Ahogy Chengdu színes, vibráló utcáin sétáltam, a pandák városának modern pezsgése összetalálkozott bennem a tavalyi pekingi élményeimmel. De mégis mi különbözteti meg e két várost, s hogyan látja mindezt egy magyar utazó?
„Kiss Nóra Judit vagyok, Budaörsön nőttem fel, itt él a családom. Én magam 20 éves egyetemista vagyok. Tíz éve találkoztam először a kínai nyelvvel és azóta a minden napjaim része. Jó pár éve kitűztem magam elé egy célt, mégpedig, hogy a kínai nyelvvel szeretnék foglalkozni a jövőben. Akár tolmácsként, fordítóként vagy tanárként” – kaptunk levelet egy kedves olvasónktól. Aki így folytatta: „A legjobban a nyelvtudást pedig kint, Kínában lehet fejleszteni. Azok közé a szerencsések közé tartozom, akik már meglátogathatták ezt az egészen különleges országot, most harmadjára.”
És következzék Nóri beszámolója az útjáról:
Míg Peking lenyűgözött monumentális történelmével és nyüzsgő életével, Chengdu egy egészen másfajta Kínát mutatott meg nekem – egy nyugodtabb várost, amelyben a hagyományok és a modernitás különös harmóniában élnek egymás mellett.
Chengdu lakosai nyugodtabbnak tűntek, kevésbé rohanós életet éltek, mint pekingi társaik. A teaházakban eltöltött hosszú órák, ahol mindenki ráérősen beszélgetett, éles ellentétben álltak Peking gyors tempójú üzleti negyedeivel. Magyar szemmel ez a város közelebb állt hozzám, valahogy ismerősebbnek hatott. Márpedig méreteit tekintve, össze sem lehet hasonlítani egy magyar várossal, ugyanis Chengdu lakossága és mérete is kb. háromszorosa egész Magyarországnak.
Míg Pekingben a pekingi kacsa számított a konyhai élmények csúcspontjának, Chengdu gasztronómiája a fűszerek intenzitásával hódított meg, különösen az egyre híresebb „Hotpot” ételeivel.
Idei utazásom előtt utána olvastam a legfontosabb étkezési szokásoknak. Megtudtam, hogy bizony külföldiként, ha eljutunk egy „Szecsuáni” étterembe, mindenképpen a legkevésbé csípős opciót kell választani. Így is tettem, az első kanál után tartanom kellett egy fél órás pihenőt.
Amikor kérdezték tőlem, hogy szeretem-e a csípős ízeket, illetve, hogy Magyarországon is gyakoriak-e a csípős ételek, azt feleltem, persze. Később, annál az ominózus első kanálnyi kóstolásnál, rá kellett, hogy jöjjek, hogy náluk a csípős teljesen mást jelent, mint itthon.
Az étteremben a tanárnőmmel és egy kedves barátjával voltam. Próbáltam természetesen viselkedni, úgy csinálni mintha ez egy szokványos íz élmény lenne számomra is, de valójában azt gondoltam, hogy meg sem fogom élni a holnapot. A kínai konyha ezen különbözőségei is azt mutatták, hogy az ország hatalmas, és a régiók között óriási eltérések lehetnek.
Peking és Chengdu eltérő világokat tártak elém, mindkettő gazdag kulturális és történelmi örökséggel, de más módon. A két város felfedezése után már világosabban látom Kína sokszínűségét és változatosságát, ami újabb mélységet adott ahhoz, hogy mit jelent egy ilyen hatalmas országot magyar szemmel megismerni.
Az utazásom csak egy hétig tartott, de óriásit fejlődött a nyelvtudásom. Ámulatba ejtő helyeken jártam, találkozhattam pandákkal, majmokkal, meglátogathattam párat a leghíresebb buddhista szentélyekből. Azonban egyetemistaként, kínait tanulva kicsit sem volt könnyű dolgom, és nem csak ebben az egy hétben, hanem az elmúlt 10 évben sem.
Sokat sírtam, sokat nevettem, de soha nem adtam fel és ez többet ér számomra, mint bármi más. Ez az út ami még előttem áll, nagyon hosszú és kicsit sem lesz egyszerű, eddig sem volt az, de hiszem hogy a sok energia amit belefektettem ebbe meg fogja hozni előbb-utóbb a gyümölcsét.
