2020 kiemelt nyaralási célpontjai

0
77

A 2020-as évben is számos remek üdülési úti cél közül választhatunk, köszönhetően a rengeteg nagyszabású programnak és a folyamatosan bővülő repülési útvonal listának. Évről-évre egyre több útvonalból szemezgethet az, aki szeret repülni, így olyan helyekre is könnyen el lehet jutni, ahová eddig csak nagyon bonyolult módon volt lehetőség.

Most bemutatunk néhány olyan célhelyet, amely tökéletes helyszíne lehet egy vakációzásnak, vagy akár egy kaszinó túrának. Miután a 2019. évi rögbi világkupát megrendezték, idén pedig a 2020-as olimpiát, így mindenképp kiemelkedik a mezőnyből Japán és persze nem csak a sportrajongók számára. A tengerpartok szerelmesei a Karib-térséget vehetik célba, vagy a még mindig alulértékelt görög tengerparti szakaszokat, ahol puha homokos strandokat fedezhetünk fel.

Japán

Az ország, melyet szinte senkinek nem kell külön bemutatni és amely sok utazó bakancslistáján ott szerepel. Az idei nyári olimpia rendezője abszolút nyerő turisztikai célpont lesz ebben az évben. Mindenki megtalálhatja a saját szájízének megfelelő programot, látványosságot, melyre a 2020-as év remek lehetőséget nyújt. Akár a japán makákókat szeretnénk látni, akár a japáncseresznye fák virágzását vagy a Fuji megmászását tűzzük ki célül, csalódni biztosan nem fogunk. Japán talán a világ egyik legelbűvölőbb helye, melyet egyszer mindenkinek érdemes lenne megtapasztalni.

Jamaica

A Karib-térség egyik kiemelkedő turisztikai célpontja ez a kicsiny szigetország, Bob Marley szülőhazája. Sokak számára idén fő helyszín lesz a nyaralásra, hiszen itt került forgatásra a legújabb James Bond film, melyet 2020 áprilisában tűznek a mozik vásznára. Ha valaki elit pihenésre vágyik és úgy akar néhány napot eltölteni, mint a 007-es, akkor mindenképp ajánlott meglátogatni a szigetet, hiszen elképesztő kilátással lehet elit szolgáltatást kínáló hotelszobákat bérelni. Ha pedig a 007-esnél tartunk, akkor akár a szerencsénket is próbára tehetjük egy online kaszinó játékai révén.

Athéni riviéra

Az athéni riviéra türelmesen várja minden évben, hogy végre eljön az ideje és kitörhet a szürkeségből. Több iroda számításai alapján a 2020-as év lesz az, mely a reflektorfénybe repíti a térséget. Várhatóan idén komolyabb turisztikai fellendülés fog végbemenni, mely a tengerparti strandokat és üdülőövezetek életét is felpezsdíti. Az ide látogatók nyugodt, elegáns és varázslatos homokos tengerpartokat fognak találni, melyek nyugalmából egy 20 perces autózással ott lehet teremni az Athéni forgatag kellős közepében, mely nem kis jelentőséggel bíró történelmi helyszín.

Argentína és Chile

Ebben az évben teljes napfogyatkozás lesz megfigyelhető Chilében és Argentínában, ami az űrt kutatók és kedvelők életének egyik fő attrakciójának számít. Bármely országba is utazunk csak nyerhetünk, mert eszméletlen látványt nyújt mindkét ország környezeti felépítése. A december 14-i eseményt megelőzően mindenképp érdemes szétnézni az országokban, és megismerni picit a kultúrájukat az argentin tangótól egészen a patagóniai hegyvonulat lélegzetelállító panorámájáig, ami méltán a világ egyik legkiemelkedőbb természeti látványossága.

Mauritius

Ez a gyönyörű, zöld sziget sokkal többet tud nyújtani, mint a nászutasokra kihegyezett strandok kínálata. Rengeteg kalandot találhat magának az ide érkező, akár búvárkodni szeretne, vagy a barátságos helyiek konyháját szeretné közelebbről megismerni. Mauritius csodálatos élményeket nyújt mindenki számára, függetlenül attól, hogy családdal tervezzük az üdülést, egyedül vagy a barátok összeverbuválásával. Többnyire az északi részen találhatunk komolyabb éjszakai életet és elképesztő strandokat kimondottan turistákra szabva, míg délen egy csendesebb és talán hitelesebb arcát mutatja a sziget az oda látogatók számára.

Írta: Galambos Dániel