A MOB-elnök is ajánlja: négy nap tollaslabda Budaörsön

0
963

Október 30. és november 2. között Budaörs ad otthont a 44. Yonex Magyar Nemzetközi Tollaslabda Bajnokságnak.

A hagyományosan ősszel megrendezésre kerülő versenyen a magyar élmezőny mellett számos kitűnő külföldi játékos is megmutatja tudását.

Idén 25 ezer dollár az összdíjazás, a férfi és női egyéni győztese is 2000 dollárt kap. A férfi és női párosoknak, valamint a vegyes párosoknak is rendeznek versenyt, így összesen öt versenyszámot bonyolítanak le a négy nap alatt.

A selejtezőket az első két napon bonyolítják le, de október 31-én már a főtábla küzdelmei is megkezdődnek.

„A tollaslabda egy nagyon látványos, nagyon szórakoztató sportág. Mindenkinek ajánlom, hogy erről személyesen is győződjön meg – csinált kedvet a versenyhez Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, aki tervei szerint idén is kilátogat a helyszínre. – Én azért is szeretek elmenni erre a versenyre, mert ily módon is megmutathatom, hogy a Magyar Olimpiai Bizottságnak mennyire fontosak azok a sportágak is, amelyekben még nincsenek olyan mély gyökereink, mint néhány más sportágban, de olyan lelkes és elszánt vezetésük van, amely igyekszik ezeket a gyökereket valahogy megerősíteni.”

Általában olyan erős mezőny jön össze a Yonex Magyar Nemzetközi Bajnokságon, hogy a dobogóra csak bravúrral férkőzhet fel magyar játékos, a MOB-nak nincsenek irreális elvárásai a mieinkkel szemben.

„Zajlik az olimpiai kvalifikáció, tehát igenis fontos, hogy milyen eredménnyel zárnak a magyar tollaslabdázók. Nagyon drukkolunk nekik, de a verseny előtt nem akarunk még külön terhet rakni a vállukra” – tette hozzá Kulcsár Krisztián.

A versenyt a budaörsi sportcsarnokban (H-2040 Budaörs, Hársfa u.6.) rendezik meg, a centerpályáról végig élő közvetítés lesz látható az interneten.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here