Apa Anya Fiú Lány – vagyis a család…

0
153

Nagyon szeretnék belehallgatni, hogy a gimnazisták mit ragadnak majd ki a darabból, és hogy az előadás utáni beszélgetésen vajon megnyílnak-e és megosztják-e saját szívszorító vagy éppen örömteli történeteiket a családjukról. A Budaörsi Latinovits Színház múlt szombat esti bemutatója a Városi Ifjúsági Klubban ugyanis Holger Schober: Apa Anya Fiú Lány című drámája volt, amit Berzsenyi Bellaagh Ádám a színház fiatal igazgatója rendezett és tantermi előadásnak szán, 14 éves kortól ajánlva.

Tehát „Apa Anya Fiú Lány – vagyis a család a maga klasszikus felállásában: itt aztán nem történhet baj, vélhetnénk – de aztán persze történik, nem is kevés” – olvasható a színlapon. Ami így folytatódik: „Illetve az a kifejezés, hogy történik, itt talán nem egészen helyes: az Apa Anya Fiú Lány nem annyira színdarab, tehát történés, mint inkább monológok sorozata – és az, akinek erről, mármint a párhuzamos monológokról a családi élet jut eszébe, az szégyellheti magát, még ha többnyire igaza van is, és ettől persze még inkább szégyellnie illene magát. / Ennek a kínos, már-már mérnöki precizitással eltervezett családnak problémái vannak; és nem átallanak ezeknek hangot is adni, méghozzá nem elkenve, a hamis megértés és megbocsátás langyos szószába belepacsmagolva, hanem nyíltan, egyenesen, pacekba; legalábbis a Fiú és a Lány, vagyis a gyerekek így; Apa és Anya már valamivel körmönfontabban; de attól még nem kevésbé egyértelműen vádolják egymást és önmagukat. / Hogy mivel? Mindennel, vagy inkább: mindennel is. Nem súlyos bűntettekkel, mindössze olyasmikkel, amiket naponta elkövetünk és elkövetnek ellenünk, annyira naponta, hogy szinte észre sem vesszük, csak a végén, amikor ott állunk megfosztva mindentől és mindenkitől, sőt, önmagunktól, de legalábbis az önmagunkról alkotott képünktől is. / Honnan jönnek a belső feszültségek? Mennyire képtelenek a vágyak? Kiválaszthatjuk a saját családunkat? Megbocsájthatunk a szüleinknek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ – az előadáshoz kapcsolódó foglalkozásainkon a diákokkal együtt.

Az ifjúsági klub kamaraszínház méretű nagytermében középen zajlott az előadás, mi nézők pedig két oldalról ültünk. Így – akárcsak egy tanteremben – nagyon közel voltak hozzánk a színészek. Jól láthattuk a szemükben a szomorúságot, ezt különösen Anya/Páder Petra esetében; a reményt és a félelmet a Lány/Nagy Katicánál; Fiú/Böröndi Bencénél a lemondást, olykor a szorongást, máskor a bizakodást, és Apa/Chován Gábor esetében talán a dühöt és a kétségbeesést vagy a belenyugvást.

Mint a fenti idézetből kiderül, a négy szereplő nem annyira egymáshoz beszél (bár ilyen részek is vannak a darabban, amikor megpróbálják tisztázni az érzéseiket), hanem monológokat mondanak. Egy-egy részt a felszínes „puszi-puszi, remekül vagyunk” választ el egymástól, de csak annyira; hogy pár pillanat múlva a szülők és nagykamasz gyermekeik feszültséggel teli kapcsolatának újabb és újabb elemét tárják fel. Őszintén és olykor durván. Az előadás mozgalmasságát a négy egyforma, sötét szék mozgatása adja, és persze a színészek változatos játéka.

Sok mindent ígér tehát Holger Schober, a kortárs osztrák színész-rendező-író darabja, a budaörsi színház legújabb bemutatója, de könnyed kikapcsolódást biztosan nem.

Fotók: Borovi Dániel