Hétéves a művház Kocogi futóklubja

0
653

A Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház 2014 márciusában indította el futóklubját, a Kocogit, melynek vezetésével Gyurcsák Szilviát bízták meg. Bár a koronavírus-járvány miatt jelenleg szünetelnek a szervezett edzések, ennek ellenére a futásra szoktatott tagok a mozgást nem hagyták abba.

 

Hét évvel ezelőtt, a kezdeti, este 6-kor kezdődő edzések még sötétben, esetenként szemerkélő esőben zajlottak a Herman pályán, de mintegy féltucatnyian azonnal állandó résztvevőivé váltak. Volt, aki a „Kinizsi 100”-ra készült, más az egészségesebb életmódot célozta meg, de csatlakoztak korábban másutt futók is, a társaság miatt.

A sötétedésből lassan-lassan kikerülő szép tavaszi napok egyre többeket csaltak a Kocogi köré, és az összeverődött társaság mára  összetartó közösséggé vált. Az évek során rengeteg futóeseményen vettek részt, többek közt a helyi Bridgestone félmaratonon, ahol legutóbb, 2019-ben kilenc háromfős váltóval képviseltették magukat.

A Kocogi futóklub népszerűsége elsősorban Gyurcsák Szilviának köszönhető, aki szakszerűen, mégis empatikusan és könnyedén vezeti az edzéseket, így biztosítva a résztvevők jó hangulatát és a frissen csatlakozottak könnyű beilleszkedését.

Előbb vagy utóbb, de a járvány visszaszorulásával folytatódnak a kocogis megmozdulások, edzéseken és versenyeken vehetünk újra részt, aminek bárki részesévé válhat, hiszen a klub minden érdeklődő előtt nyitva áll.

A művelődési ház készített az elmúlt hét év fotóiból egy összeállítást, mely ezen a linken megtekinthető:

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here