1%-ra jogosult budaörsi civilszervezetek

0
1073

Magánszemélyként idén is dönthetünk úgy, hogy a befizetett adónk 1%-át regisztrált civil szervezeteknek ajánljuk fel, további 1%-ot pedig valamely technikai számmal rendelkező egyháznak vagy kiemelt költségvetési előirányzatnak adhatunk. A felajánlásról május 22-ig dönthetnek az adózók.

Fontos, hogy az 1+1%-os felajánlásáról a bevallással együtt vagy akár attól elkülönülten is lehet rendelkezni. A lényeg, hogy ez legkésőbb május 22-ig megtörténjen. A határidő jogvesztő, vagyis ha valaki ezt követően rendelkezik, az érvénytelen és igazolási kérelemmel sem menthető ki.

Amennyiben szeretnénk, az 1+1%-ról rendelkező nyilatkozaton jelezhetjük, hogy a NAV közölje a nevünket és elérhetőségünket a kedvezményezettel. Az erről szóló nyilatkozat azonban nem feltétele az érvényes felajánlásnak.

2018-tól ugyan megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, azonban a korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatója továbbra is összegyűjtheti a munkavállaló 1+1 %-os nyilatkozatát. Amennyiben így rendelkezünk adónk 1+1 %-áról, akkor azt a munkáltató felé legkésőbb május 10-ig lezárt borítékban (a leragasztás helyén illetve a kísérőjegyzéken az aláírásunkkal) tehetjük meg.

A Budaörsön található 1+1%-ra jogsult szervezetek teljes listáját ITT találja. A Budaörsi Napló négyüket kereste meg és egy adományozót.

Magyar Légimentő Nonprofit Kft., dr. Gorove László ügyvezető igazgató

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. felelős Magyarország területén a légimentés biztosításáért. A Kft. állami tulajdonú költségvetési szervezet, a tulajdonosi jogokat az Országos Mentőszolgálat gyakorolja. Hét légimentő bázisról üzemelünk, ez azt jelenti, hogy az ország területének nagyjából 98%-a 20 percen belül elérhető a mentőhelikopterek által, repülésre alkalmas időben, nappal. Minden segélyhívásról az Országos Mentőszolgálat irányító csoportjai döntenek, és indokolt esetben gondoskodnak a mentőhelikopter riasztásáról. Ilyen indok lehet a kiemelt szakmai felkészültséget igénylő feladat, a földrajzi távolság, terep, vagy útviszonyok, illetve ha kellő időn belül magas kompetenciájú földi mentőegység nem elérhető. Riasztást kapunk továbbá minden légijármű balesethez, szükség esetén kutató-mentő feladatokhoz. A földi mentéshez hasonlóan a légimentést is térítésmentesen veszik igénybe a rászorulók. Finanszírozásunk állami forrásokból történik, ez azt is jelenti, hogy működési költségeink általában biztosítottak, de fejlesztésre alig jut forrás.

A 2015-ös szja-ból 9,7 millió Ft-ot, a 2016-os szja-ból pedig közel 9 millió Ft-ot kaptunk meg. Ezeket az összegeket az elavult-elöregedett orvosi műszerek, oktatási eszközök, esetleg informatikai eszközök pótlására fordítjuk. Legtöbb eszközünk közvetlen mentési célokat szolgál, a minőség javítása egyértelmű betegbiztonsági javulással jár. Bevételeink túlnyomó része állami költségvetési forrásokból származik és célja a működésünk fenntartása. Költségvetésünk rendre nullszaldós, ha vannak megtakarításaink, azt is csak működtetésre fordíthatjuk. Szigorú felügyelet mellett takarékosan bánunk az adófizetői pénzekkel. 2018-as terveink között szerepel, hogy szeretnénk oktatási eszközeinket 2 új szimulációs fantommal, orvosi eszközparkunkat további 4 mechanikus újraélesztő eszközzel, valamint ultrahang készülékekkel bővíteni.

Holiday Inn Szálloda Csapó László

Hosszú évek óta szoros kapcsolatot tartunk fent a légimentőkkel. A biatorbágyi légimentő bázis megalakulása óta ők oktatják a szállodánk személyzetét a szakszerű elsősegélynyújtásra és újabban már az újraélesztésre is. Szállodánk magas sztenderdjei szerint évente két alkalommal kell a személyzet tagjainak részt vennie az oktatáson. Elvárás, hogy minden műszakban legalább egy képzett kolléga legyen, aki adott esetben segítséget tud nyújtani és/vagy el tudja kezdeni az újraélesztést, amennyiben ez szükséges.
Minden kollégánk személyesen is fontosnak tartja, hogy képes legyen szükség esetén a segítségnyújtásra. Manapság egyre nagyobb hangsúly terelődik ezen tudás megszerzésére és mindannyiunk személyes felelősségére, hogy ilyen helyzetekben hogyan reagálunk. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy merjünk és akarjunk segíteni, ha olyan helyzetbe kerülünk.
A légimentőkkel való együttműködés nemcsak a tárgyi tudás megszerzése szempontjából fontos, hanem az előbb említett látásmód elsajátításában is nagy segítséget ad nekünk.
Másrészről pedig a vendégeinknek is megnyugtató a tudat, hogy a szálloda, ahol megszállnak rendelkezik a szükséges eszközökkel és kellően felkészült a személyzet is. 
Már én, személy szerint is más szemmel nézek egy szállodát amikor vendégként szállok meg valahol. Megnyugtat a tudat, ha látom, hogy rendelkeznek defibrillátorral, vagy látom, hogy képzett a személyzet.  
Szerencsére ez idáig a kisebb sérüléseken, rosszulléteken kívül nem volt szükség komolyabb segítségnyújtásra. Azonban a korábbi szállodáimban sajnos már volt rá többször is példa, hogy újraélesztést kellett megkezdenie a kollégáimnak.

Budaörsi Állatmenhely, Császár Margit, az egyesület titkára

Az 1%-os felajánlások hozzávetőleg az össz bevételünk 1/3 részét teszik ki és kifejezetten az állatok gyógyítására vagyis állatorvosra, és gyógyszerre fordítjuk. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 27 % áfa terheli az állatorvosi ellátást, és azt, hogy a gyógyszereken nincs  támogatás, úgy mint a humán gyógyszereken. Hozzánk többnyire leromlott, sérült, beteg állatok kerülnek,illetve olyan állatok, amelyeket ivartalanítanunk kell, féregteleníteni, chippel ellátni, oltásokkal ellátni.

Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete – ismertebb nevén a Budaörsi Állatmenhely – Budaörs és Törökbálint határán, a Vasút utcából nyíló mellékúton található. Szerdától vasárnapig délelőttönként látogathatóak állataink. Örömmel fogadunk bárkit, aki körül szeretne nézni nálunk, simogatni szeretné cicáinkat vagy esetleg egy sétára elvinné valamelyik kutyánkat. 
Az itt dolgozókat – akár alkalmazottak, akár önkéntesek – az állatok szeretete és tisztelete hozta össze ezen a menhelyen. Minden állatunkat ismerjük, szeretjük és próbálunk úgy foglalkozni velük, ahogy alkatuk, egészségi állapotuk, habitusuk megkívánja. Célunk, hogy mindegyiküknek olyan otthont találjunk, ahol további életét biztonságban és szeretetben töltheti el. 
Az elmúlt 15 évben sok ezer kutyának és macskának a sorsát változtattuk meg azzal, hogy gazdát találtunk nekik, és rengeteg visszajelzést kapunk állataink további életéről. Ilyenkor érezzük, hogy érdemes nap mint nap ezért dolgoznunk. 
Minden támogatást köszönettel fogadunk és lakóink jólétére fordítunk. 
Adószámunk: 18693180-1-13 

Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULAKE), Nyikes Fatime, elnök

Célunk, hogy rámutassunk, egy fogyatékkal élő ember is ugyanúgy képes hasznos tagja lenni a társadalomnak, mint bárki más.  Látássérült személyek érdekképviseletét látjuk el a Buda környéki kistérségben. Önkéntes jelentkezés alapján működünk, mert hivatalosan nem tudunk hozzájutni azokhoz az információkhoz, hogy kik azok, akik itt élnek és látássérültek. Így azokat tudjuk bevonni az érdekképviseleti munkába, akik ezt igénylik. Ezáltal kicsit jobban integrálódnak a társadalomba. Ennek érdekében van egy szociális csoportunk, ahol az egyéni esetkezelésen túl közösségi munkát is folytatunk. Azokat pedig a saját otthonukban segítjük (például bevásárlás, gyógyszerek kiválogatása, ügyintézés stb.), akik látássérülésükből kifolyólag nem teljesen önellátóak,

Hogy próbálunk közösséget kovácsolni? Heti rendszerességgel visszük a tagjainkat egy-egy programra. Továbbá minden évben a környék más-más iskolájába látogatunk és a 3. és 4. osztályoshoz és formáljuk az empátiakészségüket, toleranciájukat. Mind ezek mellett a legnépszerűbb szolgáltatásunk a gyógy masszázs, ami nálunk rendkívül kedvező áron érhető el, a társadalombiztosítás által támogatva.

Az 1%-os felajánlásokból 2016-ban 500 000 Ft, tavaly 430 000 Ft-ot kapott szervezetünk. Az idei felajánlásokból befolyó összeget a közösségi, úgynevezett életmód táborunk finanszírozására fordítjuk, ahol a látássérült tagjaink is ki tudják próbálni magukat egy új, tágabb környezetben és egy új közösségben.

Goldtimer Alapítvány, Bobák-Hajdu Tímea

Az 1992-ben létrehozott alapítvány célja: A fellelhető Magyarországgal kapcsolatos repülőgépek és repülő eszközök restaurálása és esetleges üzembe helyezése. Alapítványunk újította fel és tartja üzemben a világ egyetlen repülőképes Li-2 repülőgépét. Ezenkívül idősebb Rubik Ernő által tervezett Kányát, továbbá a Bánhídi Antal által megálmodott Gerle repülőgépeket is üzemeltetjük, valamint a Cimbora vitorlázó repülőgépekkel is viszünk repülni vágyókat.

Alapítványunk hozzávetőlegesen egy millió forint összeget kap 1%-os felajánlásokból, amely a bevételünknek körülbelül a 2%-át teszi ki. Ezt az összeget gépek felújításához szükséges alkatrészekre fordítjuk.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here