10 éves lett a budaörsi gazdapiac

0
76
burst

Tíz évvel ezelőtt, 2014. májusában nyílt meg a Gazdapiac Budaörsön ezen a helyszínen, a lakótelepen, a Patkó utca és Szivárvány utca sarkán lévő parkolóban. Ebből az alkalomból ma a Budaörsi Gazdakör kis ünnepséget szervezett a piacon, műsorral, tortával és cseresznyekóstolóval.

„2014. május 10-én, szombaton 9-kor ünnepélyes keretek között, államtitkári és polgármesteri köszöntéssel megnyílt a Budaörsi Gazdapiac a lakótelepen A Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság kezdeményezésére, a Budaörsi Lakótelep Egyesület és a Budaörsi Kertbarátok dr. Luntz Ottokár Egyesület támogatásával, jelentős önkormányzati segítséggel került erre sor” – adtunk hírt erről annak idején a Budaörsi Naplóban.

A mai évfordulóra ünnepélyesre szervezett piacon Major Edit a Gazdakör szóvivője mondott egy kis beszédet, melyben kiemelte, hogy a piac létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, hiszen a környékbeli gazdák szívesen jönnek árusítani erre a piacra, a vevők pedig szeretik. Majd kifejtette, hogy bár sokszor, sokakban felmerült már egy állandó piac létrehozásának szükségessége, de ez egyelőre nem időszerű, mert egyelőre elegendő hetente egy szombat a piacozásra, és egy állandó létesítmény ezzel nem lenne kihasználva.

A beszédet követően ünnepi kulturális műsor keretében a Tündik Tamás vezette Szélrózsa néptáncegyüttes dalcsoportja adott elő csángó népdalokat.

Az évfordulós megemlékezés végén a Gazdakör süteményekkel kínálta a piacozó közönséget.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here