A kirakatrendezés trendjei 2016-ban

0
933

Az üzletek igen nagy versenyhelyzettel szembesülnek nap mint nap, ám azok, amelyek újdonságot, állandó megújulást, kellemes környezetet tudnak biztosítani a vásárlóiknak mindig versenyelőnyben lesznek. Ahhoz, hogy a vásárlót becsalogassuk az üzletbe, nem mindegy, hogy milyen az üzlet kirakata, milyen stílusban, milyen tárgyakkal rendezzük be és milyen színeket használunk. Ahogy a divat is megújul évről évre, úgy a kirakatok berendezésében is vannak trendek.

Legyen igazán jó a kirakatod!
Üzletvezetőként nem elégedhetünk meg azzal a régi, beidegződött szokással, mely szerint a kirakat arra való, hogy ott bemutassunk egy-két tárgyat kusza összevisszaságban, mellyel megmutathatjuk potenciális vásárlóinknak kínálatunkat. A mai kirakatrendezés ennél jóval sokrétűbb és szerteágazóbb folyamat, melynek szükséges velejárója a folyamatos változás is. A vásárlók ma már egyre tudatosabbak, és ennek megfelelően tudatosan választanak az üzletek között, nem csupán a termékkínálat, hanem az üzletek berendezése, a hangulat, az eladók kedvessége és hozzáértése, és a kirakat berendezése alapján is.
Tény tehát, hogy a kirakat fontossága mellett nem lehet elmenni üzletvezetőként. Mégis, mitől lesz jó egy kirakat, mi az, ami manapság megfogja az embereket egy kirakatban, míg másokat észre sem vesz, és úgy megy el mellette, mintha nem is létezne?
Kirakatrendezési alapelvek
Az egyik legfontosabb alapelv, hogy a kirakatnak mindig azt kell tükröznie, amiről a termék és a mögötte álló márka szól, hiszen a kirakat ugyanúgy működik, mint egy névjegykártya. A kirakatnak életszerűnek kell mutatkoznia, és nagyon fontos, hogy elegendő hangsúlyt fektessünk a részletekre.
A világítás helyes, figyelemfelkeltő beállítása elengedhetetlen a megfelelő összhatás elérése érdekében. A tisztaság a legtöbb helyen evidencia, mégis érdemes egy szóban megemlíteni ennek fontosságát. Szintén ügyeljünk arra, hogy amikor a kirakatra öntapadó fóliákat nyomtatunk, vagy digitális nyomdában készíttetjük el azokat, akkor azok ne takarjanak be a berendezett kirakat összképébe. A kirakat folyamatos átrendezésére, cseréjére szánjunk időt, hiszen ezzel egyrészt azt az üzenetet közvetítjük a vásárlóinknak, hogy képesek vagyunk a megújulására, másrészt a folyton változó kirakatnak igen hatásos figyelemfelhívó képessége is van.

Trendek 2016-ban
Az idei év legnagyobb újítása az élő kirakat, melyet külföldi városokban egyre többször láthatunk. Ennek lényege, hogy műanyag próbababák helyett vagy mellett élő emberek állnak a kirakatban mozdulatlanul, majd mozdulnak meg hirtelen, a járókelők legnagyobb meghökkenésére.
A 2016-os év divatszínei a rózsakvarc és a derűs kék, ha üzletünkben és a kirakatban is szeretnénk követni a divatot, akkor jó, ha ez a két szín megjelenik az üzletünk berendezésében, kiegészítőiben. Ugyan sokan úgy gondolják, hogy ezek a színek túl merészek, és nem illeszthetők be a hagyományosabb színvilágba. Tény, hogy harmóniát kelteni velük nem olyan egyszerű, pláne, ha egy évek óta bevált színvilágba kellene beilleszthetünk. Érdemes elgondolkodni azon, hogy nem éri-e meg üzletünk egész design-ját megváltoztatni, és behozni ezeket az új színeket is az összképbe.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here