A közelgő választások okán Wittinghoff Tamás polgármester-(jelölt) válaszol kérdéseinkre

0
600
  1. Mennyiben más ez a mostani választás, mint az előző hat volt? A szabályok, a körülmények, az esélyek szempontjából.

Országosan egészen biztosan más a tétje, mint a korábbi önkormányzati választásoknak. Soha nem volt még a rendszerváltás óta olyan kormányunk, amely ekkora ellenőrizetlen hatalmat összpontosított volna a kezébe. És mielőtt a szokásos kritika érne riválisainktól, hogy miért politizálok, fontos leszögezni, hogy a legnagyobb önkormányzati szövetség elnöke, aki kormánypárti polgármester már két éve óva intette a kormányt a további központosításoktól. Rengeteg hatáskört és forrást vontak el az önkormányzatoktól. A normális demokráciákban jól működő korlátokat, a fékek és ellensúlyok rendszerét kiiktatták.  Az ezeréves történelmünk során gyakran a vármegyék töltötték be azt a szerepet, hogy a túlzottan megerősödött központi hatalmat féken tartsák. Most megint a településekre, kisebb-nagyobb városokra hárul az a szerep, hogy bebizonyítsák, nem lehet mindent egyetlen központból irányítani, mert akkor törvényszerűen születnek rossz döntések. (lásd oktatás, egészségügy, szociális ellátó rendszer, szemétszállítás, stb.) Az emberek a saját sorsukról helyben tudnak a legjobban dönteni, ráadásul a településeknél hagyott források felhasználása is sokkal hatékonyabb, mint ha felülről osztják vissza a pénzt különböző szempontok alapján. Röviden megfogalmazva, a demokrácia alapja az önrendelkezés.

A választási eljárási szabályok változása az önkormányzati szinten nem jelentős. Azoknak a jogszabály módosításoknak a hatását viszont nagyon is érezzük, amelyek megnehezítik a kampányolást. Ma senki nem tudja, hogyan lehet jogszerűen kampányolni közterületen, a szabályozás ellentmondásos, így bármikor felhasználható bárki ellen.

A csapatom, a Budaörs Fejlődéséért Egyesület (BFE) esélyeit jónak látom, és ennek egészen egyszerű oka van. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt öt évben is, ez pedig meglátszik a városon. Az emberek remélhetően ez alapján döntenek majd. Fontos az is, hogy mi tényleg csapatként működünk. A budaörsiek tudják, megtanulták, hogy az önkormányzat csak akkor tud jó döntéseket hozni, ha a polgármesternek stabil többsége van a képviselő-testületben. Ezért kérek mindenkit, hogy, ha rám szavaz, akkor egyéniben a BFE jelöltjeire adja a voksát.    

  1. Mit tart az elmúlt öt év legnagyobb eredményének polgármesterként?

Természetesen azt, hogy mindenféle nehezítő körülmény ellenére, töretlen volt a városban a fejlődés.

Az élhető település fejlesztésének minden elemére odafigyeltünk: a környezet megóvására, a kulturális és sportolási lehetőségek bővítésére, az oktatás színvonalának megőrzésére, a szociális és egészségügyi intézményrendszer tökéletesítésére, a közbiztonság javítására is. Emellett számtalan fontos beruházást is megvalósítottunk. Közel 17 milliárd forint fejlesztést hajtottunk végre úgy, hogy ez jóval több, mint a település egy éves teljes bevétele!

A helyi közvélemény-kutatásaink azt mutatják, hogy a budaörsiek 96 százaléka elégedett és szeret a városában élni. Számomra ez a legfontosabb.

3. És mi az, amit nem sikerült elérni?

A legtöbb nehézségünket a kormány okozta. Rengeteg energiánkat vitte el, hogy azokat az átgondolatlan intézkedéseket, amelyekkel beavatkoztak az önkormányzatok életébe, képesek legyünk ellensúlyozni. Az iskolák államosítása vagy éppen a szemétszállítás ellehetetlenítése mind-mind plusz energiákat vont el tőlünk. Ezeket a kormányzati lépéseket nem tudtuk megakadályozni.  De a legnagyobb kárt természetesen az évi 2,2 milliárd forintos jogtalan, az itt keletkezett helyi adókból elvont pénz hiánya okozta.  Nem nehéz elképzelni, hogy mi mindent lehetett volna még megvalósítani, ha ez az évek óta elvett pénz, összesen több mint 6 milliárd forint nálunk marad.  

  1. Egyetért-e az alábbi állításokkal? 

Budaörs az egyik legfejlettebb magyar kisváros

Szerencsére ebben az esetben lényegtelen az én véleményem. Hiszen objektív számok mutatják, hogy valóban mi vagyunk Magyarország egyik legfejlettebb települése. És erre nagyon büszkék a budaörsiek.

Budaörsön magasabb az országos átlagnál az itt élők életszínvonala.

Itt is a KSH és az adóhivatal adatai a mérvadóak. Én ezt csak örömmel megerősíteni tudom. 

Budaörsön kedvező a kis- és középvállalkozások piaci környezete.

Ha nem lenne így, akkor nem jönnének még mindig újabb és újabb vállalkozások Budaörsre. Az itt megtelepedett cégek száma nem csökkent ebben a választási ciklusban sem. Sőt, sok új fejlesztés valósult meg, elég, ha a világ legmodernebb Mercedes szalonját emelem ki. Mindez egy tudatosan végigvitt helyi gazdaságpolitika pozitív eredménye. Fontos tudni, hogy a város ezen cégek adóforintjaiból tudja fenntartani azt a magas színvonalat, mely kiemeli a magyarországi települések közül.

 A közlekedés sokszor nehézséget okoz a városban.

A közlekedési nehézségeink egyrészt a település földrajzi adottságaiból következnek. A domborzati viszonyok is behatárolják a lehetőségeinket. Az is kétségtelen, és ez a városban élők magasabb életszínvonalából következik, hogy egy családra átlagban több autó esik. De a fő probléma az, hogy Budapest nyugati kapujaként, hatalmas forgalom megy át a városunkat átszelő autópályán. A kormány felelőtlen és észszerűtlen intézkedése – az autópálya itteni szakaszának fizetőssé tétele – zúdított ránk még nagyobb forgalmat. A metró meghosszabbítása, vagy az elővárosi vasútvonal kiépítése egy felelősen gondolkodó kormányzat feladata lenne. Mi annyit tudunk tenni, hogy a saját eszközeinkkel igyekszünk tehermentesíteni a belső útjainkat. Ezt a célt szolgálja a most elkészült szervizút is.
Sok európai település követi a mintánkat, azaz a városon belüli ingyenes közlekedést. Ha végre megoldódna a kötöttpályás elővárosi lehetőség itt, a nyugati agglomerációban, a fenti gondok megszűnnének. A külső települések forgalmának jelentős része nem a városon haladna át, mi pedig a buszjáratainkat úgy szerveznénk, hogy érdemes legyen azzal eljutni Budapestre.

  1. A “csapatában” három személy változott a jelenlegi testülethez képest. Miért?

Ennek egyszerű oka van. Van, aki kora miatt, van, aki elfoglaltsága miatt nem indul. Az új jelöltek esetében is a folyamatos megújulás hívei vagyunk. Fontosak az új arcok, a másfajta tapasztalatok, mint ahogyan az is, hogy egyszerre legyen jelen a csapatunkban az idősebbek rutinja és az ifjabb generációk lendülete. Ezért is indítunk most két fiatalt – Farkas Benedeket és Monostori-Kalovits Márkot – egy-egy körzetben. Ők egyébként már az előző választás óta folyamatosan velünk dolgoztak, külsős bizottsági tagként is tudatosan készítettük fel őket erre a munkára. Minden tévhit ellenére az önkormányzati képviselőséghez sokfajta ismeretre van szükség, amit ők az elmúlt 5 év alatt megszereztek. A harmadik új jelöltünk Laczik Zoltán, aki a városban jól ismert, tapasztalt közéleti ember.

Meggyőződésem, hogy a Budaörs Fejlődéséért Egyesület képviselőjelöltjei garanciát jelentenek arra, hogy megválasztásuk esetén településünk továbbra is megőrizze azt a rangot, melyet az elmúlt évtizedekben kivívott magának.

Bővebben a VÁLASZTÁSOKRÓL ITT.

BFE kampánynyitóról ITT.