A betonban egy kisvirág élni akar. A betonkockák hézagában egy kisvirág élni akar. A kisvirág a betonkockák hézagának homokjában megvetette gyökerét. A háromszínű árvácska egy szívós, talpraesett növény. Rossz nyelvek szerint igénytelen, alacsonyrendű gyom, ami csak úgy kinő bárhol, szemtelenül, kérdezés nélkül…
A betonban egy kisvirág élni akar. A betonkockák hézagában egy kisvirág élni akar. A kisvirág a betonkockák hézagának homokjában megvetette gyökerét. A háromszínű árvácska egy szívós, talpraesett növény. Rossz nyelvek szerint igénytelen, alacsonyrendű gyom, ami csak úgy kinő bárhol, szemtelenül, kérdezés nélkül.
A háromszínű árvácska, az ibolyához hasonlóan szinte bárhol él és virul, ahova a szél sodorja magját. A járdaszakasz melletti ingatlan tulajdonos dönt a sorsáról. Van, aki nem kedveli a hívatlan vendéget, van, aki örül neki és meghagyja a kerítés tövében, hol senkit nem zavar. Előbbi büszkén lelocsolja gyomirtó szerrel, majd az elsárgult, elpusztult maradványaiban gyönyörködik hetekig, és örül, hogy az élő már nem él a szigorú épített környezetben. Aki nem ellensége a növényeknek, az otthagyja a járdába ugyan nem illő bármilyen virágos szépséget: violát, szegfűt, háromszínű árvácskát. Még meg is köti, hogy ne dőljön el.
Persze hivatkozhatunk jogszabályokra: az ingatlan előtti járdaszakaszt az ingatlan tulajdonosa köteles rendben tartani. Azonban, mivel az ilyen gerilla-akcióval kifejlődő növények a járdák nem taposott részein tudnak csak megnőni, nem szeg szabályt, aki élni hagyja, bőven marad hely a kötelező egy méternek, hiszen a járdák zöme amúgy is kerítéstől az úttestig nyújtózik, na persze, nem a járókelők számára, hanem az autóknak, parkolás céljából.
Szóval már ott tartunk, hogy a kisvirág a betonhézagban kuriózum. A kirívó, a furcsa. Szerintem a túlzott betonozás, burkolás a furcsa. Legyen bár modern és praktikus, eltúlozva mégiscsak életidegen, abnormális. Hivatásos tájépítész tervezte a Templom tér teljes fedését, és a dézsába ültetett fákat? És ha igen, látta azóta, hogy mi maradt azokból a fákból? Beszélhetnénk arról, melyik az igénytelenebb: a kisvirág, aki képes kifejlődni néhány köbcenti talajszerűségből, vagy a tájépítész, aki burkolásmániájából kiindulva mindössze egy köbméter földet juttat egy fának.
Panaszkodunk a kánikulára, de megszűntetjük a nyirkos, árnyat adó zöldfelületeket. Régebben volt egy olyan rendelet, mely szerint nem lehetett fákat kivágni, ha mégis szükséges volt, kötelezően újat kellett ültetni a helyébe. Manapság azonban egymás után vágják ki a fákat az útszéleken, és ha ültetnek is egyet-egyet a több évtizedes korú, terebélyes fák helyébe, az rendszerint visszafogott növekedésű oltvány. Csökkentjük az éltető oxigént termelő növények mennyiségét, mint akik lassú öngyilkosságba készülnek, de minden olyan esszenciális vegyületet, melyet a növényekből kinyerhetnénk, megvásároljuk a gyógyszertárban. Groteszk ellentmondás.
Az ember a természet része, ha drasztikusan átalakítjuk környezetünket, előbb-utóbb mi isszuk meg a levét. Például éppen a sok lebetonozással: ha a lábízületeinket tartó szalagokat elkényeztetjük a csupa sima felületen, azok elgyengülnek, és az első véletlen göröngyön kitörik a bokánk. De ennek köszönhetjük a lúdtalpunkat, ízületeink gyorsabb kopását. Lehet a természettel ellenkezni, de hosszú távon úgyis mi húzzuk a rövidebbet.
A képen szereplő háromszínű árvácska minderről mit sem tud, de ha tudna, csak röhögne rajtunk, embereken. Magja talált egy kis táptalajt, ahol a belékódolt rendnek megfelelően kifejlődhetett, virágozhatott, és talán még magot is hoz, ha azóta el nem taposta valaki.
Korábbi cikkünk: https://www.budaorsinaplo.hu/archivum/kozelet/kisvirag-szubjektiv-2
