt, ami ilyenformán a nemzetiségek fennmaradását is szolgálja.
Englenderné Hock Ibolya egyúttal arra is biztatott, a közelgő népszámlálás keretében a sváb származásúak vállalják a német nemzetiséghez tartozásukat. A német nemzetiségi tanösvényről elmondta, a módszertani ötlet az Országos Német Önkormányzattól származik, amely évente két tanösvény létrejöttét támogatja, amelyeket általában településeken hoznak létre. Minden tanösvényt a helyi közösség jellegzetességei teszik egyedivé, de az mindegyikre jellemző, hogy hitéletről szóló táblát is tartalmaz, mely meghatározó a német nemzetiségű közösségek életében.
Ritter Imre először felsorolta, mi minden újított fel, hozott rendbe a nemzetiségi közösség a rendszerváltozás után Budaörsön, amelyek zöme szintén a valláshoz köthető. Ugyanakkor lát hiányosságokat a nemzetiségek és az egyház kapcsolatában, például az egyházi fenntartású egyetemek nemzetiségi pedagógus képzésében, illetve a nemzetiségek liturgikus eseményei a nem mindig a nemzetiség nyelvén zajlanak le, ha nem gondoskodnak arról, hogy a pap beszéljen a helyi nemzetiség nyelvén.
A történelmi témájú előadások keretében az MTA és az ELTE Lendület Történeti Folklorisztikai Kutatócsoport ötéves, levéltári kutató munkájának eredményeit mutatták be. Ennek középpontjában a közvetlenül a köznéppel kapcsolatban álló papság áll, illetve szerepük a közösség életében. Ezen át a nemzetiségek, vallások különbözőségeiből fakadó ellentétekről, illetve az azonos közösségben élők összetartásáról kapott a hallgatóság betekintést az elmúlt évszázadok (kb. 1750-1950) ránk maradt forrásanyagából, amelyeket főként a papok saját feljegyzései (úgynevezett ego-dokumentumok: naplók, levelek) szolgáltattak, illetve az olyan bírósági iratok, amelyek valamilyen konfliktust örökítettek meg és a népi álláspontot is közvetlenül tartalmazzák.
Muntagné Tabajdi Zsuzsanna előadásában olyan, temetkezéssel kapcsolatos konfliktusokról számolt be, melyek a Balassagyarmat környéki falvakban történtek a XVIII. században. Szügyön például a szlovák eredetű népesség evangélikus vallású volt és az egész faluban csak egy katolikus család élt. A katolikus család egy halottjához Balassagyarmatról jött katolikus pap, de az evangélikus közösség nem engedte be őt az evangélikus templomba, ahol egy nemesi kriptába temették a halottat. Konklúzió tehát az, hogy az evangélikus közösség egységesen lépett fel más felekezet befogadása ellen.
Dr. Bárth Dániel a XVIII-XX. századi, a Bácskában előforduló érdekességről, a hivatalos és a népi akaratból végzett papi szolgáltatásokról beszélt, különösen a szentelésekről, azaz szentelményi gyakorlatokról, ami szentségeket kívüli kegyelem közvetítő papi mozzanatot jelent, amiken keresztül az isteni kegyelem kisugárzása megvalósulhat. A népi igényeket kielégítő áldások, a nem kanonizált rítusok nemzetiségenként különbözők voltak, mindegyik nemzetiség a sajátját hitte leghatékonyabbnak. Ilyen volt például Szent János és Pál gyertyája, a Wetterkerzen, amit Európa szerte német nyelvterületeken használtak a XVIII-XIX. században, a megszentelt gyertya a nyári zivatart űzte el, ha meggyújtották.
Hasonlóképpen, a babonás áldáskérésekről szólt Dr. Bednárik János előadása, a Budai hegyvidék német falvaiból származó, XIX. századi példák alapján. Törökbálinton például Zimándy Ignác plébános 1887-ben már nem volt hajlandó a hívek külön kérését teljesíteni, hogy a filoxéra vész elleni isteni védelmet kérő körmenetet megtartsa, amivel egyébként kivívta az emberek haragját maga ellen.
Dr. Muskovics Andrea Anna, a Heimatmuseum munkatársa egy tárnoki példán mutatta be, hogy az egymástól távol kialakuló településrészek önálló egyházközség kialakításának szándéka felülírta a nemzetiségi ellentéteket. Tárnokon a XVIII. század elejétől tót nemzetiségűeket telepítettek be, akik zárt közösségként éltek. Ennek felbomlása az 1930-as években kezdődött, egyrészt szlovákul nem beszélő pap került oda, másrészt a fiatalok közül sokan mentek a fővárosba szolgálónak s új szokásokat vittek haza. Egy nagybirtokos felparcellázta birtokát, amely terület néhány kilométerrel távolabb esett a településtől és a fiatalok oda költöztek, illetve újabb területek felparcellázása történt délebbre, ahol a fővárosból kiköltöző szegényebb munkáscsaládok találtak otthonra. Ellentétek alakultak ki a régi és az újabb településrészek lakosai között, illetve az ófaluban lévő templom messze esett lakóhelyüktől, ezért az új részen élőkben felmerült az igény, hogy önálló templomuk, egyházközségük legyen. Ez annyira fontos volt számukra, hogy közös összefogással, társadalmi munkában, külső támogatás nélkül építették fel és rendezték be első kápolnájukat. 1963-ra ez az épület életveszélyessé vált, és az új templomot is társadalmi munkában építették, mindössze másfél hónap alatt. A két új városrész közösségét (magyarok és tótok) egyesítette ez az összefogás, a közös vallás (római katolikus) alapján.
Az elűzetési tanösvény megnyitója
Délután két órakor volt a múzeumkertben lévő tanösvény megnyitója. A szakmai megnyitó beszédet Dr. Márkus Beáta tartotta, aki a Pécsi Tudományegyetem Német Történelem és Kultúra Tanszék munkatársa. Elmondta, a tanösvény nem csak az elűzetésnek állít emléket, hanem a német nemzetiségű budaörsi lakosság életvitelének is. Akiket az anyaország jó példaként állított az 1930-as években. Beszélt arról is, mi lehet az oka annak, hogy nem a szovjetek vitték Budaörs lakosságát Málenkij robotra már korábban. Budapest ostromával párhuzamosan nem volt rá kapacitásuk, illetve a főváros bevételének szándéka fontosabb volt számukra. 1946-ban, a kitelepítéskor Németországban a gyorsabb asszimiláció érdekében nem engedélyezték az egy helyről érkezettek közös szervezkedéseit, azonban a budaörsiek megtalálták ennek a módját, hiszen a Landsmeinschaftok szervezéseiben a budaörsieknek nagy szerepe van, nem szűnt meg Budaörshöz való kötődésük. Végül rátért arra, hogy bár ma már sokan élnek itt olyanok, akik nem sváb származásúak, éppen amiatt is fontos ez a tanösvény, hogy általa ők is a közösség részévé válhatnak.
A tanösvényen a Heimatmuseum összes munkatársa dolgozott, nagyon változatos, ötletes és érdekes lett a végeredmény. A gyerekekre minden állomáson interaktív feladat vár, illetve digitális eszközzel további érdekességek találhatók. Dr. Muskovics Anna Andrea elmondta, ezeket a nemzetiségi tanösvényeket általában a városokban közterületen szokták elhelyezni, azonban a Heimatmuseum kertje abból a szempontból előnyösebb, hogy az interaktív állomásokra bátrabban kihelyezhető például a régi mérleg. Minden tabló könnyen befogadható, rövid ismertető szöveg van rajta, korabeli idézetekkel, melyek különösen élővé teszik a tárlatot. Paulik Zsófia, a Heimatmuseum múzeumpedagógusa azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a tanösvény folyamán egy kódot kell megfejteni, s a jutalom az a képregény, amit Grósz József gyermekkorában, a kitelepítés eseményeit megörökítve rajzolt, hogy hazaküldve azt a plébánosnak beszámoljon az eseményekről. Ezzel még közelebb hozva a mai gyerekekhez a régieket.
