A borkrémlevestől a marhapörköltön át a vargabélesig sok mindenbe használhatunk szőlőt

0
24

Az időjárás változásai miatt vannak, akik már egy hónapja szüreteltek, míg mások megvárják vele a szeptember végét, ami persze a szóló fajtájától is függ. Ami azonban biztos, hogy a szőlő felhasználásakor vagy vásárlásakor figyeljünk arra, hogy ez a gyümölcs nem érik utólag.

Mit készíthetünk szőlőből? Sok mindent, illetve a mustból és a borból, a levesektől kezdve a desszertekig. 

Leves: szőlőből ugyanolyan gyümölcslevest tudunk készíteni, mint meggyből. A karaktere ugyan egy kicsit elmarad tőle, de egy kis szőlőlével ízesítve, pici tejszínnel és csak egyszer felforralva, kis keményítővel üdítő tud lenni. Tejszínnel elkevert tojássárgájával is gazdagíthatjuk, de ebben az esetben nem szabad felforralni. Elkészíthetjük a borkrém levest is, ami úgy néz ki, mintha besűrítenének a forralt bort. Ez utóbbi gyerekeknek nem ajánlott.

Előételek: a szőlő finom bármilyen gyümölcssalátában vagy sajtos készítményhez. Ha vegyesen használjuk a fehér és a kék szemeket, nem csak ízben, látványban is kiválót nyújthatunk. Camamberttel kifejezetten finom, adjunk hozzá néhány szem diót, néhány szelet almát, és ha ezt nem előételnek, hanem vacsorának szánjuk, csináljunk hozzá pirítós kenyeret.

Húsételekhez: az igazi marhapörkölt vörösborral készül, ősszel azután pláne. De kacsamellet, sertéshúst, például tarja szeletet, marha hátszínt, bélszínt, mindenféle grillezett húsokat (erről lásd múlt havi cikkünket!), akár roston sült libamájat nagyon jól fel lehet dobni valamilyen borból készült mártással. Általánosságban annyit jegyezzünk meg, hogy ha egy natúr húst musttal, borral felöntünk, akkor igen kellemes ízű mártást kapunk, miután ebbe néhány szelet hagymát, egy babérlevelet, egy-két szegfűszeget és kis szerecsendiót is teszünk. Majd a húsokat kiemeljük, és az alaplevet besűrítjük. Barna mártással is dúsíthatjuk. Az egészet néhány szem mazsolával és/vagy szőlővel is gazdagíthatjuk. Köretnek burgonyaropogóst, burgonyapürét vagy mazsolás rizst kínáljunk hozzá.

Desszertek: a vargabélesbe a recept szerint mazsola jár, de ha – lehetőleg mag nélküli – szőlővel helyettesítjük, akkor sokkal szaftosabb süteményt kapunk. Megsüthetjük a szőlőt, úgy is,mint a meggyes lepényt, vagy úgy, mint a szilvás rétest. A különböző habokat pedig kiegészíthetjük akár friss mustban vagy pezsgőben érlelt szőlőszemekkel. Vagy: tokaji borban áztassunk néhány felezett szőlőszemet, és azt tegyük bele például a vaníliapudingba.

További receptötleteket ide várunk: budaorsinaplo1991@gmail.com

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here