Bató Géza eredeti Passiója 2018-ban is – szubjektíven

0
2014

Bató Géza, egykori budaörsi tanító igazán jó arányérzékkel az emberiség számára legfontosabb üzeneteket és tanulságokat emelte ki Jézus Krisztus szenvedéstörténetéből. Erről egy nagyon látványos előadásban ezekben a napokban is meggyőződhetünk a Passió eredeti helyszínén: a budaörsi Kőhegyen.

 

Az első Budaörsi Passiókon 1933-tól természetesen még nem lehettem ott, de 1996-ban már igen, amikor a németországi Auersmacheri Passió Egyesület vendégszereplésével és a budaörsiek statisztálásával tartottak két német nyelvű előadást a Jókai Mór Művelődési Házban, majd amikor 2000-ben a Bak Endre Kanonok Alapítvány pályázatával már a Kőhegyen rendezték meg, de akkor még a csíksomlyói szövegkönyv alapján. S miután 2002 végén előkerült a Budaörsi Passió eredeti német és magyar szövegkönyve, így az eredeti, Bató Géza tanító féle változat születhetett újjá 2003-ban. Ezt követően 2006-ban, 2009-ben és 2012-ben is az eredeti helyszínen és az eredeti szövegkönyv alapján volt előadás, németül és magyarul, de mindegyikben volt egy kis rendezői csavar. Dér András (és akkor a német nyelvű előadásokat rendező Frigyesi András) 2009-ben például két idősíkba helyezte a történetet. Az egyikben Bató Géza mesélt a keletkezéséről és a másikban láthattuk az általa írt darabot. Ezt 2012-ben már nem követték, akkor viszont az utolsó előadás végén Rost Andrea méltán világhírű operaénekesünk adta elő az Ave Mariát. Most is beleborzongok, ha eszembe jut.

Borzongató persze az idei, 2018-as előadáson is bőven akad. S ahogy bontakozik ki a Kőhegy által nyújtott természet adta színpadon Krisztus szenvedéstörténete, először az jut eszembe, hogy az emberiség mit sem tanult vagy változott kétezer év óta, hiszen napjainkban is mennyi semmirekellő, hatalomhoz jutott percemberke merészeli kigúnyolni és megítélni az igazán nagy emberek nagy tetteit, és próbálja béklyóba kötni a szabad gondolatokat. Majd az pergett le bennem, hogy mennyi munka és áldozat van az előadásban a szereplők, a statiszták és az önkéntes szervezők részéről.

Lehet, hogy egyik-másik amatőr színészünk hangsúlyozása hagyna némi kívánni valót maga után egy hagyományos színházi előadáson, de összességében ez az egész teljesítményből nem von le semmit. Sőt, szerintem inkább hozzátesz, hiszen 85 évvel ezelőtt, az akkori, csak amatőr előadókra emlékeztet, és arra az összefogásra, ami akkor a teljes falu részéről kellett hozzá, hogy a Passió megvalósuljon. Most meg a fél városé. (A másik felét azonban, amelyik sajnos hülyeségeket kommentel az interneten az eseményről szóló tudósításaink alá, inkább hagyjuk!)

A rendező, csakúgy, mint a korábbi előadásokban, nagyon jól használja ki a Kőhegy domborzati viszonyait, helyezi el a fontosabb jeleneteket hol fent, hol a bal, hol a jobb szélen, hol a nézői széksorok előtti tisztáson, és él a fények, a színek, a földre, a sziklára hatalmas méretekben kivetíthető fotók kombinálásának a lehetőségével.

Írnám tovább, de a szavak, sőt még a legjobb fotók, vagy akár a videofelvételek sem adják vissza azt a katartikus élményt, amit (csupán csak) nézőként is átélhetünk esténként ezekben a napokban a Kőhegyen (hát még résztvevőként!). Ott kell lenni, érezni kell a borzongást és legalább egy pillanatra elgondolkodni – vallási hovatartozástól teljesen függetlenül! – Jézus életén, személyes példamutatásán, a többiek viszonyulásán hozzá, amiből Bató Géza, egykori budaörsi tanító igazán jó arányérzékkel az emberiség számára legfontosabb üzeneteket és tanulságokat emelte ki.

Fotó: Sári Ruth (további képek ITT)

 

 

 

Amivel korábbi cikkeinkben adósok maradtunk, a stáblista:

Jézus – Merán Bálint
Judás apostol/Boldizsár – Dobrányi Máté
Pilátus – Bregyán Péter
Kaifás – Berzsenyi Zoltán
Péter apostol – Őze Áron
Mária Magdolna – Endrődi Ágnes
Annás – Sipos Imre
Heródes – Farkas Gergő
Vak Tóbiás/Gezmás b.lator/ Menyhért – Hajmási Dávid
Mária – Karsai Klára
Claudia/Salome – Dér Mária
Ördög/Herodiás – Dér Denisa
Ördögfi 1/Kufár – Ivák Bence
Ördögfi 2/Eleazar – Sütő András
Keresztelő János/Nikodémus – Hajtó Aurél
Jubal – Walter Bálint

Amatőr szereplők
Balogh Péter – Malachus
Barta Bálint – Lázár
Bartos Istvánné, Margó – Szolgáló
Baumgartner József – Tádé apostol
Baumgartner Józsefné, Erzsike – Vérfolyásos asszony
Benke Zoltán – Máté, a vámszedő
Boros György – Tamás apostol
Budavári György ifj.- Szinhedrion – Héli
Busa Borbála – Veronika
Csenger Adél – Angyal2 (vége)
Csigó Petra – Márta, Lázár testvére
Csík Bodza – Jairus lánya
Csikós András- Cirenei Simon
Csősz János – Szinhedrion – Lévi
Gombás Mónika – Jairus felesége
Herwerth Ferenc – József
Horváth Petra – Lea
Ihász Gizella – Judás anyja
Imre Zsófia – Mária, Lázár testvére
Kiss Márton – Jairus szolgája
Kővári László – Fülöp apostol/Valaki3
László Ferenc – Szinhedrion – Joachim
Leipán Tibor – András apostol/Valaki1
Mészáros Zoltán – Jakab apostol
Muka Viktória – Eszter
Oláh Gergő – Caius
Pál Kata – Angyal1 (eleje)
Pongrácz Lilián – Angyal1 (eleje)
Pongrácz Péter – Jairus/Százados
Rack Rozália- Jairus lánya
Rostás Máté – János apostol
Sokolowski Márk – Gáspár/Dizmás j. lator/Titus
Sokolowski Stanislaw – Jakab apostol, Alfeus fia/Mózes/Valaki2
Till Zsolt – Bertalan apostol/Pásztor
Toma Lajos – Kánai Simon apostol
Varga Mária – Veronika

Rendező: Dér András
Zeneszerző: Tóth Benedek
Koreográfus: Tolnai Lea
Eredeti szöveg: Bató Géza, rendelkezésünkre bocsátotta Dr. Bató András

Világítástervező: Suskovics Péter
Jelmez kivitelező: Medgyes Viktória
Fodrász, sminkes: Tompa Melinda
Berendező: Czingel István, segítője György Zsolt
Ügyelő:Berzy Tamás
Keresztállítók: Berzy Tamás, Szabó Szabolcs, Gömöri Béla, Jávori György, Köntös Ferenc
Öltöztetők: Simon Gabriella, Szepesiné Müller Márta
Rendező asszisztens: Dér Asia
Statisztaszervező: Sokolowskiné Szakács Katalin
Statiszta ruha kivitelező: Baumgartner Józsefné, Erzsike és Baumgartnertné Bartos Beatrix
Szervező: Rácz Veronika
Jegyértékesítés a Heimatmuseumban: Jaszmann Gabriella és Kupás Erzsébet (hét közben), Boróczki-Pittler Mária és Szauter Antalné, Margó (hét végén)
Német korrepetitorok: Pongrácz Allegra és Kuszmann Nóra
A Mindszenty iskola két résztvevő osztályának osztályfőnökei: Csányi Anna és Kuszmann Nóra
Akik mindent megoldanak: Barta Tibor és Csikós András

Fénytechnika: Omega Trading Zrt. Képviseli: Frenreisz Károly
Hangtechnika: Mohai Audió Kft. Képviseli: Mohai György

Lelátó: Lelátó Plusz Kft.
A szervezők képviselői:
Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke: Boros György
A Budaörsi Passió Egyesület elnöke: Ritter Imre

Korábbi cikkeink az idei Passióról:

https://budaorsinaplo.hu/sikeresen-lezajlott-a-budaorsi-passio-2018-evi-bemutatoja/

https://budaorsinaplo.hu/mennyi-mozgas-mennyi-elevenseg-hullamzas-szinpadon-ujra-budaorsi-passion/

https://budaorsinaplo.hu/fontos-tudnivalok-jovo-evi-budaorsi-passiorol/

https://budaorsinaplo.hu/jovo-majusban-europassio-talalkozo-lesz-budaorson/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here