30 éve volt a rendszerváltozás

0
229

Fotókiállítás nyílt tegnap a városháza aulájában. A tárlat címe, Történeteim: Történelem, arra utal, hogy Horváth Ernő fotóriporter képeivel dokumentálta a történelmi eseményeket, többek között a 30 évvel ezelőtt végbement rendszerváltozást/véghezvitt rendszerváltoztatást. A megnyitó ünnepség a második emeleti nagyteremben volt, ahol Tölgyesi Katalin, a kiállítás szervezője és Wittinghoff Tamás polgármester mondott megnyitó beszédet, illetve Ungváry Krisztián történész tartott előadást a három évtizeddel ezelőtti eseményekről. A kiállítást egy hónapig lehet megtekinteni.

Tegnap kora délután ünnepélyes kiállítás-megnyitó volt a városházán. Az ARTalakulás Galéria szervezésében Horváth Ernő fotóriporter dokumentarista fényképeiből nyílt tárlat az épület aulájában, de az ünnepség a nagyteremben volt, mely megtelt nyolcadikos és gimnazista diákokkal. Köszöntőt mondott Tölgyesi Katalin, az ARTalakulás Galéria vezetője, a kiállítás kurátora és Wittinghoff Tamás polgármester. A fotók témájában és a kerek évforduló alkalmából Ungváry Krisztián történész tartott előadást a 30 évvel ezelőtt történt rendszerváltozás folyamatáról. Zenei műsorral emelte az ünnepség fényét az Illyés gimnázium két tanulója, Hajdu Zsófia Anna énekelt, Szarvas Dániel pedig egy Chopin Polonaise darabot adott elő zongorán.

Tölgyesi Katalin a dokumentarista fotográfus bátorságáról beszélt, aki sokat kockáztat egy-egy történelmi pillanat megörökítése során. Majd egy személyes élménnyel illusztrálta a fiataloknak, milyen volt az élet a kommunista diktatúra idején. Néhány szóban bemutatta Horváth Ernő munkásságát, aki a legtöbb, a rendszerváltozáshoz köthető eseményen jelen volt és fényképezett: többek között Nagy Imre újratemetésén, a berlini fal lebontásánál, a romániai forradalom idején. És jellemezte magát a fotóst is, „aki az egyén küzdelmét, a szabadság iránti olthatatlan vágyát olyan alázattal és sokatmondó látással tudja elénk tárni, mint aki szintén a szabadságra vágyik” – zárta beszédét Tölgyesi Katalin.

Wittinghoff Tamás is a diákoknak igyekezett megmagyarázni, miért volt rossz a rendszerváltás előtti élet, és mi az, amitől most déjà vu érzése van, mert az elmúlt rendszert idézi, holott most demokráciában élünk. Beszélt az ügynökaktákról, s magáról a besúgó hálózatról, mellyel mintegy ellenőrzés és irányítás alatt tartották a társadalmat. Majd felmutatta a Beszélő egy példányát, és mesélt az illegálisan terjesztett szamizdat kiadványokról, melyekben a nyolcvanas évek közepén a demokratikus ellenzék megjelentette követeléseit. Néhányat szó szerint idézett: „Szüntessék meg a tájékoztatás állami monopóliumát. Véget kell vetni a könyvkiadás állami monopóliumának!” Legérdekesebbként a Szabadságot a tudománynak és az iskolának címszó alatt leírtakat olvasta fel a polgármester: „Biztosítsák az egyetemek és más felsőoktatási intézmények, valamint a Magyar Tudományos Akadémia autonómiáját!” Melyek ma is aktuális problémák.

Ungváry Krisztián történész a rendszerváltás folyamatáról tartott előadást. Amikor 1982-ben az ország a csőd szélére került, akkor kezdett fény derülni arra, hogy a korábbi, a pártállami rendszer nem fenntartható. 1987-benaz NSZK-tól kapott nagyösszegű hitel, egymilliárd német márka segített elkerülni a csődöt és végül 1988-ban mondta ki először Hámori Csaba, a Politikai Bizottság tagja, hogy a kommunizmus megvalósítása nem reális. A rendszer megváltoztatásának megakadályozása érdekében azonban a pártállami vezetők különböző taktikához folyamodtak. Ilyen volt az 1985-ös választás, ahol – gondos előkészítés után – több jelölt közül lehetett választani, így a hatalom legitimitása nagyobbnak tűnt. Ezen kívül az ellenzéki szervezeteket (népi és urbánus) igyekeztek egymás ellen fordítani, így gyengítve azokat. Az pedig, hogy 1989 januárjában Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront főtitkára kijelentette, hogy ’56 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés, lehetőséget adott arra, hogy kinyilvánítsák, az MSZMP nem Kádár János öröksége, hanem Nagy Imréé, mert az MSZMP azóta is azokért a célokért küzd, amiért annak idején Nagy Imre. Ahogy Kovács László, akkori államtitkár megállapította: ez azt jelenti, hogy a másik oldal is mi vagyunk. Hiszen így Nagy Imre gyilkosai és hívei „eggyé váltak”, ezáltal nincs szükség ellenzékre sem. Horváth József vezérőrnagy, az Állambiztonság vezetője is kimondta 1988-ban, hogy a kommunizmus belátható időn belül nem fog megvalósulni, ebből is látszott, hogy a Párt sem hisz abban, amit a nyilvánosság előtt hirdet. Ezért az MSZMP törekedett arra, hogy változtasson a rendszeren és különböző forgatókönyveket dolgozott ki rá, melyekből végül azt választották, hogy koalíciós államvezetés látszatát igyekezzenek kialakítani álpártokkal, illetve a „civil” szervezeteknek (szakszervezetek, Hazafias Népfront) is helyet biztosítottak benne, melyek valójában ugyanúgy a Párt irányítása alatt voltak. Ezen kívül támogatást a nagy történelmi egyházaktól kaphattak, azok felső vezetésének kb. 80 %-ban beszervezett emberekből állt. Grósz Károly, az MSZMP utolsó vezetője 1988 végén kijelentette: „A hatalmat nem osztjuk meg – a hatalom gyakorlását megosztjuk”, ami tulajdonképpen azt jelentette, hogy a felelősség legyen az ellenzéké is, de a hatalom az csupán a Párté. Ugyanő azt is gondolta, tulajdonképpen nem is lehet leváltani az MSZMP-t, mert az ellenzéknek nincs koncepciója a vezetést illetően. A koalíciós elképzelés megvalósítása során érte néhány meglepetés az Állambiztonságot. Például ők azt hitték, hogy a legradikálisabb személyek fogják vezetni a hivatalosan is kormányzásba vont ellenzéket. De nem így lett, a mérsékeltek kaptak hangsúlyt, mindenki csak tapogatózott, félt, túlságosan éles volt a váltás, hiszen az ellenzék negyven évig teljesen el volt nyomva, a másképp gondolkozás pedig megtorolva. Azonban magától megindult a régi rendszer bomlása, mert az 1985-ben megválasztott képviselők elkezdték komolyan venni feladatukat. Voltak olyan törvényelőkészítések, melyeket nem az MSZMP, hanem az országgyűlés kontrollált. Így majdnem az összes rendszerváltó törvényt (a privatizációkat és a demokratikus átmenetet szabályzó törvényeket)  saját hatáskörben fogadta el a legális parlament 1989 nyaráig. Az Ellenzéki Kerekasztal a népi és urbánus vonal összefogása, annak érdekében, hogy ne lehessen őket semlegesíteni azzal, hogy egymás ellen uszítják őket. Fontos állomása a rendszerváltó folyamatnak Nagy Imre újratemetése, mely békésen lezajlott. Már előtte megkezdődtek a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról, és ezt jelezték is a szónokoknak, külön hangsúlyozva, hogy ne hozzák szóba, nehogy politikai indulatokat kavarjon fel. Ennek ellenére Orbán Viktor mégis követelte, hogy kezdjenek tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. Ungváry Krisztián azzal zárta végül előadását, hogy az 1988 és 1990 között történtek sok tanulsággal szolgálhatnak a következő nemzedékeknek.

A kiállítás a városháza aulájában egy hónapon át tekinthető meg.

Fotók: ARTalakulás Galéria