Ötletes, egyedi kiállításokkal és különböző zenei ízléseknek megfelelő koncertekkel folytatódott pénteken a Mi Utcánk Mini Fesztivál. S ha valakiben felmerült korábban kérdésként, hogy miért vannak párhuzamosan események, hiszen így mindegyikre nem tudunk elmenni, a válasz: mert ezeknek más-más a megcélzott közönsége.


Fél órával később nyitott meg a Zichy majorban (Clementis László utca 22.) a Budaörsi Művészek Egyesülete (BUM) néhány korábbi tagjából álló Mozaik alkotócsoport és az általuk meghívott fiatal media művészek rendhagyó, a tér egészét kihasználó kiállítása, de már délután érdemes volt hozzájuk ellátogatni, mert bárki bekapcsolóhatott az előkészítő munkába. Ahogy ígérték: lebegő, festett tarka vásznak, hatalmas tárgyak, melyekre digitális animációkat vetítettek ki és így hozott létre a fény új alkotásokat a festett vásznakon.


A PostART-on (Clementis László utca Ébner György köz sarok) 19 óra előtt pár perccel már nagyon sokan várták, hogy megkezdődjön a Budaörsön már sokadszor fellépő Sárik Péter Trió és Falusi Mariann „Jazz kívánságkosár magyarul” című műsora. És nem is csalódtak, sem azok, akiknek a füle az igényes dzsesszre van kihegyezve, sem azok, akik inkább a játékosságra voltak vevők, arra, hogy jól ismert zenei dallamokat ismerjünk fel dzsesszesített változatban.

A mai, szombat esti fesztiválprogram a Gant Segal énekesének a betegsége miatt műsorváltozással folytatódik a PostART-on:
19.00 Puli zenekar (őket már augusztus elején láthattuk ugyanitt.)
20.30 Trampúr
22.00 Hűvös
19.00 Puli zenekar (őket már augusztus elején láthattuk ugyanitt.)
20.30 Trampúr
22.00 Hűvös
További fotók, videók ITT.
Az első napról itt írtunk: