A Ganz-Kesjár Karate Klub versenyzői biztatóan szerepelnek

0
57

Tegnap, azaz március 7-én zajlott a Tatami Team Kupa Budapesten a Láng Sportcsarnokban, ami egy sorozat első megmérettetése. A Ganz-Kesjár Karate Klub versenyzői biztatóan szerepeltek. Az alábbiakban Kocsis László, a klub vezetője a 2020-2021 évi eredményeiket foglalja össze.

 
Tavaly februárban Budapest adott otthont a Kadet, Junior, U21-es Európa Bajnokságnak. Egyesületünk 3 kategóriában tudott kvalifikálni versenyzőt Európa legrangosabb korosztályos karate versenyére.
A versenyen Kadet (14-15 éves) korcsoportban Varga Dániel 5. helyezést ért el, míg Dvorák Ádám junior +76 kg súlycsoportban bronzérmet szerzett. A magyar válogatott fiú csapatából Dvorák Ádám szerzett érmet egyedül!
 
Ezt követte még a járvány miatti lezárások előtt 2020 február végén a Szlovák Grand Prix Pozsonyban. Több, mint 2000 induló rendkívül erős mezőny. Ezen a rendezvényen is eredményesek tudtunk lenni. Csató Roland junior +68 kg súlycsoportban ezüstérmet, míg Dvorák Ádám junior +76 kg súlycsoportban aranyérmet szerzett.
 
Ezután következett a pandémia miatti hosszú kihagyás. Új edzéshelyszínt is kellett keresnünk, mivel a fertőzés veszélyre tekintettel “otthonunk” a Kesjár Csaba Általános Iskola bezárt számunkra. Kénytelenek voltunk átmenetileg kiköltözni a városból, csak csekély számú edzést tudtunk Budaörsön megszervezni, különböző helyszíneken.
Szeptemberben úgy tűnt, újra folytathatjuk a munkát. A Magyar Karate Szakszövetség kiírta az új versenysorozatot, amely 4 állomásból állt: Bátaszék, Budapest, Zalaszentgrót, Szarvas. A sorozat végén a szövetség minden kategóriában rangsort alakított ki az elért eredmények alapján.
Liga győztes lett a februári eredményhirdetés alapján Dvorák Ádám és Máder Lili. Liga ezüstérmet szerzett Nyiri Gergely és Dvorák Adrián.
Liga bronzérmes lett Csató Roland és Máder Miksa. A végelszámolásban 152 ponttal a Ganz-Kesjár Karate 38 induló egyesületből a 7. helyezést érte el a Ligasorozatban!
 
Majd az idén zárt kapuk mögött megkezdődött az augusztusi EB-re való kvalifikáció. Újra négy állomás, négy verseny. Március 7-én a Tatami Team Kupán Budapesten a Láng Sportcsarnokban volt az első megmérettetés. 
Négy versenyzővel vágtunk neki a hosszú sorozatnak. Eredményeink biztatóak. Junior -68 kg súlycsoportban Csató Roland ezüstérmet, Varga Dániel -76 kg súlycsoportban aranyérmet, Dvorák Ádám junior +76 kg súlycsoportban szintén aranyérmet szerzett. Reméljük a folytatás is hasonló lesz és mindhárom fiú kvalifikálni tud az EB-re!
A Korosztályos Európa Bajnokságot elhalasztották idén februárban, az új időpont 2021 augusztus, arra is készülünk.
Úgy gondolom a veszélyhelyzet ellenére eredményeink kiemelkedőek, mind a haladó, mind az utánpótlás kategóriákban.
Írta: Kocsis László

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here