77 éve ért véget a II. világháború – koszorúzás volt a német temetőben

0
486

1945. május 8-án, 77 éve ért véget a II. világháború Európában Németország kapitulációjával. Ebből az alkalomból a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség Budaörs Város Önkormányzatának közreműködésével ma délelőtt 10:00 órakor a budaörsi német-magyar katonatemetőben a háború befejezéséről és a háborúban elesettekről való megemlékezést és koszorúzást tartott. Az eseményen részt vett Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi képviselője, Ritter Imre országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium részéről dr. Téglás Gyula alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, Budaörs Város Önkormányzata képviseletében pedig Zsák András, a polgármesteri kabinet munkatársa.

Ma délelőtt 10 órakor a budaörsi német-magyar katonatemetőben nyugvók tiszteletére, illetve a II. világháború európai befejezésének 77. évfordulója alkalmából koszorúzást szervezett a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség és Budaörs Város Önkormányzata, katonai tiszteletadással.

Az ünnepségen beszédet mondott Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi megbízottja, aki egyben a megemlékezés narrátora is volt és Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője.

Kovács Imre beszédében feltette a kérdést: „Elegendő-e a mi generációnknak, és az utánunk következőknek az ismeret az elmúlt háború időszakának szenvedéseiről és borzalmairól ahhoz, hogy elkötelezettek legyünk a béke ügyéért?” Majd válaszában elmondta, muszáj érzelmileg érintettnek lenni ahhoz, hogy megértsük, de ehhez nem kell, hogy személyes élményeink legyenek róla, viszont „nekünk magunknak kell megkeresnünk azokat a személyes emlékezéseket, amelyek bemutatják, mit tett a háború az emberekkel”. Ezen kívül elmondta, sokan a mai napig nem tudják, hol nyugszik háborúban eltűnt hozzátartozója, ezért a szövetségnek még sok tennivalója van.

Ritter Imre a 77 évvel ezelőtt, Európában befejezett harcok kapcsán a most dúló, orosz-ukrán háborút hozta fel példának, mint amire senki nem gondolt az elmúlt néhány évtizedben, amióta a délszláv háború a közvetlen közelünkben véget ért.

Említette, sokan sokszor feleslegesnek érzik a háborúról, németek kitelepítéséről, Malenkij-robotról… stb. megemlékezéseket, mondván, hogy azok az idők már elmúltak. Azonban ez nem igaz, bizonyságul elmondta, hogy az elmúlt 77 évben csupán 28 nap volt olyan, amikor nem zajlott háború a Föld valamely pontján. De nem változott a világ, a gonosz mindig benne van mindenkiben, és ha teret kap, az hatalmasodik el. Úgy fogalmazott, mindent meg kell tennünk, hogy minél hamarabb béke legyen. Ahogy idézni szokta minden hasonló alkalommal – és ezt sosem lehet eleget hangsúlyozni – Valeria Koch verséből, mely a németek elűzésének országos emlékművén áll az Ótemetőben: „Állítsd meg a legkisebb gyűlöletet is és mondj időben NEM-et!”

A koszorúzás lebonyolítását díszőrök és koszorú vivők biztosították. Koszorúzott:

Ritter Imre a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata nevében.

Zsák András, Budaörs Város Önkormányzata nevében.

Boros György elnök, a Budaörsi Német Önkormányzat nevében.

Dr. Téglás Gyula alezredes és Várnagy Patrícia, a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum nevében.

Nagy Károly ny. alezredes és Nagy Edit a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári szervezete nevében.

Kalmár Imre százados a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium nevében.

Bechler Gyula a Biatorbágyi Német Önkormányzat nevében.

Buzás Árpád titkár, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos szervezete nevében.

Bradean-Ebinger Nelu és Frank János a Budaörsi Német Kulturális Egyesület nevében.

John Balázs az Osztrák Bajtársi Szövetség nevében.

A  Német Hadisírgondozó Népi Szövetség koszorúját már az ünnepség előtt elhelyezték az emlékműnél.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here