A Figaro házassága Alföldi rendezésében Budaörsön: nem feltétlenül kell az elkeserítőn elkeseredni, ha ki is figurázhatjuk azt

0
208

“Ami tavaly még hazugság volt, az az idén igazság”

Tegnap este volt az eredetileg májusra majd szeptember 5-re tervezett Figaro házasságának bemutatója a Budaörsi Latinovits Színházban. Ezekben a bizonytalan időkben az utóbbi egy hónap csúszás nem is tekinthető soknak.

Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais nevét tüntették föl a színlapon szerzőnek, hiszen az alaptörténetet ő írta, a XVIII. század végén, ahogyan A Sevillai borbély című színművet is, aminek a Figaro házassága a folytatása. Előbbiben Almaviva gróf több-kevesebb bonyodalom után elveszi feleségül Rosinát, utóbbiban Almaviva cinkosa, Figaro szeretne házasodni, de a gróf szemet vet menyasszonyára, így alakulnak ki a fő konfliktusok.

Azt nem tudjuk, ki aktualizálta a szöveget a jelenkor Magyarországának helyzetjelentését ábrázolva. Különösen naprakésszé teszi egyébként az előadást az arcmaszkok gyakori használata, esetenként nagyon hangsúlyos szerepet kapnak. Ez már csak azért is érdekes, mert márciusban, amikor ennek a darabnak elkezdték az olvasópróbáit, még nem tudta senki, hogy nagyon rövid időn belül meg kell tanulnunk maszkkal élni. Persze, az eredetiben lévő problémák – például az, hogy a „hatalmasok” visszaélnek hatalmukkal – az elmúlt két és fél évszázad alatt sem avultak el. De ahogyan a szereplők öltözete mai, úgy beszédjük is sokszor a jelen kor problémáit sorolja, elemzi, játszik a szavakkal. Hiszen, hasonlóképpen mint a PostART-on a pénteki kiállítás megnyitón (erről ITT írtunk) elhangzott, miszerint az a jó kép, ami nem csak azt jelenti, amit ábrázol, úgy egy színházi előadás sem csak arról szól, ami a története.

Pedig eleinte a néző arra koncentrál, hogy ne veszítse el a fonalat és tudja, ki kinek a kije, valamint ki kivel, meg egyáltalán, ki kicsoda, akármennyire is klasszikus és unalomig ismerhető a történet. Aztán már egyszer csak azon veszi észre magát, hogy nem is fontos a történet nyomon követése, mert úgysem az a lényeg, hanem azok az elejtett mondatok, amelyek akár nevetésre késztetnek, akár elgondolkoztatnak. Az előadás szinte végig harsány, eltúlzott vígjátéki elemek tömkelegéből áll, mely néhány nézőnek kissé sok volt, valószínűleg nem a napjaink tévés és rádiós műsorok készítőnek ripacskodásain edzették tűrőképességük határát, illetve ingerküszöbét. De ezekben mondhatni a barokk túlzások ismerhetők fel. Azonban a bohózatba átcsapó jelenetek mindenütt tartalmaznak olyan lényegi elemet, amiben felismerhetjük a körülöttünk lévő jelen valóságát: „ami tavaly még hazugság volt, az az idén igazság.”

Az előadást Alföldi Róbert rendezte, aki érti a módját annak, hogyan lehet egy művet aktuálisan úgy színpadra vinni, hogy minél közelebb férkőzzön a befogadó agyához. A budaörsi társulat régi tagjai pedig a tőlük már megszokott minőséget hozták, sőt  Chován Gábor e főszerepben több évad után is tud magából a helyi közönségnek is újat mutatni, meglepetést okozni. Az új fiú, a még egyetemi hallgató Fröhlich Kristóf is megcsillogtatta vidám oldalát. A vendégrendező sok vendégművészt hozott a sokszereplős darabba. A jelenleg szabadúszó Hartai Petra, aki Susan, a szobalány szerepében látható, már korábban is sokat dolgozott együtt Alföldi Róberttel, jó választásnak bizonyult, hiszen a menyasszony szobalány szerepe szerint is alakoskodik a cél (a gróf lépre csalása) érdekében, és ez olyan sokféle arcot kíván, amire csak egy igazán jó színésznő képes. A gróf szerepére hívott Makranczi Zalán szintén jól vegyítette az előkelőt az ügyefogyottsággal. A sötétség hatalmából megismert kislány, Palugyai Sári pedig hamisítatlan tinédzserként jobb nem is lehetne.

Összességében egy jó előadás született, egy jó korrajz, ahol a felhőtlen szórakozás mentén felbukkanó szomorú valóság is könnyebbé, súlytalanabbá lesz, így a végén a nézőben kialakulhat az az érzés, hogy nem feltétlenül kell az elkeserítőn elkeseredni, ha ki is figurázhatjuk azt.

Fotó: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház

Almaviva gróf, Andalúzia alkormányzója Makranczi Zalán m.v.
Rosina grófné Bohoczki Sára
Figaro, belső inas és mindenes Chován Gábor
Susana, komorna, Figaro jegyese Hartai Petra m.v.
Querubin, a gróf apródja Böröndi Bence
Marcelina, házvezetőnő Spolarics Andrea
Bartolo, orvos Ilyés Róbert
Antonio, kertész, Susasna nagybátyja Lugosi György m.v.
Dorita, Antonio lánya Palugyai Sári m.v.
Basil, a grófné zenetanára Fröhlich Kristóf e.h.
Don Gusmán, bíró Mertz Tibor m.v.

díszlettervező / jelmeztervező Zöldy Z Gergely
világítás Sokorai Attila
a rendező munkatársa Barnet Mónika
súgó Juhász Gabriella
rendező Alföldi Róbert

További előadások: