101-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon

0
691

101-re nőtt a fagyhalál áldozatainak száma Magyarországon – tudatta a Magyar Szociális Fórum 2019. február 6-án.

Az emberéletben keletkezett veszteség 2018. szeptemberének hideg napjai és 2019. február 3. között következett be. A hajléktalantörvény október 15-i életbelépése óta 94-en fagytak meg.

Az elhunytak többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, továbbá kórházba szállítás közben, és odaérkezés után, mert már nem tudtak rajta segíteni.

Összehasonlításul az MSZF megírta, hogy tavaly február 4-ig 114-en szenvedtek fagyhalált.

Az emberjogi szervezet megállapítása szerint hazánkban valamelyest csökkentek ugyan a kihűléses halálesetek, de a fagyhalál tömeges társadalmi jelenség maradt. Az idei veszteség fő oka az idős, beteg, magányos emberekkel való gondoskodás elhanyagolása, a menhelyeken uralkodó állapotok, melyek miatt sokan inkább a szabad ég alatt maradnak, és az évről-évre ismétlődő tömeges kilakoltatások, melyek a hajléktalanság legfőbb utánpótlását jelentik – jelezte az MSZF.

Mit tesz Budaörs, hogy itt ne fagyjon meg senki?

Még 2018. szeptemberben döntött arról a képviselő-testület, hogy az önkormányzat azért ad szociális tűzifára saját keretet, 2 millió forintot, mert amit az államtól kapnak a rászorulók az nem kellő minőségű és mennyiségű segítség. (Az ülésről ITT írtunk.)

Írtunk már róla többször, hogy az önkormányzat úgynevezett települési támogatást biztosít krízishelyzet esetén, amely pénzbeli támogatás és ezt hajléktalanok is igényelhetik. A támogatást lehet kérni tüzelő vásárlásra is.

További kapcsolódó cikkeink a hajléktalanság helyi kezeléséről:ITT és ITT és ITT.

A rendőrség és az önkormányzat felhívásai, hogy figyeljünk a hajléktalanokra ITT és ITT olvasható. Korábbi figyelemfelkeltő írásunk a fagyhalál elkerüléséért ITT található. Interjúnk a szociális iroda vezetőjével ITT érhető el. Arról, hogyan segíthetünk a hajléktalanoknak ITT és ITT írtunk.

Illusztráció: Northfoto

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here