A daganatos betegségekről tudományosan

0
1321

A daganatos betegségekről volt estébe nyúlóan péntek délután konferencia a Budaörsi Egészségügyi Központ szervezésében. Pozitívum, hogy nagyon színvonalas, tudományos előadásokat hallhattunk, de kicsit szomorú, hogy igen szerény érdeklődés mellett. Bár az esemény a lakosság számára is nyitott volt, elsősorban a budaörsi háziorvosoknak szólt, és közülük csak egy jött el. Aki a végén hozzászólásában meg is jegyezte, hogy több új információhoz jutott, mint nemrég egy háromnapos továbbképzésen.

A második alkalommal rendezzük meg a „Nem csak orvosoknak című” konferenciát, ami kapcsolattartás a lakossággal és ismeretterjesztés – nyitotta meg az eseményt dr. Gamal Eldin Mohamed a Budaörsi Egészségügyi Központ igazgatója, majd átadta a szót Wittinghoff Tamás polgármesternek. Ő azt hangsúlyozta, hogy a mai téma többeket tölt el félelemmel, de ha valaki hajlamos a rákra, akkor időben szembesülnie kell vele és többek között szűrésekkel megelőzhető. Magyarországon a legmagasabb Európában a daganatos betegségek miatti halálozás, de ezen lehet és kell is változtatni.

A légutak és a tüdődaganatok kialakulásáról, tüneteiről és kezelésükről dr. Torgyik Pál, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának klinikai főorvosa számolt be. Ez ugyanis a leggyakoribb daganatos betegség, amit a férfiaknál a vastagbél és a prosztata rák, míg a nőknél az emlők rák követ. Dr. Vámosi Nagy István az emlődaganatok diagnosztikájáról számolt be, megjegyezve, hogy 15 éve komplex szűrővizsgálati rendszerrel dolgoznak Budaörsön és ezt szeretnék folytatni is. Érdekesség, hogy orvosi szemmel a tünetek alapján Michelangelo szobrán és Rubens festményén is felfedezhető, hogy a modellnek bizony mellrákja volt. Mikor forduljunk szakemberhez? – tette fel a kérdést, amire természetesen válaszolt is. Mindenképpen, ha csomót tapintunk ki (ehhez az önvizsgálat helyes módszeréről szórólapot osztott ki a jelenlévőknek), például, ha a mellbimbó behúzódik, ha ekcémának tűnő bőrkiütés van a mellen. A kockázati tényezők közül az életkort, a családi hátteret, öröklődést, az és ahogy minden egyes daganatos betegségnél az elhízást, a dohányzást és az alkoholfogyasztást emelte ki. Az emlőrák terápiás lehetőségeiről ismét dr. Torgyik Páltól hallhattunk laikus számára kissé nehezen követhető, de a háziorvosok számára fontos információkat.

A gasztroenterológia kompetencájába tartoznak az emésztőszervi daganatok, melyekről dr. Rédei Csaba tartott előadást. A nyelőcsőrákról hallhattuk, hogy a nyolcadik leggyakoribb, és a dohányzás és alkohol mellett az rossz táplálkozás is szerepet játszik a kialakulásában. A gyomorrák életkorfüggő, a férfiaknál gyakoribb, mint a nőknél, és egyebek között az A vércsoport is hajlamosít rá. Sokáig panaszmentes, ezért nehéz időben felismerni, és amikor étvágytalanság, ételundor vagy látszólag ok nélküli fogyás lép fel, erre is gondolni kell. A vékonybél daganat ritka – tudtuk meg -, de egyre többször fordul elő. A vastag és végbéldaganat azonban gyakori, de nem kell azonnal rosszindulatúra gondolni, mert nagyobb részük jóindulatú polyp.

Dr. Márkus László szülész-nőgyógyász volt az este utolsó előadója, akitől sok fontosat hallottunk a női daganatokról, a jó indulatú myomákról, majd a változó kor után világszerte leggyakoribb méhtestrákról, melyek szerencsére jellemzően az első stádiumban felismerhetők a görcsökről, az abnormális vérzésről, így kezelhetők és a túlélés aránya 80 százalék feletti. A petefészekdaganatok a női betegségek másik nagy csoportja, ezek sajnos sokáig tünetmentesek, 68-70 évesen tetőzik, de fiatalabbak is megbetegedhetnek, ezért későn diagnosztizálják és a túlélés esélye alig 40 százalék. Ami az orvos szerint Magyarországon tragédia, hogy 35-60 közöttiek évente négyszázan halnak meg egy olyan betegségben, amiben nem szabadna, ez pedig a méhnyakrák. Okozója a HPV vírus, aminek a megelőzésére védőoltás is van, és mivel a vírus nemi úton terjed, ezt be kell adatni még a veszélyeztetett kor elérése előtt. Amikor már kialakult a rák, a védőoltás nem segít.

Az előadások után a közönség tehetett fel kérdéseiket, szakmait – például dr. Ritter Gergely, aki a végén hozzászólásában meg is jegyezte, hogy több új információhoz jutott, mint nemrég egy háromnapos továbbképzésen – és laikust, mint lapunk munkatársa, aki azt tudakolta, hogy miután nagyon sok szó esett a szűrésekről, a betegségek korai stádiumban való felismerésének jelentőségéről, vajon a Budaörsi Egészségügyi Központban van-e erre lehetőség. Dr. Gamal Eldin Mohamed elmondta, hogy bár jelentkeztek például a most induló vastagbélrák szűrési programba, hiszen az új gasztroenterológián ehhez minden feltétel adott, nem fogadták el a pályázatukat. S bár van a központban mammográfia, a vizsgálatot a társadalombiztosítás nem itt nem támogatja, így csak a budaörsieknek ingyenes az önkormányzatnak köszönhetően. Vagyis szervezett szűrés itt nincs. Viszont háziorvosi beutalóval mindenkit fogadnak és kivizsgálnak, ellátnak.

Néhány érdekes dia az előadásokból:

Kapcsolódó cikkünk:

https://budaorsinaplo.hu/onkologiai-gondozo-indul-a-budaorsi-egeszsegugyi-kozpontban/

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here